KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Közgazdasági esti mese

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Igen, esti mese, ami itt zajlik, mint egy jeges szökőár. Szökőár, ami néha és helyenként torlódik, máskor pedig csak jégkása hullámzik a felszínen.

Nem véletlenül az volna a kormányzat kötelessége, hogy a magyarok jólétének biztosítása legyen az elsődleges cél? Minden egyéb kizárva. Kizárva a banki bűnözők érdekét. Kizárva Európa értéktévesztett és értékvesztett, lealjasodott, szellemileg deklasszált és devalvált – legfőképpen degenerált – senki által meg nem választott naplopó csürhéjének hazug elvárásait.
Többek között az egészségügy, az oktatás, a tömegközlekedés valamennyi formájának, az élelmiszeriparnak – ezen belül is kiemelten a saját állami előjog alapján létesített és fenntartott feldolgozó iparnak – valamint a tisztességes, európai és nem hazai alávalóan korrupt oligarchák által erőszakolt minimál bérhez, a lakáshoz való jutás – mint kormányzati kötelesség.
Meg aztán mi az, hogy minimálbér? A tisztességes bér soha, sehol, semmikor nem minimális, hanem a valós megélhetés, a létrehozott valós termelési érték alapján szerződött előfeltétele.

A világ egyik legnagyobb hazugsága a közmunka! Abból nem létezik kiút – ez, mint közgazdasági alapvetés leszögezhető. Más időkben, más országokban is többször becsődölt már ez a rabszolgatartással egyenértékű, vagy annál is elvetemültebb rendszer. A közmunkából nem létezik, vagy csak elenyésző lehetőség van a hagyományos munkavállalás felé a megfelelő színvonalra képző és megfelelően rugalmas oktatási rendszer nélkül. Hiszen egy közmunkán foglalkoztatott dolgozó, kevésbé tud – részben időben, az esetek többségében távolságban – az oktatási rendszerhez alkalmazkodni. Ugyanis főleg vidéken kikölcsönzik a szerencsétlen kiszolgáltatottakat.
A magyarok nem munkaerő tartalékok, hanem tisztességes munkavállalók, vállalkozók, akik akár többet is tesznek le az asztalra, mint a nagyképű, tolakodó, arrogáns, pöffeszkedő nyugat. Ez nagyjából annyit tesz, mint a római birodalom bármelyik rabszolgapiacán, hogy mutasd a fogad, mutasd a karod. Hát nem, és nem!

Ez is érdekelheti:  Magyar Péter szerint rettegnek a Karmelitában

A sevizásokkal kapcsolatos nemzetközi banki bűnszövetkezetekkel szembeni azonnali megtorlás sem elhanyagolható feladat/kötelesség. A magyar gazdaság legnagyobb kerékkötője az idegen pénzrendszer működésének, pénzügyi befolyásolási lehetőségének meghagyása. Vagyis bármiféle vélemény, megfogalmazás, saját belső szabályzat megengedése.

A magyar forint magyar fizetőeszköz!
A magyar állam – vagyis az adónkból általunk busásan el és kitartott törvényalkotónak becézett sáskahad megtévesztett választói! – feltétel nélkül egyedüli előjoga állami tulajdonba venni a Magyar Nemzeti Bankot és általa saját magyar! fizetőeszközt a forgalomba kibocsájtani.
Nem tartható állapot, máshol sem a világban, hogy az önmaga létét is tagadó, az azt felfedőkkel szemben brutálisan fellépő, végtelenül kis darabszámú piócahad diktáljon, akik egyébként pénzügyi szakértőnek hazudják magukat meg tőketulajdonosnak.
Aki elengedi a felvételkori forintárfolyamon, valamint a túlfizetetteknek maradéktalan kártalanítást hajlandó fizetni, az maradhat a Magyarországon megtűrt idegen pénzügyi szervezetek sorában, a többinek azonnali főkönyvi zár alá vétel mellett kívül tágasabb alapon példát szükséges mutatni.

„Ha a magyar emberek minden jövedelmüket és megtakarításukat kivonnák a bankokból, a rendszer egy nap alatt csendben, tehetetlenül és vér nélkül összeomlana!” – Prof. Dr. Gidai Erzsébet, közgazdász, egyetemi tanszékvezető tanár – 2002. augusztus elején mondott beszédéből a Bp-i Petőfi szobor előtt, a Márczius tizenötödike téren.

Ott van még a haderő újraszervezésének feladata. Hiszen a határőrizet véletlenül sem rendészeti feladat. Miközben a rendészeti szervek körében feltűnően, folyamatosan, gyorsuló ütemben emelkedik a létszám, miközben a „mezei” rendőr részben alulképzett, részben kevés.

Mesebeszéd, hogy erre sincs pénz, meg arra sincs pénz! Ma Magyarországon, pártoktól függetlenül, nem a magyar emberek létérdekei szerinti kormányzás van. Ma Magyarország, a magyar emberek a lehető legnagyobb mértékű rabszolgaságát működteti egy szervilis, szűk politikai elit, amim annyira össze van kapaszkodva és össze van fonódva, hogy gyakorlatilag egymást is megfojtják, nem hogy a nemzetet.

Ez is érdekelheti:  Letartóztatási parancsot adtak ki az SBU vezetője ellen

Lengyel Károly

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

5 thoughts on “Közgazdasági esti mese

  1. Ha igaz,hogy Magyarországon kereszténydemokrata néppárt van hatalmon,akkor ezen elveik alapján ez is Igaz KELL,hogy legyen.
    ” Magyarország bajcsinálói a zsidók. Demoralizálják országunkat és ők azoknak a forradalmi bandáknak a vezetői,akik az országot kínpadra vonják.” (Mindszenty Bíboros Úr)
    Nevén kellene nevezni az igazi bűnösöket! Azokat,akik a patkányforradalom leszármazottaiként,nemzeti színekbe csomagolva viszik tovább a zsidókommunista fertőt.
    „ha az antiszemitizmus bűn,mert pedig az,akkor az antiszemitizmussal való alaptalan vádaskodás legalább akkora bűn és ugyan olyan megítélés alá kell,hogy essen.” (Csengey Dénes Magyar országgyűlés 1990.okt.15.-felszólalása)

  2. Anarchista-kommunista írás,akár Thürmer is írhatta volna,a közmunkához annyit ,hogy legalább kicsit szokják a dologtalanok a munkát,azok az emberek másra nem alkalmasak,és addig sem mennek el lopni,amíg az árkot tisztítják!Értem én,visszasírják a segélyes korszakot,fel se kellett kelni,a postás hozta a pénzt ,az én adómból.

  3. A gazdaság jól működik,rend van az országban,nyugalom,hát ugye vannak,akiknek semmi nem tetszik,mert nem az ő köreik vannak pozícióban,de most próbálkozni tüzelni az embereket a kormány ellen,mikor a legtöbb gyerek ingyen ebédet kap,még nyáron is,ingyen tanszert, Erzsébet tábort, butaság,a seggét ne nyalják ki a proliknak?Értem én,az a probléma hogy természetben kapják a juttatásokat,nincs píz cigire meg fröccsre,de amikor gyerekkorában a tanító mondta neki,hogy tanulj fiam,mert akkor lesz jó életed,azt nem hallotta meg,azt gondolta,az apja is megélt a fa..szából,ő is meg fog élni.Ja és az oktatásegészségügy is válságban van,mellette 400 ezer ingyenélőt azért csak gyógyítanak a válság közepette.Mellesleg én nem hiszem,hogy az esszé írójának valami köze van a közgazdaságtanhoz.Magam gazdasági informatikus vagyok,meg tudom ítélni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük