KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kreml: jelenleg csak katonai eszközökkel lehet elérni az orosz célokat

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az Oroszország által Ukrajnában kitűzött célokat jelenleg csak katonai eszközökkel lehet elérni – jelentette ki Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő hétfőn újságíróknak.

„Számunkra továbbra is a kitűzött célok elérése az abszolút prioritás, és a továbbiakban is ez marad. Ezeket most csak katonai eszközökkel lehet elérni”

– mondta.

A szóvivő szerint a Kreml nem látja az előfeltételeit annak, hogy az ukrajnai helyzet békés mederbe terelődjön.

Ramzan Kadirov, Csecsenföld vezetője, akit hétfőn fogadott Vlagyimir Putyin elnök, a találkozón azt hangoztatta, hogy a csecsenek egyöntetűen támogatják az ukrajnai „különleges hadműveletet”, úgy vélik, hogy annak céljait el kell érni, és készek a győzelemig harcolni. Kadirov arról biztosította Putyint, hogy nem fogja cserbenhagyni őt. Az orosz elnök kijelentette, hogy efelől nincsenek kételyei, és méltatta a csecsen harcosok teljesítményét, akiknek köszönetet mondott.

Az RBK című gazdasági lap idézte Kadirov egy korábbi nyilatkozatát, amely szerint az ukrajnai harcokban eddig több mint 21 ezer csecsen vett részt, akik több mint 9 ezren voltak egyszerre a fronton.

Apti Alaudinov vezérőrnagy, az Ahmat csecsenföldi különleges egység parancsnoka, a luhanszki „népi milícia” 2. hadtestének parancsnokhelyettese a Pervij Kanal tévécsatornán hétfőn azt mondta, hogy az ukrán hadsereg csapatösszevonást hajtott végre Artemivszk (Bahmut) körzetében, és kísérletet tett a város felmentésére.

Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a hétfői hadijelentést ismertetve mintegy 440 főben nevezte meg az ukrán fegyveres erők emberveszteségét, akik közül nagyjából 190 katona a Donyeck környékén folytatott harcokban esett el. A megsemmisített ukrán haditechnikai eszközök között nevezett meg egyebek között egy Osza-AKM légvédelmi rakétát és három harckocsit.

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került területek több településéről jelentettek ukrán tüzérségi támadást. A donyecki régióban lévő Volnovahát HIMARS-csapások érték, amelyek következtében két fiatal nő életét vesztette. Donyeckben az 58. általános iskola két alkalmazottja sérüléseket szenvedett.

Ez is érdekelheti:  Feloszlatta az ukrán rendőrség a brutális kényszersorozások elleni tüntetést Kárpátalján

Az oroszországi Belgorod megyében a légvédelem négy ukrán rakétát lőtt le hétfőn. Vjacseszlav Gladkov, a régió kormányzója közölte, hogy a belövések következtében egy nő megsebesült.

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük