KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Következmények nélküli ország: Okirathamisítással szerzett földet Mészáros Lőrinc?

Egy Tolna megyei gyorstalpalón lett aranykalászos gazda Mészáros Lőrinc, tudta meg a Hír TV és a Magyar Nemzet. Az oligarcha ugyanakkor “nem járt be” a tanfolyamra. Somogyi Imre, a képzőhely vezetője elmondta, Mészárosékat levizsgáztatták, de a tanfolyam a felcsúti polgármester telepein zajlott.

Csakhogy több alkalommal kiderült, hogy a papíron 480 órás tanfolyamot sokan úgy teljesítik, hogy valójában tanfolyamot nem végeznek (előfordul, hogy papíron heti 45 órára kerül sor és három hónap alatt lezavarják az egészet, ami nem életszerű…)

Mint azt a Hír TV egyik korábbi riportja bemutatta: be sem kell járni az órákra, hiszen “nem szokott előfordulni, hogy valaki megbukik”.

A jelenség ismert, de érdemi kormányzati reakció még nem született rá. Mindenesetre az Együtt már jelezte, nem hagyja annyiban a dolgot, kivizsgáltatná Mészáros Lőrinc aranykalászos oklevelét és vagyongyarapodását:

Az Együtt szerint immár formailag is érvénytelenek Mészáros Lőrinc földvásárlásai, mivel az azokhoz szükséges képesítést a szabályok kijátszásával, feltételezhetően okirathamisítással szerezte meg. A sajtóban megfogalmazott gyanú alapján az Együtt ismeretlen tettes ellen tesz feljelentést, mert a csak papíron elvégzett tanfolyam vagyongyarapodáshoz vezetett.

Forrás: 2016 február 15.,  propeller.hu, hirhalo@nemzetihirhalo.hu

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 
Ez is érdekelheti:  Zelenszkij: A Nyugat éppúgy védhetné Ukrajna légterét, mint Izraelét

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük