KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kövér László: a Fidesz-KDNP koalíciójának kell megadni az újrázás lehetőségét

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az országgyűlési választáson a Fidesz-KDNP koalíciójának kell megadni az újrázás lehetőségét, a további felhatalmazást, amennyiben biztonságban akarjuk tudni magunkat, szeretteinket és az országot; a gyermekvédelmi népszavazáson pedig nemet kell mondani arra az őrületre, amely Nyugat-Európában már „elszabadult a láncaitól” – fogalmazott Kövér László, az Országgyűlés elnöke, a Fidesz országos választmányának elnöke kedden Kiskunhalason.

Kövér László Bács-Kiskun megye 5. számú választókerületének kampánynyitó rendezvényén elmondta: azért „szegődtek” a politikába és a Fideszbe 34 évvel ezelőtt, mert azt gondolták, „kötelezettségük van” azért a közösségért tenni valamit, amelybe születtek, amelyben nevelkedtek, és amely oly sokat adott számukra.

Felidézte, hogy az elmúlt 12 év alatt, miután „lezárták a Gyurcsány-féle korszakot, amely majdnem az ország kudarcát okozta”, létrejött majdnem egymillió új munkahely.

„A magyar gazdaság stabil lábakon áll”, és nemcsak azért, mert rendbe tették az ország pénzügyeit, hanem mert visszavásárolták a nemzeti vagyon egy igen jelentős részét, amelyet a Gyurcsány-féle, illetve még a Horn-korszakban „elkótyavetyéltek”

– tette hozzá.

Mint mondta,

„nincsenek még ennek a munkának a végén, de azon lesznek, hogy a stratégiai ágazatokban még idegen kézen lévő vagyontárgyakat visszavonják nemzeti körbe”.

Kiemelte, hogy a koronavírus-válság ellenére a gazdasági növekedés rekordmagas volt, több mint 6 százalék az elmúlt esztendőben. Emlékeztetett, hogy a szegénységet ugyan nem küzdötték le, de jelentős mértékben csökkentették azoknak a számát, akik mélyszegénységben élnek. Ennek fontos eszközei voltak, hogy ingyenessé tették a tankönyveket és az étkezést nagyon sokak számára – sorolta.

Kövér László szerint nem szabad megfeledkezni arról a lépésről sem, amelyet az Európai Unió és az ellenzék az első pillanattól fogva ellenzett, hogy segély helyett közmunkát kínáltak azoknak, akiknek éppen akkor nem volt piacképes tudásuk vagy nem volt lehetőségük a munkaerőpiacra belépni. Ezzel tisztességes jövedelemszerzési lehetőséget adtak nagyon sokaknak – tette hozzá.

Ez is érdekelheti:  Szijjártó Péter telefonon egyeztetett Szergej Lavrovval a moszkvai terrortámadással kapcsolatban

A Fidesz országos választmányának elnöke hangsúlyozta, a bűnözés visszaszorítása, a közbiztonság megteremtése is „a rekordok könyvébe illő”. Kétszázezer forintra emelték a minimálbért, ami több mint a Gyurcsány-korszakban az átlagbér volt, visszakapták a nyugdíjasok a 13. havi nyugdíjat, a 25 év alattiak személyi jövedelemadó-mentességet élveznek, és persze „a rezsicsökkentésről sem szabad megfeledkezni” – sorolta a politikus.

Emlékeztetett továbbá, hogy megóvták az országot a tömeges migrációtól. A magyar kormány ugyanis Európában először, „úttörő módon vállalta minden politikai ódiumával és anyagi terhével együtt is”, hogy a déli határokra kerítést építve védi meg nemcsak Magyarországot, de egész Európát is.

Kövér László összegzésként kiemelte, „tévedés azt gondolni, hogy egyszer és mindenkorra legyőzhető mindaz, amit a másik oldal, Gyurcsány Ferenc és Márki-Zay Péter, illetve az összes többi képvisel”. A baloldal politikai tőkéjét és jövőjét hosszú időn keresztül azoknak az elkeseredésére, elégedetlenségére próbálta meg építeni, akik úgy gondolták, hogy nem sikeres az életük. Bennük próbált meg indulatot kelteni, őket próbálta meg uszítani, ha kellett, az egyik magyart a másik ellen, amely a 2004. december 5-ei népszavazáson „nemzetméretekben” is megtörtént – fogalmazott.

A házelnök szerint nem szabad azt gondolni, hogy egyszer eljön az a győzelem, ami után már nem lesz teendő. „Ebben a küzdelemben nem lehet nyerni, hanem négyévenként újra és újra le kell győzni a baloldalt a választásokon, és ezt a munkát utódainknak is folytatni kell” – tette hozzá. Bányai Gábor, Bács-Kiskun megye 5. számú választókerületének országgyűlési képviselője elmondta, azért vállalta ismét a jelölést, mert úgy érzi, „tenni tud a közösségért”.

Azt kérte a választóktól, azért támogassák, hogy folytatni tudja a megkezdett munkáját. Mint mondta: arra is figyelni kell, hogy megvédjék, amit eddig elértek és felépítettek, illetve akik nemzetben gondolkodnak és a határon túli magyarokra is gondolnak, mindenképpen szavazzanak a kormány munkájának folytatásra.

Ez is érdekelheti:  Magyar Péter szerint rettegnek a Karmelitában

„Maradjunk és folytassuk együtt, hogy ne hátra, hanem előre menjünk!” – tette hozzá.

MTI

Kiemelt kép: MTI/Ujvári Sándor

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük