KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Lavrov: az Ukrajnába szállított Harpoon rakéták már nem fenyegetik az orosz haditengerészetet

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az orosz fegyveres erőknek az odesszai tengeri kikötő katonai infrastruktúrájára mért csapása után a Harpoon hajóellenes cirkálórakéták (ASC) már nem jelentenek veszélyt Oroszországra – jelentette ki ma Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Kongói Köztársaságban tett látogatását követően.

 

„Ami a célpontokat illeti, amelyekre nagy pontosságú csapásokat mértek, azok az odesszai kikötő egy külön részében, az odesszai kikötő úgynevezett katonai részében találhatók, és ezek a célpontok az ukrán haditengerészet harci hajói és egy lőszerraktár volt, ahová nemrég szállítottak Harpoon rakétákat . Ezeket az orosz fekete-tengeri flotta elleni támadásokra szánták.” – jelentette ki.

„Objektív szakértők is megerősítették azt, amiről a kezdetektől beszéltünk, hogy az odesszai kikötő gabonaterminálja jókora távolságra van a katonai egységtől, tehát nincs akadálya annak, hogy a gabonát az Isztambulban aláírt megállapodásoknak megfelelően szállítsák ki.” – jegyezte meg az orosz diplomácia vezetője.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:  Feljelentés lett a Magyar Péter féle tüntetésből

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük