KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

„Kutyából nem lesz szalonna” – avagy Orbán Viktor ígéretei, a valóság és ami mögötte van

Közelednek a választások. A politikai pártok élesítik a kampányban felhasználandó fegyverarzenáljukat. Ki tud nagyobbat mondani, ki tudja jobban fikázni a másikat, ki tudja jobban elfeledtetni a választókkal korábbi ígéreteit, ki tud nagyobbat hazudni? Nos, a média birtoklása a választó meggyőzésének legfontosabb eszköze.

Az 1998-2002-es kormányzati időszakból tanulva, 2013-ra a Fidesz lényegében egyeduralkodóvá vált a magyar médiapiacon. Tanultak az egy évtizeddel ezelőtti kudarcból, és a 2010-es hatalomra kerülésük óta lényegében a legfontosabb médiacsatornákat bekebelezték. 

A 2010-es választási ígéreteiben a Fidesz és annak vezetése a nemzeti érdekek elsődlegességének hangsúlyozásával nem szűkölködött. Hogy az elmúlt esztendőkben mi történt, tudjuk. Nem állítjuk, hogy nem voltak fontos és hasznos változtatások, természetesen voltak. De a leglényegesebb, a magyar föld tulajdonlásának biztos magyar kézben tartása nem teljesedett be, mert a Fidesz kétharmad által áterőszakolt földtörvény erre nem alkalmas, bármit állít is róla a kormányzópárt.

Az biztos, hogy miniszterelnökünk ékesszólóan tud nyilatkozni, hatásosan, teátrális módon előadva gondolatait. De azért ne feledkezzünk meg a lényegről, eredetiben idézve a régi magyar közmondást: „Kutyából nem lesz szalonna.”

[youtube=http://youtu.be/6lO32raPE4A]

Nemzeti InternetFigyelő

Ez is érdekelheti:  Tiszás aktivisták kiabáltak be Lázár Jánosnak, aki nem hagyta annyiban (videó)

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

3 thoughts on “„Kutyából nem lesz szalonna” – avagy Orbán Viktor ígéretei, a valóság és ami mögötte van

  1. Kedves NIf Urak!
    Ha azt hiszik, hogy Ausztráliában /válaszott hazámban/ mésképp van, nagyon tévednek. Itt is most zajlanak a választások és két párt (liberal és munkás) vetélkedik azon, hogy melyik tud nagyobbat igérgetni – nevetségesen magas összegeket emlegetve – természetesen hazudozni, melyik tudja a másik hiányosságait felszínre hozni, ellene felhasználni és érvekkel alátámasztani, hogy ha az ellenfelére szavazunk, akkor milyen nagyon rossz lesz mindenkinek. Azt azonban elfelejtik mondani, hogy mindegy, hogy kire szavazunk, nekik attól még ugyanolyan jók lesznek a körülményeik, mint eddig voltak, és abban a pillanatban, ahogy hatalomra kerülnek, a köznép érdekeit nagy ívben le, vagy le se…. szóval azzal már nem foglalkoznak a továbbiakban. Elfelejtik egészen a legközelebbi választásokig.
    Kis kitérõ: minden államnak megvan a külön miniszterelnöke, így Ausztrália területileg legnagyobb államának, Nyugat-Ausztráliának is. A mi kedves miniszterelnökünkrõl (liberal) mindenki úgy tudja, hogy elég sokat iszik, ugyanígy a felesége õnagysága is, valamint a legközelebbi munkatársai is. Itt is lesznek választások, és az ellenzék is természetesen bedob mindent, amit csak lehet. A miniszterelnöki pozicióra pályázó férfiú igen józan, normális egyén, vele kapcsolatban senkine semmi kifogása nem lehet, viszont az õt körülvevõk között szitén elég sok a nagyivó. pl. az egyik hölgy néhány hónapos alkoholelvonó kúráról most szabadult és máris annyira aktivizálta magát, hogy nagy transparenseken hirdeti, hogy õ milyen jó és kér mindenkit, hogy rá szavazzanak.
    Pár évvel ezelõtt az oktatási minisztert egy hónap alatt 34-szer írták fel gyorshajtásért, amelybõl a fele alkoholos befolyásoltság alatt történt. Ez a miniszter civilben orvos volt.
    Na ennyit a hõn áhított nyugati politikai helyzetrõl. Üdv: D. Mária

    Date: Sun, 1 Sep 2013 09:52:03 +0000
    To: marydarley@hotmail.com

  2. Tegyük melléje azt a cikket:
    Újabb romantikus történet az egypárti beltenyészetről
    (http://kuruc.info/r/6/55107/) benne
    A Vitézy-Erdős-Orbán klán összefonódása itt látható ábrázolva:
    http://kuruc.info/galeriaN/hir/vitezyfamily3.jpg
    Innen világos, OV a választott nép fia. Nekik ez a tanácsuk:
    „Megtévesztéssel viselj háborút!” Hát ezt folytatja a magyarok ellen. Évek óta sokan figyelmeztetnek erre, de hiába, a hülyítés erősebb és értelmiségieknél is jól működik – kiváltképp, ha pénz is jár hozzá.
    Csaba

  3. „Nemzeti” Orbánunk nem lóg ki a sorból! Világszínvonalon hazudik. Süket vaker, az van, bőven! A „Nemzeti” jelzőhöz hiányzik egy szó: „zsidó nemzeti”. És így már igaz. Ha odatesszük, már minden érthetővé is válik.
    A „nemzeti” Orbán megvalósította elődei és gazdái álmát: 4 millió szegény él Magyarországon és távozik az országból, aki még teheti. Készül az „Új Magyarország” az új gazdáknak!
    Nagy Péter

Itt várjuk hozzászólását!