KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Le lesznek lődözve szülők és a gyermekek is, ha nem nyugszanak itt a dolgok – üzente a pécsi apa az iskolaközösségnek

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Rendőrségi ügy lett abból, hogy egy nehezen kezelhető diák folyamatosan zavarta a tanítást az egyik pécsi iskolában. A szülők a gyermek eltávolítását kezdeményezték, amit a gyermek apja feltehetően személyes sértésnek vett, ezért fenyegetőzni kezdett, mire a rendőrök őrizetbe vették. A bíróság gyorsított eljárásban döntött az ügyben.

„Mikor a szülők a gyerekekért jöttek az iskolába, többen is úgy fogadták az anyukájukat, apukájukat az udvaron, hogy ez a kisgyerek azt az üzenetet hozta otthonról, hogy le lesznek lődözve szülők és a gyermekek is, ha nem nyugszanak itt a dolgok” – mondta Varga Netti, a szülők képviselője.

Az ügy végül odáig fajult, hogy a szülők rendőrt hívtak, akik három napra őrizetbe vették az apát, majd a bíróság gyorsított eljárásban ítéletet hozott.

„Szabálysértési eljárás indult garázdaság szabálysértése miatt. A mai napon a Pécsi Járásbíróság szabálysértési pénzbírságot szabott ki vele szemben 49 800 forint összegben, amelybe beleszámította a szabálysértési őrizetben töltött időt” – fogalmazott a Pécsi Törvényszék szóvivője, Dezső Lili az ATV Híradónak.

A férfi nem fellebbezett és elismerte a tettét, így az ítélet jogerős. A problémás fiú már nem ebbe az iskolába jár.

Magyar Nemzet;  ATV

Kiemelt kép: Illusztráció (Fotó: MTI/Filep István)

Ez is érdekelheti:  A DatAdat által pénzelt cég segíthette Magyar Péter rendezvényét

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük