KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Koronavírus – Elítélték az álhírek gyártásával nyerészkedő „kattintásvadászt”

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
Elítélte a bíróság a koronavírussal kapcsolatos álhírek gyártásával nyerészkedő „kattintásvadász” férfit – közölte a fővárosi főügyész csütörtökön az MTI-vel.

Ibolya Tibor közleményében azt írta, a bíróság büntetővégzésében közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt 10 hónap, 1 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztett börtönre és 390 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a vádlottat.

A főügyész felidézte: a Budapesti V. és XIII. kerületi ügyészség májusban emelt vádat a 31 éves budapesti férfival szemben. A férfi saját – az egyik kereskedelmi televízió híradójának weblapjára hasonlító – honlapján január 28-29-én álhíreket jelentetett meg többek között arról, hogy a Magyarországon tartózkodó – igazoltan koronavírussal – fertőzött kínaiakat és velük kapcsolatban álló magyar állampolgárokat szállítottak kórházba, többen már el is hunytak, köztük egy magyar idegenvezető is. A férfi arról is írt, hogy a Külügyminisztérium bejelentette, az összes Budapest-Peking repülőjáratot törölték, valamint, hogy Budapest frekventált pontjain vírusfertőzött emberek estek össze és minden előzmény nélkül haltak meg, ezért a hatóságok otthonmaradásra kérik Magyarország lakosságát.

A férfi a köznyugalmat megzavaró helyszíni fotókkal illusztrálta az álhíreket. A vádlott az álhíreket megjelentette a közösségi médiában is, ahol azokat négyezren meg is osztották.
A férfi célja az volt, hogy az álhírek felzaklató hatására az általa üzemeltetett média-felületeken a megtekintésszámokat – és így a hirdetési bevételt – növelje.

MTI

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük