KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Lavrov: Komoly javaslat esetén Oroszország kész a konfliktus leállításáról beszélni

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kijelentette, hogy Oroszország kész beszélni az ukrajnai konfliktus megállításáról, ha komoly javaslat érkezik, amely figyelembe veszi az orosz érdekeket.

A külügyminiszter megjegyezte, hogy Emmanuel Macron francia elnök „időnként valamiféle tárgyalások megkezdésére ösztönöz”.

„Ha most lesz egy komoly javaslat arra, hogy miként lehetne megállítani ezt a konfliktust úgy, hogy közben jogos követeléseink maradéktalanul teljesülnek, természetesen készek leszünk a párbeszédre” – idézte Lavrovot a TASS.

Korábban Lavrov aúgy nyilatkozott, hogy Oroszország készen álln egy komoly párbeszédre a Nyugattal, amennyiben előre látni képes emberek kerülnek a nyugati országok vezetésébe.


Figyelem! A fenti hír propagandának minősül, mivel az a mindig nagyon “demokratikus” EU-ban üldözött, betiltott és propagandistának kikiáltott Russia Today értesülései nyomán készült.

 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:  „Magyar Péter nem fogja beperelni Varga Juditot, mindent lehet bizonyítani”

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük