KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kőrösi Csaba: „Oroszországnak a fedélzeten a helye”

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének együttműködésre van szüksége Oroszországgal a közös érdekű kérdések megoldásáért. Oroszországnak a fedélzeten a helye. Szükségünk van Oroszország együttműködésére – mondta Kőrösi Csaba, az ENSZ Közgyűlése 77. ülésszakának elnöke a TASZSZ-nak adott nyilatkozatában.

A magyar diplomata szerint a korábbinál erősebb együttműködésen alapuló nemzetközi rendszerre van szükség, és Oroszországnak szerepet kell játszania benne.

Meg kell állítani a bizalom hanyatlását, mert általános tünetté vált. Meg kell védeni az ENSZ Alapokmányát, és a nemzetközi jogot. „Mindent megteszek annak érdekében, hogy minden tagállam összejöhessen és megvitathassa a közös érdekű ügyeket, beleértve természetesen azt az országot is, ahonnan ön származik. A jövőbe kell néznünk, a háború utánra, együttműködésre lesz szükség, hogy összerakjuk a szétesett darabokat” – mondta.

Az ENSZ Közgyűlése ülésszakának elnöke emlékeztetett arra, hogy Oroszország az ENSZ alapító tagállama, a Biztonsági Tanács, a Mandátumvizsgáló Bizottság és sok más ENSZ-ügynökség és bizottság tagja. Nélkülözhetetlen a részvétele a kooperatív nemzetközi rendszer megerősítésében – adta értésre.

New York, 2022. szeptember 15. csütörtök (MB)

Kiemelt képen: Kőrösi Csaba

Kiadta: Magyar Békekör

Ez is érdekelheti:  Stoffán György: Elkezdődött…

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük