KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Nyilvánosságra kerültek a vakcinaszerződések

Koronavírus – akkor nyithatnak ki az óvodák, iskolák, ha az oltották száma eléri a 2,5 milliót

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Április 12-én vagy április 19-én nyithatnak ki az óvodák, iskolák, attól függően, hogy az oltottak száma Magyarországon mikor éri el a 2,5 milliót.

A tanárokat, óvónőket a nyitás előtt beoltják koronavírus ellen – ismertette a kormány döntését Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön online sajtótájékoztatón.

Gulyás Gergely hangsúlyozta, az oltás továbbra is önkéntes, ezért arra kérik a pedagógusokat, bölcsődei dolgozókat regisztráljanak.

A miniszter közölte azt is, az egészségügyi ellátórendszer – nemcsak tárgyi, hanem személyi feltétleket is tekintve – felkészült arra, hogy megfeszített munkával a jelenleginél magasabb adatok mellett is képes legyen mindenki számára az ellátást biztosítani.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: a koronavírus-járvány harmadik hulláma még nem tetőzött, de közel lehetünk hozzá. Megjegyezte: a szennyvízben található víruskoncentráció az egy héttel korábbihoz képest jelenleg stagnál vagy csekély mértékben csökken, ezt általában hét-tíz nappal szokta követni a változás.

A miniszter közölte: jó esély van arra, hogy április első felében, akár húsvétig a regisztrált 65 év felettieket beoltsák.
A CoviShield- és a CanSino-vakcinákra még nem kötött a kormány szerződést, a Johnson & Johnson oltóanyagából Magyarország 4,36 millió dózist rendelt. Hogy ez mikor érkezik, „azt Brüsszel tudja megmondani” – jegyezte meg.

Kérdésre válaszolva hangsúlyozta: jelenleg nem az oltópont kevés, hanem a vakcina.
Azt is mondta, próbálják úgy elosztani az AstraZeneca-vakcinákat, hogy az első oltás után 12 héten belül a második oltás is megtörténhessen, de ezt nehezíti ezt, ha a korábban ígért szállítmányok nem érkeznek meg.

Kifejtette: ha helyi hiba nem történik, nem fordulhat elő olyan, hogy valamelyik háziorvosi körzetbe ne érkezzen meg időben a második adag Sinopharm-vakcina. Elvileg mindenhova ugyanannyi második jutott, mint első, így tartható a 28 napos időkülönbség a két adag között – mondta.

Ez is érdekelheti:  Követendő példa a magyar kormány számára: Csehország csökkenti a kommunista rendszer prominenseinek nyugdíját

Kérdezték arról, hogy a Szputnyik vakcinából a gyártó a szerződésben vállaltnál kevesebbet szállított március 23-áig a magyar félnek. Gulyás Gergely közölte, jövő hétfőn is érkezik még Szputnyik vakcina, így összesen 1,1 millió oltóanyagot kap meg Magyarország. Az uniós szerződésekben nem ilyen csekély, néhány napos késések voltak, mint az orosz félnél, amely utol is éri magát – jelentette ki.

Gulyás Gergely rámutatott: ha egy háziorvos már minden 65 év felettit beoltott a körzetében, aki kérte a vakcinát, akár egy fiatalabb krónikus beteggel folytathatja, de ha ők is megkapták a praxisban, bárki mást beolthat.

A kismamák olthatóságáról a miniszter elmondta: négy orvosi egyetem nőgyógyászati klinikájának vezetői kezdeményezték a korábbi oltási protokoll felülvizsgálatát, amely még nem javasolta oltásukat. Hozzátette: a nemzetközi tudományos tapasztalatokat követve közös egészségügyi szakmai állásfoglalás készül, amelynek eredményét az országos tisztifőorvos ismerteti majd.

Gulyás Gergely számos kérdést kapott a kórházi kapacitásokkal kapcsolatban. Kiemelte, bár sokan vannak kórházban, nem igaz, hogy nincs elegendő személyi kapacitás, és olyan beteg sincs, aki ellátatlan maradna. Mindenki megkapja a megfelelő ellátást, az egészségügyi irányítás képes arról gondoskodni, hogy mindenkinek jusson, ha szükséges, lélegeztetőgép, kórházi ágy, gyógyszer – mondta.

Arról is beszélt: 500 egészségügyi szakon tanuló és végzett önkéntes jelentkezett az Országos Kórházi Főigazgatóságon, az ő munkájuk is hozzájárul ahhoz, hogy az egészségügyi védekezés biztonsága fenntartható legyen. A háziorvosok kirendelését egyelőre elvi lehetőségnek nevezte, amely pillanatnyilag nem szükséges, de egy járványhelyzetben gondolni kell erre is. Hozzátette: a háziorvosok már megkapták az oltást, csak az nincs beoltva közülük, aki nem kérte.

Egy másik kérdésre válaszolva a miniszter azt mondta: a helyzet komoly, ezt az adatok is alátámasztják, de a magyar mutatók nem térnek el az európai adatoktól. A többlethalálozás az egyetlen objektív összehasonlítási mód, és e statisztikák alapján Magyarország az eredményesen védekező országok közé tartozik – mutatott rá.
Úgy látja, mindig megfelelő időben hoztak döntést a szükséges intézkedésekről, míg más országok gyakran kapkodva léptek. A magyar járványkezelés intézkedései következetesek, és a valós adatokból kiindulva jobbak is a mutatók – jelentette ki.
Közölte: álhírterjesztés, hogy ne kapna minden beteg megfelelő ellátást. Jelenleg 1784-en vannak intenzív osztályon – tette hozzá.

Ez is érdekelheti:  Agyhalál – A Telex.hu olvasói röhögnek a kapcsolati erőszakon – Ez a színvonal a Telex olvasóinál – 4 ezer röhögő fej

Egy másik kérdésre válaszolva közölte: nemzetközi segítségre nincs szükség ahhoz, hogy az egészségügy el tudja látni a betegeket.
Kitért arra is: a veszélyhelyzet végéig fennmaradhat a rendelőintézetek állami felügyelete.

Elmondta: nem terveznek változtatni a védettségi igazolványok adattartalmán. Az Európai Bizottságnak pillanatnyilag egy tervezete van erről, amely még alakul, azt követően még az Európai Parlament is megvitatja – magyarázta. Hozzátette: mire ebből európai vakcinaigazolvány lesz, reméli, túl lesz a kontinens a járványon. Gyorsított eljárásban is két hónap egy ilyen jogalkotási folyamat – jegyezte meg.

Közölte, Magyarország előrébb van az oltások beadásában, mint Európa többi országa, az a fontos, hogy az országhatárokon belül biztosítsák a szabadabb mozgás lehetőségét és ehhez szükséges az oltási igazolvány.

MTI

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük