KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Lavrov valósnak nevezte az atomháború veszélyét

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Megnőtt az atomháború kockázata – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hozzátéve, hogy ugyanakkor sokan vannak olyanok, akik mesterségesen felerősítik ezt a fenyegetést.

Az orosz TV1-en nyilatkozó Lavrov emlékeztetett arra, hogy januárban öt atomfegyverrel rendelkező ország erősítette meg azt az elvi döntést, melyben megengedhetetlennek tartják az atomfegyverek alkalmazását.

Lavrov megerősítette, hogy Oroszország elvi álláspontja az atomfegyverek használatának elkerülése, bár ennek most komoly veszélye van, amit nem szabad alábecsülni, de mesterségesen felnagyítani sem.
Reményét fejezte ki, hogy a NATO országok nem avatkoznak be az orosz-ukrán konfliktusba azzal, hogy harcoló katonai egységeket küldenek Ukrajnába.
Nem engedhetjük meg, hogy kitörjön a harmadik világháború, ezért Zelenszkij provokációit is ebben a kontextusban kezeljük, amivel az a célja, hogy NATO egységeket rángasson bele a konfliktusba Ukrajna területén. Azzal, hogy fegyvereket szállítanak Ukrajnának, olajat öntenek a tűzre és arra ösztönzik az ukránokat, hogy az utolsó katonájukig harcoljanak Oroszország ellen, ami a konfliktus elhúzódását eredményezi, még több áldozattal és további szenvedéssel – jelentette ki Lavrov.
Ugyanakkor megjegyezte, hogy a NATO tagországok vezetői Lengyelország kivételével elvetik a szövetség részvételét egy Oroszországgal való közvetlen összecsapásban, ugyanakkor Lavrov szerint a nyugati országok az ellenségeskedés folytatására kényszerítik Kijevet.
Úgy gondoljuk, hogy a Nyugat azt akarja, hogy Ukrajna továbbra is harcoljon, mert azt gondolják, hogy ezzel kimerítik az orosz hadsereget és a hadiipari komplexumot, de ez csupán illúzió – nyilatkozta az orosz külügyminiszter.
Kiemelt kép: Szergej Lavrov orosz külügyminiszter
A Ria Novoszti nyomán
Ez is érdekelheti:  Magyar Péter ma kétszer is megbuktatta a kormányt... - ja, most nem... majdan

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük