KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kreml: a harckocsik szállításával a Nyugat egyre inkább belekeveredik a konfliktusba

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az Egyesült Államok és a kollektív Nyugat országai egyre inkább részeseivé válnak az ukrajnai konfliktusnak azzal, hogy Kijev harckocsikkal történő támogatása mellett döntöttek – közölte Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő csütörtökön újságírókkal.

„Az európai fővárosokból és Washingtonból folyamatosan olyan nyilatkozatok érkeznek, melyek szerint a különböző fegyverrendszerek, köztük harckocsik Ukrajnába küldése semmiképpen sem jelenti azt, hogy ezek az országok vagy a szövetség (a NATO) részt vesznek az Ukrajnában zajló harci cselekményekben. Ezzel kategorikusan nem értünk egyet. Moszkva mindent, amit a szövetség és az általam említett fővárosok tesznek, a konfliktusban való közvetlen részvételnek tekint. Úgy látjuk, hogy ez fokozódik” – mondta Peszkov.

Korábban Joe Biden amerikai elnök azt mondta, hogy Washington nem az Oroszország elleni, hanem a szabadságáért folytatott harcához szállít tankokat Ukrajnának, ami szerinte nem jelentett fenyegetést Oroszországra nézve. Az azt a tisztázó kérdésre, hogy a Kreml őszintének tartja-e Biden szavait, a Kreml szóvivője kijelentette:

„Igazodjanak ahhoz, amit fentebb mondtam”.

Közölte, hogy a Kreml a tankszállítások bejelentése után sem kíván változtatni a „különleges hadművelet” státusán.

Konsztantyin Gavrilov, a katonai biztonságról és fegyverzetellenőrzésről szóló bécsi tárgyalásokon részt vevő orosz delegáció vezetője a Rosszija 24 hírcsatornának nyilatkozva azt hangoztatta, hogy az Ukrajnába juttatandó nyugati tankok nem fognak változtatni az ukrajnai font helyzetén. A diplomata szerint a lépés mögött Európa alárendelésének szándéka áll, az, hogy az amerikaiak a lehető legkevésbé keveredjenek bele a konfliktusba, Európát pedig szembefordítsák Oroszországgal.

„Minél jobban bővül az Ukrajnának nyújtott segítség, annál szélesebbé válnak a különleges művelet határai”

– mondta a diplomata.

Gavrilov szerint a nyugati országok az Oroszországgal való konfrontáció új szintjére lépnek azzal, hogy tankokkal szerelik fel az ukrán fegyveres erőket.

„Korábban a tárgyalások során a kézifegyverekkel kapcsolatos kérdésekkel foglalkoztunk itt (Bécsben) – vagyis azzal, hogy megakadályozzuk az ilyen fegyvereknek a konfliktusövezetekbe kerülését -, valamint a hordozható légvédelmi rakétarendszerek feletti ellenőrzéssel. Dokumentumokat dolgoztunk ki, de mostanra ezek gyakorlatilag mind félre lettek téve, mert a Nyugat egyszerűen nem tartja be őket, sőt, új szintre lép”

– mondta Gavrilov.

Ez is érdekelheti:  Megtámadták a Hír Tv stábját Magyar Péter tüntetésén (videó)

Nyikolaj Patrusev, az orosz biztonsági tanács titkára a testület sajtószolgálatának közleménye szerint kijelentette, hogy az ukrajnai helyzet a hibrid háborúra való többéves amerikai előkészületek következménye, valamint a többpólusú világ kialakulásának megakadályozására tett kísérlet.

Peszkov egyébként kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök már régóta megszűnt potenciális tárgyalópartnernek lenni Vlagyimir Putyin orosz államfő számára. Emlékeztetett arra, hogy Zelenszkij a béke ígéretével nyerte meg a választásokat, ám, mint kiderült, nem is állt szándékában teljesíteni a rendezés alapjának tekintett minszki megállapodásokat, hanem a háborúra készült.

A szóvivő így kommentálta Zelenszkijnek a Sky News brit tévécsatornán tett kijelentését, miszerint „nem érdekelt” a Putyinnal folytatandó tárgyalásokban, aki, mint az ukrán elnök fogalmazott, számára egy „senkivé” vált a háború kirobbantásával.

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük