KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

KSH-beismerés: gazdasági válságunk katasztrofális

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Lakonikusan rövid közleményt adott ki ma a Központi Statisztikai Hivatal. Lényege: az idei második negyedévi bruttó hazai termék 7,5 százalékkal alacsonyabb a tavalyi azonos időszakénál. A hazai sajtó némileg meglepődött, mert az elemzők többsége jobb eredményre számított. A zuhanásnak viszont még nincs vége.

„A KSH és az Ecostat közös gyorsbecslése alapján Magyarország bruttó hazai terméke 7,6%-kal, a naptárhatást figyelembe véve 7,5%-kal csökkent 2009. II. negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva. A becslés korlátozott információs bázisra épül, így a végleges adatok a gyorsbecslésben közöltektől eltérhetnek. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint az előző negyedévhez viszonyítva 2,1%-kal csökkent a bruttó hazai termék.”

Ennyi és nem több olvasható a hivatalos jelentésben. A sajtó a „brutális” jelzővel illeti a tényt.

Emlékeztetünk, hogy a magyar gazdaságpolitika tavaly november óta az IMF gyámsága alá van helyezve. Az IMF szakértői a közeljövőben érkeznek újabb negyedéves felülvizsgálatra. Éppen nekik címezve jelentették be, hogy „Magyarország teljesítette az IMF követelményeit”, elegánsabb megfogalmazásban a „szerződésben vállaltakat”.

A mostani drámai bejelentés valójában azt jelzi, hogy egyfelől a Bajnai-kormány nem lett úrrá a válságon, másfelől újabb rettenetes megszorító lépéseket kell bevezetnie.

Ez a kényszerhelyzet vitte a kormányzatot a közösségi közlekedés tulajdonképpeni szétverését megelőlegező bejelentéshez, miszerint a vasút és a volán társaságok gyakorlatilag összeomlásba lesznek kergetve.

Ha ez sem lesz elég, akkor újabb állami nagyrendszert kell „a tengerbe dobnia a süllyedő hajóról” a kormánynak.

Mivel az egészségügy gyakorlatilag összeomlott – csak még nem jelentették be hivatalosan, a nyugdíjrendszert pedig nem lehet beomlasztani a választások előtt, hadsereg már nincs, a rendőrség a közbiztonság kritikán aluli helyzete miatt nem sorvasztható (szintén választási téma), a diplomáciai csőd már megtörtént, maradnak ismét, újra az önkormányzatok.

Ez nem jelent kevesebbet, mint az iskolarendszer tulajdonképpeni lebénulását a jövő tanévben. Azaz a fűtési idényben százszámra lesznek (főleg vidéki, alsófokú) tanintézetek zárva. Isten kezében vagyunk, ha a tavalyi télhez hasonlatos hideg jön, akkor középkori méreteket ölthet a szegények ínsége.

Ez is érdekelheti:  Borrell nem köntörfalazott, behúzott egyet az ukrán népnek

A kormányzat és az MSZP nagy szerencséje, hogy a további zuhanást 2009. januártól már olyan adatokkal szemléltetheti, amelyek jobbnak fognak látszani a mostaninál. Ugyanis nemsokára belemegyünk a válság második évébe, és akkor a már amúgy is leromlott mutatókhoz lehet majd hasonlítani az újabb mínuszokat.

Addig azonban hátravan még az idei év. A mezőgazdasági termelői árak csökkenése, egyáltalán a magyar tulajdonú gazdaság szinte teljes lefagyása, tetézve a lakáshitelesek tömeges egzisztenciális csődjével – be kell ismerni, Gyurcsány Ferenc igazat mondott Őszödön: ekkora böszmeséget ország még nem csinált.

Ny. J., KSH nyomán

Gondola

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük