KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Lavrov: közvetlen összeütközéshez vezethet a NATO-békefenntartók Ukrajnába küldése

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

NATO-békefenntartók Ukrajnába vezénylése közvetlen összeütközéshez vezethet Oroszország és a szövetség között – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Nemzetközi Kapcsolatok Moszkvai Állami Egyetemén (MGIMO) elmondott szerdai előadásában.

„Lengyel kollégáink már bejelentették, hogy közeledik a NATO-csúcs, és békefenntartókat kell küldeni (Ukrajnába). Remélem, értik, miről van szó. Ez a legközvetlenebb összeütközés lesz Oroszország és a NATO fegyveres erői között, amelyet mindenki nemcsak hogy el akart kerülni, de azt hangoztatta, hogy elvileg soha nem történhet meg” – jelentette ki Lavrov.

Elmondta, nehezen haladnak az orosz és az ukrán delegáció közötti tárgyalások, ennek oka szerinte az, hogy Kijev folyamatosan változtatja álláspontját.

„Nehéz szabadulni attól a benyomástól, hogy őket (Ukrajnát) amerikai kollégáik tartják fogva, akik számára, a politikai elemzőket olvasva, egyszerűen nem előnyös, ha ez a folyamat [a tárgyalások] gyorsan véget ér. Arra számítanak, hogy továbbra is fegyvereket pumpálnak Ukrajnába” – hangoztatta Lavrov.

„Úgy tűnik, hogy a lehető leghosszabb ideig akarnak bennünket a hadműveletek állapotában tartani” – tette hozzá.

Mint mondta, Moszkva nem ellenzi a nyugati közvetítést, de hangsúlyozta, hogy Oroszország világosan meghúzta a „vörös vonalait”. Megismételte az állítást, miszerint Moszkva olyan dokumentumok birtokába jutott, amelyek megerősítették gyanúját, hogy Kijev a Donyec-medence erőszakos elfoglalására készül. Emlékeztetett rá, hogy több, mint 100 ezer ukrán katonát vontak össze a demarkációs vonalnál, amely mentén felerősödtek a támadások.

Nehezményezte, hogy a Nyugat nem akar emlékezni az orosz „különleges hadművelet” előzményeire, és „kitörli” a történelem számára kellemetlen időszakait.

Lavrov a Nyugat végső céljának az egypólusú világ visszaállítását nevezte meg. Mint mondta, a Nyugat most Oroszország feltartóztatásán és önállóságának felszámolásán dolgozik, amiben Ukrajnát „ellen-Oroszországként” eszközként használja, a következő célpont pedig Kína lehet.

„Ami most a világban történik, az természetesen nemcsak, és nem is annyira Ukrajnáról szól, hanem az új rend kialakítására tett kísérletekről” – hangsúlyozta.

Mint fogalmazott, a „felvilágosult Nyugat” megkapta a „fogd meg!” parancsot, hogy elnyomjon és elpusztítson mindent, ami orosz. Hozzátette, hogy az oroszellenes lépések „az ítéletet jelentik a nyugati civilizáció fölött”.

Ez is érdekelheti:  Kirill Budanov kijelölt célpontja lett az oroszoknak
„Nem tudom, hogyan mosakodnak majd a történelem előtt” – mondta a külügyminiszter az orosz sportolókkal és művészekkel szemben alkalmazott diszkriminatív lépéseket sorolva, amelyek szerinte szintén az egypólusú világrend kialakítását szolgálják.
„Ha ruszofób vagy, akkor bármi megengedett, és bármit megtehetsz. Az elmúlt nyolc évben ez az elv rutinszerűen bebizonyosodott azzal kapcsolatban, amit az ukrán hatóságok tettek, és most ez a megengedő ruszofób magatartás az egész, úgynevezett nyugati világra átterjed” – nyilatkozott Lavrov.
„Rablásnak” nevezte az orosz központi bank eszközeinek befagyasztását. Úgy vélekedett, egyre nehezebb megakadályozni a tömegpusztító fegyverek elterjedését. Hozzátette, hogy tisztázásra szorul a Pentagon érdeklődése a posztszovjet köztársaságokban, különösen Kazahsztánban található volt szovjet biolaboratóriumok iránt.

Hangot adott álláspontjának, miszerint az Európai Unió konceptuális kérdésekben elvesztette függetlenségét, és teljesen egybeolvadt a NATO-val és az Egyesült Államokkal. Rámutatott, hogy a NATO-n kívüli EU-államok évek óta rendelkezésre bocsátják infrastruktúrájukat a szövetség katonai gyakorlataihoz. Kifogásolta, hogy mind az EBESZ-ben, mind az Oroszország-NATO viszonylatban sérül a biztonság oszthatatlanságának egyik kulcseleme, vagyis hogy senki sem erősítheti saját biztonságát mások biztonságának rovására.

Lavrov szerint Európa megbízhatatlan partnernek bizonyult, Oroszország pedig az Eurázsiai Gazdasági Unió, a Sanghaji Együttműködési Szervezet és más mechanizmusok segítségével megerősítve, más szemszögből fogja értékelni az európai együttműködési javaslatokat.

Kiemelt képen Szergej Lavrov orosz külügyminiszter / news.myseldon.com

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük