KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kormánypárti képviselők távolléte akadályozta a 2006 őszi rendőrterror elakadt igazságtételének kivizsgálását

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Kormánypárti képviselők megfelelő számú jelenlétének hiánya miatt ma nem tudta megkezdeni munkáját az Országgyűlés emberi jogi bizottságának végrehajtást ellenőrző albizottsága, amelynek napirendjén a 2006 őszi rendőri erőszak igazságtétele szerepelt volna, különös tekintettel a rendőri bűncselekmények közelgő elévülésére. A 9 főből csak négy képviselő jelent meg, így határozatképtelenek voltak.

A Jobbik, KDNP és az LMP képviselői jelen voltak, a Fidesz 5 tagja közül csak 1 képviseltette magát, a többiek az MSZP képviselőjével együtt távol maradtak. A hétfőre újra összehívott ülésre már az utolsó pillanatban került sor az elévülés előtt. A 2006 szeptemberi embervadászatok 19-én és 20-án voltak…

Az Országgyűlés Emberi jogi bizottsága hétfői ülésén, Gaudi-Nagy Tamás jobbikos képviselő, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetőjének javaslatára, kezdeményezésére szerdára hirdette meg a végrehajtást ellenőrző albizottság ülését, hogy kivizsgálja a nemzeti jogvédő felvetéseit és azt, hogy a 2002 és 2010 között és különösen 2006 őszén az állam részéről a politikai szabadságjogokkal összefüggésben elkövetett jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság jelentése ajánlásainak mi lett a sorsa.

A nemzeti jogvédő ezután a sajtó megjelent képviselőinek figyelmét felhívta arra, hogy a 2006 őszi rendőri brutalitások felelőseinek büntethetősége rövidesen megszűnik. Eddig csak Gergényi Péter és két, a tévészékházat nem megfelelően védő rendőrtiszt ellen indult büntetőeljárás, de a többi fő felelősök (többek között Bene László, Lapid Lajos, Szabadfi Árpád, Petrétei József, és Gyurcsány Ferenc) ellen nem, így ők megúszhatják a felelősségre vonást, amennyiben haladéktalanul nem hozza nyilvánosságra a kormány Balsai István miniszterelnöki megbízott által idén márciusban elkészített jelentést, amely 14 különböző rendőri bűncselekmény mellett az állami szervek vezetői terhére a terrorcselekmény lehetőségét is felveti. Gaudi-Nagy szerint a közérdekű adatnak számító jelentés alapján haladéktalanul közölni kellene az ügyészségnek a gyanút az embervadászatokért felelős egykori és jelenlegi rendőrparancsnokokkal.

A 2006 őszi szabadságjogi jogsértésekről szóló, közel 1 évvel ezelőtti albizottsági jelentés 12 ülésen 60 személy meghallgatását foglalta össze, és tette meg a szükségesnek tartott javaslatait. Máig nem vizsgálták meg, hogy az albizottság kilenc javaslatából mi valósult meg. Gaudi-Nagy Tamás szerint a kilenc javaslatból igazából egyetlen egy sem valósult meg, annak ellenére, hogy 2010. október 20-án elfogadásra került a jelentés, amelyet egyébként a jogvédőtöbb tekintetben bírált.

Gőbl György, a Közhatalom Jogsértettjei Egyesület alelnöke részletesen beszámolt a felelősségre vonás negatívumairól. Elmondta, hogy tucatnyi feljelentést tett a felelősök ellen, de az eljárások elakadtak. Végül kijelentette: ami folyik az igazságtétel ügyében, s főleg, hogy a Balsai-jelentést nem hozzák nyilvánosságra és nem teszik meg a feljelentéseket felveti a bűnpártolás lehetőségét.

(Nemzeti InternetFigyelő)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük