KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

KÖVETELJÜK A VÁLASZTÁSI TÖRVÉNY MÓDOSÍTÁSÁT! III. RÉSZ;

Transyadmin nyílt levele Romek Károlynak a Választási Törvény módosításával kapcsolatban

Tisztelt Romek Károly!

A választási törvény módosítási javaslatának II. részében a feltett kérdésekre olyan válaszokat adott, melyek egy eredményre vezetnek: nincs szükség pártokra. Képviselőket ma is jelölhet bárki, illetve bárki elhatározhatja önmagában, hogy indulni kíván az országgyűlési választásokon, mint független jelölt.

A jelenlegi rendszerben pl. Orbán Viktor soha sehol egyéniben nem jelöltette magát, mint ahogy egyik pártvezér vagy alvezér sem törekedett erre, attól való félelmükben, hogy nem nyernek, s így kibuknak. Kényelmesen feltették magukat a párt listán az első helyekre és a nyertes választás után beültek a bársonyszékekbe. Undorító az egész rendszer a szereplőivel együtt!

Orbán Viktort még sosem hallottam egy olyan találkozó-a-választókkal típusú eszmecserén, ahol az ülésvezető elnök megkérdezte volna a kérdező választópolgárt, hogy megvan-e elégedve a válasszal. Addig amíg ez nem így történik, addig a politikai “elit” (inkább szenny!) pimaszul lenézi a választóit, pimaszul, profi szélhámos módjára hazudoznak a választási kampányban, mert soha senki nem kérheti számon rajtuk a szélhámos ígéreteiket.

1. Kérdés

Kérdésem az, hogy a javaslata szerint milyen pontos szerepe marad még a pártoknak? Lehetöleg részletes  választ írjon!

Azt írja, hogy a képviselő és a választók között létrejön egy társadalmi szerződés. Kérem vegye elő a nemzetközi kereskedelmi egyezményeket és nézzen utána, hogy ezekben előírás szerint benne foglaltatik a konvencionális büntetés! Az okozott kár megtérítésén kívül, ami elhúzódhat a végtelenségig, míg elévül, mivel senki sem tudja az okozott kárt felbecsülni úgy, hogy azt a felek elfogadják. Különösen, hogy ebben az esetben a kárt okozó képviselőnek nem érdeke, hogy bármilyen kárt is beismerjen, nemhogy elfogadjon. Az előre megegyezett büntetést a szerződés összegéhez viszonyítják és táblázatban vannak az összegek, pl. így:

1’000’001- 4’999’999 -> konvencionális büntetés összege 7%

Ez is érdekelheti:  Magyar Péter népszerűsége elindult a lejtőn

vagy pl. 20’000’001 – 39’999’999 -> 2%, s így tovább.

Mivel a képviselő kártevése előre nehezen meghatározható így az összeg sem kifejezhető egyértelműen. Így meg kellene egyezni egy összegben, amit az indulni kívánó jelölt bankban el kell helyezzen, s ahhoz nem nyúlhatna hozza, csak mandátuma végén, amennyiben választóitól megkapja a feloldást!

Pártok szerinti választás!
Pártok szerinti választás!

2. Kérdés

Tehat mekkora legyen az összeg, amit mindenféle törvényszéki huzavona nélkül a bukott képviselőnek vissza kellene fizetnie?

3. Kérdés:

Ha tegyük fel nagyobb összeget foglalnank a törvénybe (pl. 100’000.-eurót), akkor honnan származhatna az az összeg?

4. Kérdés

Ha ez az összeg csakis a saját vagyonából származhat, akkor a választási rendszer a gazdagabbak rendszerévé válik?

A választási kampányt eddig a pártok pénzelték, az adófizetők pénzén. Sőt sutyiban külföldről is engedték magukat pénzelni, amit a legnagyobb titokban és a legkomplikáltabb elkendőzésék mellett tesznek. A hivatalos, törvényben biztosított nagy összeg viszont messzemenően nem elég a választási kampányban. Így különböző módszerekkel csalják össze a pénzt. Ez a jelenlegi ronda választási rendszer egyik legrondább aspektusa. Annak idején pl. az ***-ben egy országgyűlési képviselőjelölt muszáj volt a saját zsebéből is képes legyen 10 millió Forintot biztosítani az országos választási kampányra. Másképp nem fogadta a jelölt aspiránst a csodaszép kalapokat hordó elnöknő, s így nem indulhattál a kampányban. Ezek után jött a kopogtató cédulák összegyűjtése, pl. Sopron körzetében N*** T**** országosan elsőnek adott le és vált ezek után hivatalos jelöltté. A hír szerint 3 tanú is volt, akik tudták, hogy a cédulákat összevásárolták neki, de a tanuk nem mertek tanúskodni.

5. Kérdés:

Miképp oldja meg a választási kampány pénzelését, a reklámozást?

6. Kérdés:

Ha nem lesz kopogtató cédula sem, akkor hogy fogják eldönteni, hogy egy körzetben hányan és kik indulnak? (Gondoljon bele, hogy ezren is (felső határ nincs is!) ön-jelöltethetik magukat!)

Ez is érdekelheti:  Hajmeresztő harmadfokú ítélet a normalitáspárti mozgalmi vezető ellen

Várom körültekintő válaszát a szerkesztőség címére: nif.info@gmail.com

BarátsággalTransyadminNemzeti InternetFigyelő (NIF)


Romek Károly válaszai:

Jó estét!

1. Kérdés

Kérdésem az, hogy a javaslata szerint milyen pontos szerepe marad még a pártoknak? Lehetőleg részletes  választ írjon!

A legtöbb választó nem foglalkozik olyan szinten a gazdasági és politikai kérdésekkel, hogy a  képviselőjének tudja mit adjon ki ,,munkába”. Ez pedig fontos dolog, mert a demokrácia egyik gyengéjére tapintanak rá azok, akik azt mondják, hogy  a nép nem akar és nem tud két lépéssel előre gondolkodni. Egy ilyen érvről olvastam régen: ha a nép a kormányzó, ki a kormányzott? Vagyis ha a nép nem képes dönteni, az alapjaiban kérdőjelezi meg a demokráciát. Szó szoros értelemben. Jogos a kérdés, hogyha nép nem tud politikai és gazdasági döntést hozni, akkor minek akar kormányozni. Persze vissza lehet kérdezni, hogyha az elit maga akar kormányozni, annak az ész a vége, hogy csak magának kormányoz. Egyetlen megoldás  van: pártok.
A pártok politikai és gazdasági alternatívákat dolgoznak ki, amit eddig ők maguk valósítottak meg saját  képviselőiken keresztül. Ezután is így lesz, márt másként nem lehet, de a képviselő a választó részéről meg lesz akadályozva, hogy az ország és az emberek érdekeivel szemben döntsenek, idegen érdekek szolgálatában. A pártokra mindig is szükség lesz, mert ők viszik el inkább a gazdasági és politikai kérdéseket  az emberekhez, vagy vitát folytatnak az emberekkel, mint az Országgyűlés vagy a Kormány. Ezek dolga különben sem a társadalommal való párbeszéd, hanem már a választók és a pártok által már meghozott
döntések végrehajtása. A döntések tehát ezután is a pártszékházakban történik, de a pártok rá lesznek kényszerülve, hogy keressék a választóik hozzájárulását is. Mert az nélkül nem fog menni.
Ha a képviselő kárt okoz, mérlegelni kell, hogy milyen módon legyen felelősségre vonva. Én úgy gondolom, hogy a pillanatnyilag érvényes törvények elegendőek ezt a kérdést rendezni. És ezzel válaszoltam a 2., 3., és 4, kérdésre. Nem lehet egy teljesen új rendszert létrehozni egyetlen pillanat alatt. A rendszereknek
van egy bizonyos ,,tehetetlenségi nyomatéka”  ami felett többet árt a változás egy adott időn belül, mintha hozzá sem nyúltak volna a rendszerhez. A lényeg az, hogy az első lépés a demokrácia felé megtörténjen.
Ha már nagyobb lesz a kezdeményezési lehetőségük az embereknek, sorban jöhetnek a többi változások is.

Ez is érdekelheti:  Fogdából tette le hivatali esküjét Óbuda polgármestere

5. Kérdés:

Miképp oldja meg a választási kampány pénzelését, a reklámozást?

Mint eddig. Ha már kellenek pártok, akkor támogatni is kell őket. Későbbiekben úgy is a választók és a pártok közötti megegyezés függvénye lesz a pártok támogatása.

6. Kérdés:

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Ha nem lesz kopogtató cédula sem, akkor hogy fogják eldönteni, hogy egy körzetben hányan és kik indulnak? (Gondoljon bele, hogy ezren is (felső határ nincs is!) ön-jelöltethetik magukat!)

Lennie kell kopogtató cédulának. Az első időkben mindenképpen. A pártoknak és más jelölteknek el kell jutniuk valahogy a választóikhoz.
A pártok csak annyit éreznének meg a rendszer változásából, hogy politikájukat, programjaikat egyeztetni kell a választóikkal,
és számítaniuk kell következménykel, ha ettől a politikától a választók beleegyezése nélkül eltávolodnak.

Barátsággal : Romek Károly

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük