KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Külföldi sajtó a Képíró perről — felmentő ítélet

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

dr. Képíró Sándor tárgyalása

Mottó: „Political circumstances at the end of the Second World War determined that the only crimes that could be investigated were those perpetrated by the defeated enemy.”

(A második világháború végén kialakult politikai körülmények döntötték el, hogy csak a legyőzött ellenfél bűncselekményei kerülhetnek kivizsgálásra.)

Norman Davies, Europe East and West, London 2007.

„Nem jogerősen felmentette a háborús bűntett vádja alól a Fővárosi Bíróság Képíró Sándor volt csendőr századost. A 97 éves Képírót az ügyész azzal vádolta, hogy 1942. január 21–23. között, egy újvidéki razzia során az egyik járőrcsoport parancsnokaként közreműködött ártatlan civilek törvénytelen kivégzésében. Az ítélethirdetés hatalmas érdeklődés mellett zajlott, a magyar mellett a nemzetközi sajtó is képviselteti magát. Képírót a mentők hozták be a bíróság épületébe, mert egy hete kórházban van. Képíró a tárgyalóterembe is infúzióra kötve érkezett. Az utolsó szó jogán pszichológusa úgy tolmácsolta szavait: »ártatlan vagyok, soha nem öltem, nem raboltam, a hazámat szolgáltam. 1996-ban azért tértem haza, mert Magyarország nélkül számomra nincs élet.« … A felmentő rendelkezés kimondása után a bíró szavait hatalmas taps fogadta. A rendelkezés mellett a bíróság azt a döntést hozta, hogy a csaknem 4,5 millió forintos perköltséget a magyar államnak kell megfizetnie. Képírót ezután egészségi állapota miatt kivitték a teremből. A tárgyaláson jelen volt a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ igazgatója, Efraim Zuroff, valamint Vladimir Vukcevic, a háborús bűnök kivizsgálásáért felelős szerb különleges ügyész. 2008-ban Vukcevic hivatala Zuroff-fal együtt kérte a Képíró elleni vizsgálat megindítását. Zuroff az ítéletről azt mondta: megdöbbentő, hogy nem ítélték el Képírót, érthetetlen számára, hogy miért mentették fel, hiszen szerinte ez volt az egyik legegyértelműbb eset, amivel valaha foglalkozott. Vukcevic szintén döbbenetét fejezte ki.”  Részlet a Magyar Távirati Iroda július 18-án kiadott jelentéséből.

A fent idézett mottó értékét növeli, ha kiegészül a szerző még néhány gondolatával: „For fitfty years the world has been only half informed. The Nurenberg tribunal had nothing to say about Stalin’s crimes. In Eastern Europe all crimes were automatiacally attributed to fascism. Nazy hunting flourished and still does. The hunting of communist criminals has never even started.” (Ötven évre a világ csak féloldalas információt kapott. A nürnbergi bíróság szót sem ejtett Sztálin bűneiről. Kelet-Európában minden elkövetett bűnt automatikusan a fasizmusnak tulajdonítottak. A náciüldözés felvirágzott, és még ma is virágzik. Kommunista bűnözők üldözése soha el nem kezdődött.”)

A derék angol történész szorgalmas tanulmányozója Európa keletre felezett részének. Ez segíti őt megállapítani, hogy valami nagyon nincs rendben a nyugati gondolkodásban. Addig rendben van, hogy a győztes viszi a zsákmányt, leteperi a vesztes fél asszonyait és megfizetteti hadi kiadásait, majd elássa a csatabárdot. Ezúttal más is megtörtént: Nürnbergben kisajátították az igazságot. És a békét is, amennyiben bizonyos bűnök soha nem évülnek el. És a vesztesnek ártatlanjai sem lehetnek, erről szól a kollektív bűn kodifikációja. „Political circumstances at the end of the Second World War.”  A második világháború végén uralkodó „politikai körülmények” teremtették meg a nyertes mindent visz törvényességét, ami az akkor kialakult és ma is fennálló világrend alapja. A mai ember három nemzedéken át ehhez teljesen kondicionálódott, tudomásul veszi, hogy vannak megtorolt bűnök és vannak megtorlatlan bűnök, és vannak továbbá büntethető ártatlanok, és vannak büntethetetlen bűnözők.

A szóban forgó per politikai per. Valahol, valamikor politikai döntés történt arról, hogy a háborús bűncselekmények ne évüljenek el, elkövetőit idő végezetéig üldözni kell. El lehetne filozofálgatni azon, hogy mire utal a „háborús” szó, hiszen a háború a legsúlyosabb bűnnek, az emberölésnek az intézménye. Annak is tanúi voltunk, hogy – amikor már nem fegyveresek álltak szemben fegyveresekkel, tehát – a háború multával követték el a fegyvertelenek legyilkolását. Ez a súlyosabb cselekmény nem lett nevesítve, nem is üldözték, mert ennek áldozatai csak a vesztesek voltak. Majd a háborús bűn fogalma változott, faji üldözések eseteire korlátozódott, ilyen alapon világméretben folyt az intézményes „náci” elkövetők felkutatása. A Képíró-per ilyen vonatkozás beiktatásával jött létre. De térjünk vissza a hírre:

„Efraim Zuroff, a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ vezetője botránynak nevezte Képíró Sándor felmentését. »Az ügyész tájékoztatott bennünket, hogy fellebbezést nyújtanak be az ítélet ellen« – mondotta Zuroff, azt is megjegyezve, hogy Képíró Sándor továbbra is a háborús bűnösökről vezetett listájuk első helyén szerepel. »Ez a per a Simon Wiesenthal Központnak köszönhetően jött létre, amely 2006-ban információkat szolgáltatott Képíróval kapcsolatban a magyar hatóságoknak« – folytatta a 2005-ben elhunyt nácivadász nevét viselő szervezet vezetője. Ana Frenkel, a Wiesenthal Központ újvidéki (szerbiai) irodájának képviselője úgy vélekedett, hogy az ítéletben »nincsen semmi váratlan egy olyan társadalom részéről, amely még nem érett meg arra, hogy szembenézzen a múltjával«. »Első fokon meghozott ítéletről van szó, amelyet nem kommentálhatunk. Persze nem vagyunk vele elégedettek, és azt várjuk, hogy a magyar ügyész hivatala nyújtson be fellebbezést« – mondta Bruno Vekaric, a Háborús Ügyekben ítélkező Szerb Törvényszék szóvivője, akit a Tanjug szerb hírügynökség idézett.”

Akik a per létrejöttében fáradoztak (egy jeruzsálemi magántársaság és egy dicstelenül kimúlt egykori győztes állam képviselője) elérték céljukat, egy valamikori háború vesztes oldalának egy katonáját törvény elé állíttattak agg-korában azzal az igénnyel, hogy a magyar bíróság bűnössé nyilvánítsa, és zárja börtönbe. Ez részükre politikai igény.

A bírósági eljárásnak azonban nem a feljelentő igényének a kielégítését kell teljesíteni, hanem mérlegelni kell minden elébe tárt adat értékét és helyét a valóság tükrében. Dr. Zétényi Zsolt védőügyvéd azzal érvelt, hogy 1. a bizonyítéknak hitelesnek, törvényesnek kell lennie; 2. az adott bizonyítási eljárásnak teljesen zártnak kell lennie, azaz a jogi bizonyosság keretei között kell maradnia, elképzelésekre, eshetőségekre ugyanis nem lehet vádat alapozni. Szerinte „Az ügyész egy víziót vázolt föl, vádiratában és perbeszédében egy elképzelt helyzetet tárt elénk, a bíróság azonban nem történetírással foglalkozik. Egyetlen kérdés lényeges: mit tett dr. Képíró Sándor, s mit tehetett volna másként, ha vele okozati összefüggésben történtek bűncselekmények”.

Falvai ügyész arról beszélt, hogy a hadtestparancsnokság vezérkarnak küldött egyik jelentésében az olvasható, hogy húsz zsidó elhagyta Óbecsét. Ezt Falvai úgy értelmezte: ennyi zsidót nem sikerült megölni. Zétényi doktor frappánsan „elképesztő gondolati ficam”-ról beszélt az ügyészi értelmezés kapcsán. Az ügyvéd ismét leszögezte: a razziának nem volt zsidóellenes célja, a razzia a partizánok ellen irányult, és a korabeli közfelfogás a partizánszimpatizánsok közé sorolt szerbeket és zsidókat.

Az a tény, hogy hosszú, évtizedes szünet után, ma már csak féllábbal a sírban álló aggastyánok üldözésével lehet fenntartani a háborús számonkérés szabadalomszerű lehetőségét, arra mutat, hogy ennek ideje lejárt. Ennek a gondolatnak adott értelmet a Képíró-ügy kapcsán két magyarországi történész. Nyilatkozatuk a Index című internet folyóiratban jelent meg július 18-án, abból idézünk néhány mondatot:

Ungváry Krisztián történész szerint Képíró felelőssége jogilag nehezebben fogható meg, mint morálisan. Egy 70 évvel ezelőtt történt eseményt lehetetlen az azóta eltelt évtizedektől, illetve a második világháború és a népirtások narratíváitól függetlenül megítélni.

A háborús bűncselekményekben hozott ítéleteknek Ungváry szerint csak akkor lehet elrettentő ereje, ha azokat konzekvensen alkalmazzák. Amíg rengetegen élnek és virulnak olyanok, akik 1956 után háborús bűncselekményeket követtek el, amíg nincs politikai akarat például Biszku Béla bíróság elé állítására, a Képíró-per pont a remélttel ellenkező hatást fog kiváltani: a kritikusok kettős mércéről fognak beszélni, miszerint a valódi bűnösök megússzák, miközben a cionista lobbi aggastyánokat állít bíróság elé – mondja Ungváry. Szerinte az 1943-44-es perben nem volt prekoncepció, a háború utáni népbíróságiban viszont igen, a politika azokra az ügyekre már rányomta a bélyegét.

Nem látja értelmét a Képíró-pernek a szintén történész Karsai László. Szerinte nem szabad „egy roskatag aggastyánt 70 évvel később ilyen, nem megfelelően előkésztett, élő szemtanúkkal nem alátámasztható, hiányos korabeli és szinte nem létező jelenlegi bizonyítékok alapján, egy megélhetési nácivadász hisztérikus önmutogatási és önigazoló vágya alapján perbe fogni”.

A per oka Karsai szerint nem az, hogy az ügyészség talált egy bizonyíthatóan tömeggyilkos háborús bűnöst. Mint mondja, az ügyet a Wiesenthal-központ pörgette túl, hogy legitimizálja a saját létezését a magánfinanszírozói felé. Izrael, ahol évtizedekig központi kérdés volt a bűnösök felelősségre vonása, rég felhagyott az erőfeszítéssel.

Karsai László szerint a pert nem lehetett volna jobban előkészíteni: az alapvető bajnak azt tartja, hogy a tényleges, legkomolyabb vizsgálatot lefolytató magyarországi (1942–44-es) vizsgálati anyag hiányzik, és a szerbiai hatóságtól sem kaptak segítséget az ügyészek. A tanúvallomások, bizonyítékok, dokumentumok túlnyomó része már nem fellelhető.

„1945 után Délvidéken sokakat kikértek, megkaptak, halálra ítéltek, nem lehet mondani, hogy nem nyerték el a főbűnösök a büntetésüket – mondja a történész. – Csakhogy Zuroffnak (a Wiesenthal központ igazgatójának) pont most kellett valamit felmutatnia. Őszintén kívánom, hogy hagyja már abba  amit csinál, hogy ilyen módszerekkel, ilyen csekély bizonyító anyag birtokában próbál embereket meghurcolni. Ezt senkivel, egy volt csendőrtiszttel sem lehet megtenni.”

Csapó Endre

Forrás: AUSZTRÁLIA Magyar Élet 2011. július 28-i száma

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

3 thoughts on “Külföldi sajtó a Képíró perről — felmentő ítélet

  1. Karsai nagyot nőtt a szememben, minden eddigi megnyilvánulása (Teleki Pál ügy) ellenére.

  2. Ha 65 évnek kellett eltelni ahhoz, hogy szembe merjenek nézni és elhangozhat olyan vélemény mint a cikk mottója, az már jó. Remélem ennek az elvnek – gondolatmenetnek az útján haladva, elérhető lesz a rövid közeljövőben (nem ismét 65 év), hogy az igazságtalan Trianon -i döntést is felülvizsgálják, párhuzamosan megíródik és széles körben ismertetik az összes európai nyelveken a Valós történelmet is. Hogy a magyar nem „mumus”, az „új nemzetek” pedig megismerhetik helyüket a történelemben (időben és területileg is!!). Ehhez összefogásra van szükség, mert az úttörő munkát megtette dicséretre méltóan a védőügyvéd és védence kéz a kézben. Isten áldja őket és mindnyájunkat.

  3. Más lapon sokan elitéltük Ungváry és Karsai urakat néhény történelmi témával kapcsolatban. Erkölcsikötelességnek tartom elismerésemet kivefejezni álláspontuk kifejezésükért Képíró ügyével kapcsolatban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük