KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Követeljünk jogokat az elszakított magyaroknak! (Felhívás európai polgári kezdeményezés aláírására)

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Közhely, hogy az Európai Unió az uborka görbületének szögét alaposan szabályozza, ugyanakkor semmit nem tesz az Európában élő őshonos nemzeti közösségek egyéni és kollektív emberi jogainak érvényre juttatásáért.

Ez ellen a gyalázatos helyzet ellen kívánnak fellépni a Minority Safepack elnevezésű európai polgári kezdeményezésnek az elindítói. Ha az aláírásgyűjtés sikeres lesz, akkor az Európai Unió kénytelen lesz a témával foglalkozni. Nyilvánvalóan az elszakított magyar testvéreinknek is fájdalmas lenne, hogy ha ez a kezdeményezés kudarcba fulladna. Akadályozzuk ezt meg azzal, hogy írjuk alá a petíciót, és biztassuk erre minél több honfitársunkat, rokonainkat, barátainkat! A Minority Safepack elnevezésű európai polgári kezdeményezésről a tudnivalókat itt olvashatja, és itt van lehetőség az aláírásra is:

https://ec.europa.eu/citizens-initiative/32/public/#/

Azzal szeretném emlékeztetni Önöket az elszakított magyarok jogaiért való kiállás fontosságára, hogy ismételten bemutatok néhány olyan videofelvételt, amelyet a Nemzeti Jogvédő Szolgálattal közös jogvédő, monitorozó útjainkon készítettünk a magyarok jogfosztottságáról, Erdélyben, Felvidéken illetve Délvidéken:

Magyar könnyek a román bíróságon

Rendőrséget hívtak a magyarul beszélőkre Révkomáromban. Hol az EU?

Jogfosztás és ígéretek – Délvidéken, az Óbecsei Bíróságon

Morvai és Gaudi a rendőrségen! Jogfosztott magyarok Délvidéken

Morvai Krisztina

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:  Dmitrij Trenin: Nem "kerek" az amerikaiak meglátása a moszkvai terrortámadással kapcsolatban

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

3 thoughts on “Követeljünk jogokat az elszakított magyaroknak! (Felhívás európai polgári kezdeményezés aláírására)

  1. igen, ezt okvetlenül MINDEN magyarnak alá kell(ene) írja !!!

    az EU nem ellenfelünk, hanem közös hazánk. Brüsszelben, az EP-ben
    lehet magyarul beszélni, miközben Pozsonyban nem …
    inkább válasszuk az elobbit, annak szellemét !

    evvel, ill. ebben egy megkülönböztetést is teszünk, kell tegyünk az
    oshonos közösségek és a jövevények között (ez egy kicsit hiányzik a petíciós szövegben). Az egy jövevénynek ‘integrálódnia’, beolvadnia kell, miközben az oshonosnak teljes joga kell legyen az azonosságát meg-, fenntartania !!!

    egy példával, a mienkkel, a belgával :
    nálunk ezen jogot már régen megadjuk. Az I.VH után, a német agresszió
    miatt Németo.-nak egy kis területet kellett átengednie a Belga Királyságnak. Na ezen területen a németek (egy jó 70 ezren) teljes jogot adott Belgium arra, hogy fenntarthassák azonosságukat. Azóta ezen kis
    régió, a „Germán Kanton” („canton de l’Est”) fennmaradt, ahol az elso
    nyelv német. Ha egy francia ajkú, egy vallon oda betelepedik, abból
    egy nématajkú kell legyen (mint a gyerekeinek is) …
    de nem csak mi teszünk így. Finno.-ban is van egy kis svéd közösség,
    amelynek teljes joga, egyenkoga van a többségi finn-nel szemben …
    vagy Olaszo-ban a déltiroli osztrákoknak is …
    de sajnos ezen országok a kisebbség az EU-ban …. és az a félo, hogy
    mégha 10 millió (vagy 100 is !) aláírást is kapna ezen petíció, ez még
    akkor is csak a kisebbséget képviselné ott. De ez nem lehet mentség arra, hogy mi, mind aláírjuk ezt …

    megint ! Itt azokról, azok jogáról van szó, akiket az egy határváltozás tett idegenekké otthonukban és NEM azokról, akik átmenve egy határon
    lettek idegenek új hazájukban !!!
    megint a mi kis B-unk példájával : az 50-es évek elején B-nak nagy szüksége volt többlet munkaerore. Kiegyezett Olaszo.-gal és azok egy
    valami 300 ezer olaszt küldtek ide. Na ezeknek SEMMI joguk nem
    lett arra, hogy fenntartsák azonosságukat. Az olaszok a határon keresztül jöttek be, a németek 18-ban NEM jöttek át a határon (azokon
    keresztül kellt át a határ). Azoknak joguk volt …
    ezt nem csak azért, hogy tudjátok, hanem azért is, hogy TUDASSATOK másokkal is. Errol van szó !!!

    szeretettel, L

  2. sajnos, nem sikerült aláírni . Hol kell? esetleg legyenek türelemmel, elvégzek egy intenzív angol nyelvtanfolyamot, párhuzamosan egy aláírási számítógépen való tanfolyamot…

    Többször tapasztaltam, hogy a felvidéki magyarok félnek(restelnek) magyarul beszélni. Óvatoskodó, meghunyászkodó, gerinctelen népség egy részük… Sőt, ha itt tartózkodnak, és közelébük kerül egy tót(akár idegen is) átváltanak egymás között a tótok nyelvére… Hát ha vezérük némelyike olyannyira behízeleg a Tótoknak ! Ez nagyon fáj…

  3. kedves György !

    én már vagy 5 hete aláírtam ezt, pontosabban nem ezt, hanem ugyanezt, de más szöveggel. Ott az magyar ‘eloszó’ után, maga a
    petíciós szöveg franciául volt, amely nekünk itt megkönnyítette ennek
    olvasását, kitöltését és végül aláírását….

    most egy olyan két hete, ezen petícióra-való felhívást újra megkaptam,
    ezt végignéztem (ez akkor már csak angolul volt és egy kicsit komplikáltabb is). Na ez szerintem azért komplikáltabb, mert ehhez
    kinyitottak egy ajtót a nem európaik számára is. Hogy azok is aláírhassák ezt. Na szerintem ez egy alapveto hiba, ugyanis az, hogy
    az EU megadja, vagy sem a kollektív jogokat az oshonos közösségek számára az az EU polgárságát, szavazóit érinti csak (hacsak nincs
    ilyeneknek egy, az EU-s állampolgársága is) …

    az itt a probléma, kedves vitéz uram, hogy akik ezt kitojták, útra indították …, nagyon ügyetlenek voltak és még utána is hanyagok.
    Megindították … és utána kiengedték a kezükbol a gyeplot …
    mint sokszor elofordul nálunk, egy rosszulszületett gyereket szültünk itt ki….
    meg kellene találnia, találnunk az eredeti indítóit ennek (ha jól emlékszem ezt a Rakóczi Szövetség indította volna … és ott, az eredeti
    felhívásnál nekem, nekünk itt sikerült ezt aláírnunk, de odahaza többen panaszkodtak, hogy képtelenek erre. Hogy az informatikai rendszer idegen a gépükre. Na ezért kellene ezen cuccot a szakértoknek a kezébe venniük) …

    akit érdekelne, az írjon közvetlen nekem és elküldöm az eredeti felhívást (amelyet nekem és még jó néhánynak sikerült használnia).
    Na ha ez sem muködne, akkor azokhoz kellene fordulniuk, akik ezt
    elindították …, hogy ezt rendbe tegyék, kijavítsák. Ha jól értettem meg,
    ez egy EU-os cucc. Ezeknek pedig mindíg van egy tökéletes elérhetoségi lehetoségük. Ezt használták ki épp a magyarok, amikor
    egy petícióval rákényszerítették az EU-t arra, hogy megtarthassák az
    akácfáikat. Tehát ezen petíció aláírható kell legyen minden EU-s állampolgár számára (hogy digitális, vagy papíros módon is) …
    a címem ; lajos_ecru@yahoo.fr

    soha ne vegye senki zokon azt, hogy pl-ul a felvidéki magyarok (vagy mondhatjuk ; magyar anyanyelvu szlovákok) félnek !!! Azt amit ok átéltek és átélnek ma is … az annak eredménye …

    itt NEM errol van szó, kedves György ! Itt arról van szó …, hogy még a
    gyáváknak is jogot kell adjon a mi közös otthonunk, az EU !!!
    azért mert egy gyerek félos …, azért … épp azért is kell a védelmére kellnünk. Ha meg tudná magát védenie …, akkor nem is igen kellene segítenünk …

    szeretettel, L
    ps.; még egyszer és érthetobben ; én nem tudok ebben senkinek segíteni. Ha ezen akcióhoz nem tudtok, tudnak hozzáférni, ott valaki
    mástól, képesebbtol kell segítséget kérni

    http://www.jogaink.hu/

    ezt kell megnyitni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük