KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kultúra, iskola, oktatás… avagy Magyarország – 2011.

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Magyarországon ma nem a gazdasági válság okozza a legnagyobb bajt, hanem az a liberális, tudatlan generációkat nevelő oktatási rendszer, amelyen most próbál több-kevesebb sikerrel változtatni a kormány.

Sajnos azonban nem lehet egy csapásra megalkotni egy normális oktatási rendszert, mert részben azok sem tudják már, hogy milyen az, akik a törvényt alkotják, másrészt a már félműveltként, az egyetemről kikerült és önmagát végtelenül okosnak tartó ifjúság saját képére és hasonlatosságára igyekszik alakítani – tüntetésekkel és ostoba petíciókkal – a ma készülő törvényt. A harmadik nagy probléma, hogy a mai Magyarországon szinte (vagy de facto) nincs is olyan nevelő, tanító társadalom, amely elindíthatna egy jól képzett, művészetekben és erkölcsi tanokban is jártas új generációt. Erre csak az egyházi iskolák oktatói képesek, bár a felsőoktatási intézményeikben is vannak súlyos hiányosságok, amely a tanári karokat illeti. A tanító szerzetesi közösségek még állják a sarat… A kérdés csupán az, hogy a mindenkori állam miként rondít bele a nagy múltú oktatási hagyományba.

Ha egy ország kultúráját a politika határozza meg, ott viszont nagyon nagy a baj. Ezt látjuk, ezt tapasztaljuk lépten-nyomon Magyarországon. Költőkből, drámaírókból lesznek a kultúra irányítói, s politikai nézeteiket óhajtják belevinni a tiszta forrásba. Viszont nem veszik észre, hogy a politika e tiszta forrás poshadt és undorító szennyvize. Legyen az jobb-vagy baloldali. Mindegy.

Azonban arra példa, hogy politikamentesen is lehet igazi tudást adni a fiataloknak, van elegendő. Az erdélyi hagyományok még nem vesztek ki, noha immár 91 éve is elmúlt, hogy Udvarhely, Nagyenyed vagy Kolozsvár pillanatnyilag nem hazánknak. A magyar oktatási rendszer, a tudás és az erkölcsi tartás mégis szilárdabb, mint Magyarországon. Az ok egyszerű. Évszázados hagyományok maradtak fenn, s a társadalom minden tagja otthonról vitte magával a nemzeti elkötelezettséget, a hitet, a tudás iránti vágyat, mert tisztában voltak azzal, hogy megmaradni csak akkor és úgy lehet, ha őseik szellemét követik. Ez a garancia arra, hogy még egy darabig megmarad Erdély, mint a magyar kultúra bölcsője. Ha belegondolunk, a mai Magyarország területéről sokkal kevesebb tudós, művész vagy híres ember származott, mint az elcsatol részek közül Erdélyből és a Felvidékről. Ennek okairól könyvet lehetne írni. A tornaórák számának emelése soha nem tartozott ezeken a részeken az oktatási rendszer elsődleges problémái közé, ahogyan a labdajátékok csaknem kötelezővé tétele sem.

Magyarországon a liberális oktatáspolitika a rendszerváltás óta is olyan tragikus károkat okozott, hogy még a kommunista oktatáspolitikát és tantervet – azok hiányosságaival együtt is – a minőségi oktatás kategóriájába emeli. Ha arra gondolok, hogy ma Magyarországon lehet olyan hibás nyolcadikos irodalomkönyvből tanítani, amelyet több mint tíz éve használnak, és a tanárok sem veszik észre a benne megbúvó hibákat, akkor talán a cikk megírása is felesleges. Az viszont még szomorúbb, hogy egyetemet végzett rokonomnak egy, e könyvben általam fellelt hibát ugyan nem megnevezve, de elküldtem a könyv lapját e-mailben… – és a rokon nem tudta hol a hiba, és miért tartom azt ekkor tragédiának. Az ifjú titán a Pázmányon végzett bölcsész!!!!

Ma, Magyarországon a legfontosabb volna, hogy valódi művelt és értelmiségi generációk kerüljenek ki az iskolapadokból, mert ha nem így lesz, akkor Magyarország sem lesz! Az erkölcsi nevelés, a művészetek – a zene és a festészet – ismerete és szeretete mind, mind elengedhetetlen, ahogy a színházba járás, a komolyzenei koncert iránti érdeklődés, az irodalom, a történelem, azaz a humán ismeretek megszerzése nélkül nincs lélek, nincs emberi tartás. A „focika” és a sport erőszakos beépítése a tantervekbe nem elég, mert az ép testbe ép lélek is szükségeltetik.

Persze a tanári karok az iskolák színvonala sem azonos, hiszen vannak olyan általános iskolák és középfokú nevelési intézmények, amelyekben a meglévő tanári tudás-kapacitást maximálisan igyekeznek átadni. Ebben is leginkább az egyházak által fenntartott intézmények járnak elől. Ám, vannak olyan iskolák, amelyeknek a színvonala megoszlik, és tanárfüggő. Ismerek olyan vidéki általános iskolát, amelyben évek óta NINCS(!) énekóra, mert az énektanár rejtvényt fejtet a gyerekekkel, hátha megnyeri a kávéfőzőt. A volt irodalomtanár pedig azt tanította (ma már nem taníthat, de mulasztásai és méltatlan magatartása ellenére ő áll munkaügyi perben az iskolával) hogy Babits egy perverz disznó volt, Ady pedig magyarellenes, „ki ha én nem” emberként vonult be a magyar irodalomba…

S ha már a színházlátogatás fontossága is szóba került… Számomra érthetetlen és értelmezhetetlen, hogy olyan embert nevez ki a főpolgármester színigazgatónak, akinek a kinevezése közfelháborodást okoz. Nem csak degenerált emberek, nem csak magyarellenesek, nem csak zsidók protestáltak a kinevezés ellen. (E három „kategóriát” azért említem külön, mert a jobboldalnak a beteges mániája, hogy egy-egy helytelenített, vagy helytelen döntésének kifogásolóit e három kategóriába sorolja, mintegy védekezésképpen.) Nem vagyok hivatott eldönteni, hogy a kinevezés helyes-e, vagy helytelen, célszerű-e, vagy csak a politika vezette. Majd elválik. Azonban vannak erkölcsi követelmények, emberi és szellemi kapacitásbéli elvárások, amelyeknek meg kellene felelnie mindazoknak, akik fontos szerepet vállalnak a magyar kultúra terén. Legyenek jobb vagy baloldaliak. Ugyanis a színház a művészet temploma, ahol nincs helye a politizálásnak, nincs helye olyanoknak, akik erkölcsileg lejáratódtak, akik emberi magatartásukat odavetették a politika szemétdombjára. Nincs helye a művészetek templomában azoknak, akik más embereket gyűlölnek, akikben nem egészséges identitástudat munkál, akik más nemzeteket semmibe vesznek… mert ilyen színházak már voltak egy korban, amely kor lassan visszatérni látszik. És fenti gondolataimat nem egy ember kinevezése okán vetettem papírra, hanem az egész magyar színházi élet, színész társadalom erkölcsi mivoltának megvizsgálását tartom szükségesnek. Dörnerrel, Csurkával, Robertával, Stohllal és a többi sok százzal, ezerrel együtt.

Magyarországon tehát égetően szükséges volna ez olyan átfogó oktatási rendszer és oktatáspolitika kialakítása, amilyen Erdélyben máig létezik, magyar és valós értéket közvetít. Művészetek és erkölcsi ismeretek nélkül ugyanis nincs jó oktatási rendszer és oktatáspolitika. Nem engedheti meg az ország azt, hogy továbbra is felszínes műveltséggel, alulképzetten, erkölcsi tartás és kötelességtudat nélkül jöjjenek ki generációk az iskolákból. Fel kell építeni a helyes képzést, a helyes kultur-és oktatáspolitikát, a nemzeti tantervet. És meg kell határozni azt a mindenkori elvárást, amely szerint köteles a tanár tanítani, és amely szerint köteles a diák tanulni… (ha erre is megtanítják). A felsőoktatást pedig minden szinten fizetőssé kell tenni, amely kötelezettség alól csak a legjobbak kaphassanak felmentést, s csak a legjobbakat képezzék állami, adófizetői pénzből. Ez megoldaná a rezidens problémát is. Rend, és fegyelem kell ezen a téren is. A kultúrát pedig ne a politika irányítsa, hanem a kulturált ember legyen a politika irányítója. Ez azonban csak akkor válhat valóra, ha nem a sport lesz a legnagyobb gondja a törvényalkotónak, hanem az, hogy miként tanulja meg a gyermek a tanterv szerint: ki volt Mendelssohn, Haydn, Mozart, Bartók, Tamás Alajos, Werner Alajos vagy Kodály Zoltán.

Stoffán György

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Kultúra, iskola, oktatás… avagy Magyarország – 2011.

  1. Pedagógus? Értelmiségi láncon? Előírják mit, miről, hogyan pofázzon? Valamikor gimnáziumban megkérdeztem, vajon hogyan beszéltek a tanárok 1848 ról , 1867ben? Vagy Horn kormány alatt megyei sajtó hazugság fórumon „okos dolog e a törökökre bízni, Eger várának újjá építését?”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük