Hirdetés

Közjegyzői és ügyvédi védekezés a kártérítési keresetek ellen

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az alábbi levelet dr. Léhmann György ügyvéd úrtól kaptuk, amire felhívjuk olvasóink figyelmét. A műsor ismétlésének ideje a levélben olvasható. (NIF szerkesztő)

Tegnap – július 15-én pénteken – este  a Duna Televízió „Közbeszéd” műsorában a Budapesti Közjegyzői Kamara Elnöke – dr. Parti Tamás – valamint az Országos Ügyvédi Kamara Elnöke – Dr. Bánáti János – fejtette ki ellenvéleményét a devizaalapu kölcsönszerződésekkel kapcsolatos, közjegyzőkkel szembeni kártérítési és egyéb igény érvényesíthetőségére vonatkozó keresetlevélmintáimmal kapcsolatosan –

jelenlétemben.

A műsorral kapcsolatosan hozzám beérkezett első vélemény az alábbiakban olvasható…

Ezt a devizaalapu kölcsönszerződés felelőseivel, valamint velem kapcsolatos TV Műsort megtekinthetik ma –

a DUNA II TV-nek  július 16-án, szombaton 13 óra 40 perckor

kezdő ismétlő műsorában.

Léhmann György

A nézői levél:

TISZTELT LÉHMANN ÚR!

Végig néztem a műsort, felháborító volt az egész. Sajnos megdöbbenten hallgattam az ügyvédi kamara elnöke, Bánati úr, szavait, támadta önt. Nekem az a meglátásom, hogy kamarán belül és közjegyzői irodákban a Bankokkal való részlehajlás teljesen egy értelművé válik. Dr. Parti Tamás is kimondta, hogy felelni kell a tény tanúsítványról  a közjegyzőnek. Nem kötelező a közjegyzői szerződés, de ezt nem közlik az ügyféllel, mert ezzel is anyagi javakhoz jutnak. Parti úr hasonlata felháborító volt, tetszett, ahogy kikérte a hasonlatot. Az ügyfél bizalommal fordul az illetékes törvényben jártas emberekhez, hiszen ki más képviselhetné jobban a közjegyzőnél vagy ügyvédnél a problémáik orvoslásában, a paragrafusok dzsungeljeiben. A szabálytalanságot jeleznie kellet volna az ügyfele félé, hogy itt tisztességtelenséget vél felfedezni, a bank részéről. De ezt a tisztességtelen eljárást mind a Bank mind a közjegyző, ügyeskedve, az ügyfél kárára előnytelen módon produkálta. Tisztelettel:

     (aláírás)

………………..

 Közreadta: Nemzeti InternetFigyelő

Facebook hozzászólások

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás