KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Lavrov: az orosz csapatok visszavonása nem a nyugati „hisztériára” adott válasz

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az Oroszország nyugati részén gyakorlatozó orosz csapatok egy részének tervszerű visszavonása nem a nyugati „hisztériára” adott válasz – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden Moszkvában.

„Ami az Oroszország által folytatott hadgyakorlatokat illeti, szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy ezek a saját területünkön, a saját terveink szerint zajlanak, és úgy kezdődnek, zajlanak és fejeződnek be, ahogy betervezték őket” – nyilatkozott Lavrov.

„Erről már sokat beszéltünk az ország nyugati részén zajló gyakorlatokat, valamint a távol-keleti hasonló rendezvényeket vagy a közös orosz-fehérorosz gyakorlatokat illetően, amelyek egyaránt szigorúan az előre egyeztetett menetrend szerint zajlanak. Ezt (a részleges csapatvisszavonást) attól függetlenül hajtjuk végre, hogy mások mit gondolnak, hogy ki hogyan hisztériázik, és ki hogyan kezd valódi – nem félek ettől a szótól – információs terrorizmusba. A karaván halad” – mondta Lavrov azokra a kijelentésekre válaszolva, amelyek szerint Oroszország Ukrajna inváziójára készül.

Igor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője kedden délelőtt jelentette be, hogy az orosz déli és nyugati katonai körzet azon csapatai, amelyek részvétele véget ért az ukrán határ közelében – de Oroszország területén – zajló hadgyakorlaton, megkezdték a felkészülést a visszatérésre állomáshelyükre. Azt is közölte, hogy a Fehéroroszországban a Szövetséges Eltökéltség – 2022 kódnevű hadgyakorlat utolsó szakaszát a Minszkben akkreditált katonai attasék február 19-én megfigyelhetik Obuz-Lesznyevszkij lőterén.

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő az európai feszültség provokálását és szítását célzó példátlan propagandakampány részének nevezte, hogy Joe Biden amerikai elnök február 16-át nevezte meg az Ukrajna elleni állítólagos orosz támadás időpontjaként. Peszkov ugyanakkor nem zárta ki, hogy Ukrajna újabb kísérletet fog tenni a Donyec-medencei válság erővel történő megoldására.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő Telegram-bejegyzésben sürgette, hogy a brit vezetés kérjen bocsánatot a brit alattvalóktól és a világ közvéleményétől a hivatalos tisztségviselői által az állítólagos készülő orosz támadásról hangoztatott „hazugságokért”.
Lavrov úgy vélekedett, hogy ha Ukrajna lemondana a NATO-tagságról, sokan megkönnyebbüléssel lélegeznének fel azok közül, akik tiszteséggel viszonyulnak az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) dokumentumain lévő aláírásukhoz, és nem Európa megosztására törekednek. A miniszter azt állította, hogy a Nyugat a NATO- és az EU-tagság „ráerőltetésével” Ukrajnára és Georgiára el akarja őket fordítani Oroszországtól, és külső irányítás alá próbálja helyezni őket.

Ez is érdekelheti:  Moszkva nem enged biztonsági követeléseiből – A terrortámadás ötletgazdái után nyomoznak

Az orosz diplomácia vezetője erről azon a sajtótájékoztatón beszélt, amelyet lengyel hivatali partnerével, Zbigniew Rauval tartott, aki az EBESZ soros elnökeként érkezett Moszkvába. Előtte lengyel diplomáciai tárcavezető csaknem tíz évig nem járt az orosz fővárosban.

Rau azt mondta, hogy az EBESZ új párbeszédet akar az európai biztonságról Oroszországgal a konfrontáció csökkentése és a biztonság erősítése érdekében. Közölte, hogy vendéglátójával megvitatta az ukrajnai helyzetet. Hangot adott álláspontjának, miszerint az orosz csapatösszevonás „mély válságba” taszította Európát, és hangsúlyozta a feszültség csökkentésének fontosságát, amiben, mint mondta, az EBESZ kész szerepet játszani.

Rau kijelentette: a Lavrovval folytatott tárgyalás arról győzte meg, hogy tárgyalások révén meg lehet oldani a válságot, a nemzetközi feszültség dacára is.

Lavrov a sajtótájékoztatón pozitívan értékelte az Egyesült Államok és a NATO, több, az orosz garanciaigényekre adott válaszát, olyan ügyekben, amelyek megvitatásától a másik fél korábban elzárkózott. Bejelentette, hogy Moszkva hamarosan nyilvánosságra hozza az ezekre adott viszontválaszát, amely az orosz álláspont oszthatatlanságából indul ki.
Úgy vélekedett, hogy az európai feszültségcsökkentés akkor válhat majd hatékonnyá, ha jogi alapot teremtenek a számára, mindenekelőtt az oszthatatlan biztonság elvének értelmezése szempontjából.

Az orosz parlament alsóháza kedden határozatban javasolta Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, hogy ismerje el a két délkelet-ukrajnai szakadár „népköztársaságot”. A kommunista frakció indítványára elfogadott határozatot 351 szavazattal fogadták el, 16 ellenében. Egy másik, a kormányzó Egységes Oroszország párt által benyújtott indítványt, amely szerint a határozat szövegét előzetesen konzultációra kellene elküldeni a külügyminisztériumba, a ház elvetette. A Kreml szóvivője közölte, hogy hivatalos döntés egyelőre nem született a két szakadár köztársaság orosz elismeréséről.

MTI

Kiemelt kép: Александр Вильф / РИА Новости

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük