KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kordonország játékszabályai, avagy a "meleg méltóság" menete, az emberi méltóság megalázása (+ fotók)

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

„THE WARM PRIDE HIS PROCESSION – MOCKING HUMAN PRIDE…..”

Ungár Klára és választottja

A felláció, vagy a cunnilinguus  már önmagában is vitatott a konzervatív gondolkodású emberek világában, mint a szexuális együttlét egyik változata. Mi tagadás, rossz dolognak éppen nem is mondható, sőt: tetszik vagy nem,  el is kell fogadni. …. Akkor persze, ha ezt két  olyan ember teszi , ha azt nő és férfi „műveli” egymással. Akár tetszik akár nem, senkinek semmi köze hozzá. Végülis  „elfogadott” vagy nem, az aktus egyik bevezető elemének is tekinthetjük.  Aminek ugyebár a vége vagy a célja azért meghatározott: utódok nemzése. A „szaporodási táncé”.  Aminek aztán hónapok elteltével meg szokott jönni a gyümölcse is. Általában ezt két ember négy fal között szokta elkövetni vagy a természet lágy ölén, de elrejtőzve.  Innentől kezdve mindenkinek a legszentebb magánügye. Mostanában ilyesmiért egyre ritkábban nyitják rá az emberre a szenteltvizes-csapot.

Az állatvilágban is fellelhető sokszor, akár oktató- tudományos filmen, akár némi „szerencsével”  szemtől szemben, saját szemünkkel érzékelve amikor két állat nyalakodik-falakodik egy kicsit, amikor éppen nem megy a „Barátok közt” a TV-ben, csak hogy talán éppen teljen egy kicsit az idő. A gáz onnantól kezdődik, amikor ezt a műveletet ki tudja milyen genetikai vagy egyéb behatások nyomán két azonos nemű ember(?) csinálja egymással. Sem fajfenntartási indokokkal sem másképpen nem indokolható, magyarázható az ilyesmi. Egyetlen közös eleme lehet talán az ilyesminek, akár hetero akár „homo”(böeeee!!!) párról van szó: az orgazmus elérése.

Esetleges „konfliktus-helyzet” (megfelelő feltételek hiánya) esetén a férfiember  ilyenkor felkeresi gyerekkori első szerelmét: Marok Marcsát, a hölgyek pedig a hárfa húrjai közé csapnak rendesen… Igen ám, de ilyenkor  a partner, a másik nemű Valaki hiánya az, ami motiválja ezt a tevékenységet.  Persze ehhez is ajánlatos a Négy Fal által behatárolt magány.

Vannak dolgok, amik valóban nem tartoznának a külvilágra, vagy mások nyálcsorgató lihegésének asszisztenciájára.ko11

Szerény véleményem szerint azok, akikre utaltam, nemigen méltók sem az átlagos emberek rokonszenvére, sem a természet törvényének, vagy akár a keresztényi gondolkodás  elfogadására. Persze ezt lehet a „másik tábornak” megkérdőjelezni, vagy lehet ellene nyivákolni. Kis humorral (cinizmussal?)  szoktam mondogatni, hogy a leszbiket még valahol el is kéne fogadnom, hiszen az érdeklődési körünk azonos.

De komolyra fordítva, vérlázítónak tartom „fiús apaként” már azt a tényt is, amikor felmerül bennem, hogy ha egyszer a gyerekemet akarná egy ilyen megkörnyékezni, hogy ugyan, „rázzuk már együtt a lombot”…  Ebben csak az nyugtat meg, hogy borítékolom: a gyerek bal lába igencsak meglendülne ilyenkor. E miatt legalább nyugodtan alszom.  Csakhogy mégsem így van ez teljesen.  Amikor az azonos nemű (?) párocskák kecses kéz-eltartó seggrázással  a létező legnagyobb pofátlansággal ezt világgá akarják kürtölni, és egymást nyalva-falva a főváros utcáin libbennek virtuális szoknyácskáikban, ország-világ elé tárva perverzitásukat, sőt!!!!  dicsekedve azzal, akkor biza’ nekem is rendesen felfordul a gyomrom, sőt a minimál-késztetés ilyenkor egy doboz tojás után matatna bennem, ha éppen,  nem büntetnék lassan  már azt is lángpallossal.  Természetesen valójában az a büntetés nem is elsősorban az ilyen lények védelmére hivatott, hanem a politikusok, a legalizált gazemberek megóvása érdekében született.  És erről van itt  most is szó, kérem szépen…

Most leállítom magam mint önjelölt pater Savonarola, és maradjunk a tényeknél szigorúan…

Hetekkel már előbb felkavarta az embereket annak híre, hogy a homokosok megint rázni akarják a seggüket és a rongyot az egyik legszebb főútján a fővárosnak. És ezzel együtt az is, hogy a nyilatkozatok szerint a Drazsé-inkvizíció „mindent meg fog tenni” ezeknek az…. akármiknek a védelmében.  A megelőző napokban már megjelentek a sajtóközlemények, tájékoztatások. A tervezett útvonalat hermetikusan lezárták ennek szellemében szombat reggeltől is már szinte:

ko01

A Klubrádió honlapján pl. az alábbi „szerény lista” tájékoztatta a nagyérdeműt:

A Meleg Büszkeség Menete miatt több utat lezárnak szombaton 11 órától éjfélig. Szeptember 4-én, pénteken 18 órától tilos megállni az V-VI-VII-XIV. kerület táblákkal jelzett útjain. Kérjük figyeljék a kihelyezett táblákat, mert az autókat elszállítják.
Szombaton 11 órától éjfélig lezárják
– József nádor tér,
– Madách téri külső parkoló,
– Bárczy István utca,
– Erzsébet tér,
– Hild tér,
– Október 6. utca a Zrínyi utca és a József Attila utca között,
– Sas utca a József Attila utca és a Zrínyi utca között,
– Hercegprímás utca a József Attila utca és a Szent István tér között,
– Miatyánk utca,
– Bécsi utca a Deák Ferenc utca és az Erzsébet tér között,
– József Attila utca a József nádor tér és a Bajcsy-Zsilinszky út között,
– Bajcsy-Zsilinszky út a Révay köz és a Deák tér között,
– Andrássy út,
– Paulay Ede utca,
– Révay köz,
– Révay utca,
– Lázár utca a Hajós utca és a Dalszínház utca között,
– Mozsár utca,
– Káldy Gyula utca a Révay utca és a Paulay Ede utca között,
– Dobó utca,
– Székely Mihály utca az Andrássy út és a Paulay Ede utca között,
– Dalszínház utca,
– Hajós utca a Lázár utca és a Paulay Ede utca között,
– Nagymező utca a Mozsár utca és a Pethő Sándor utca között,
– Liszt Ferenc tér,
– Dohnányi Ernő utca,
– Jókai tér,
– Jókai utca a Jókai tér és az Ó utca között,
– Aradi utca,
– Oktogon körben,
– Teréz körút a Szófia utca és az Aradi utca között,
– Eötvös utca a Szófia utca és az Aradi utca között,
– Csengery utca az Aradi utca és a Hunyadi tér között,
– Vörösmarty utca az Aradi utca és a Hunyadi tér között,
– Izabella utca az Aradi utca és az Andrássy úttól 100 méterrel délre eső vonal között,
– Rózsa utca az Aradi utca és a Szegfű utca között,
– Szív utca az Aradi utca és a Szegfű utca között,
– Kodály körönd körben,
– Színyei Merse utca az Aradi utca és az Andrássy út között,
– Felső erdősor utca az Andrássy út és a Benczúr utca között,
– Benczúr utca a Felső erdősor utca és attól 50 méterre eső vonal között,
– Bajza utca a Lendvay utca és a Délibáb utca között,
– Délibáb utca,
– Lendvay utca,
– Munkácsy Mihály utca a Lendvay utca és a Délibáb utca között,
– Rippl-Rónai utca a Lendvay utca és a Délibáb utca között,
– Dózsa György út a Lendvay utca és a Délibáb utca között,
– Hősök tere körben,
– 56-osok tere, a Hősök tere és az 56-os emlékmű között,
– Műcsarnok mögötti szervizút,
– Olof Palme sétány a Hősök tere és a Washington sétány között,
– Állatkerti körút az Állatkerti út és a Hősök tere között.

(Kicsit terjengős lesz ez így, de legyünk már korrektek, és tájékoztassuk hitelesen azokat, akiket ez érdekel egyáltalán.)

Kordonország játékszabályai szerint rács rács hátán,  páncélos „vitézek” páncélok hátán, aki élt és mozgott, ha nem viselt szivárványos farkötőt legalább a csiklóján, azt kíméletlenül igazoltatták, voltak akiket még az elején „csak úgy lege artis” elszállították, szidja csak a jó buzikat a rendőrségi kóterben. (Ennek a szakmának az előnye különben az, hogy ha szemtől szemben egy droiddal közölne ilyen jelzőt az embör fija, akkor még a hatósági közeg megsértése vádat is nyakába kaphatja. Nem erről írta Merle anno a „Védett  férfiak” c. könyvét?  Hm.)

A „check-pontokban” sünökkel megerősített rózsaszín párducok toporogtak, és csak a „kettőt jobbra kettőt balra” riszálást és bájmosolyt villantó társaikat engedték be a Menetbe...

Amely el is indult aztán, prominens  képviselők és parlamenti képviselők (is) társulásával is megerősítve…  Hadd lássa a vacilláló és még mindig bizonytalan pógár, hogy végre egyszer a büdös életben ex-minszterelnökünk is őszinteségre ragadtatta magát, és vállalta is földi valóját….

Kicsit terjengős lesz ez így, de legyünk már korrektek, és tájékoztassuk hitelesen azokat, akiket ez érdekel egyáltalán.)

Kordonország játékszabályai szerint rács rács hátán,  páncélos „vitézek” páncélok hátán, aki élt és mozgott, ha nem viselt szivárványos farkötőt legalább a csiklóján, azt kíméletlenül igazoltatták, voltak akiket még az elején „csak úgy lege artis” elszállították, szidja csak a jó buzikat a rendőrségi kóterben. (Ennek a szakmának az előnye különben az, hogy ha szemtől szemben egy droiddal közölne ilyen jelzőt az embör fija, akkor még a hatósági közeg megsértése vádat is nyakába kaphatja. Nem erről írta Merle anno a „Védett  férfiak” c. könyvét?  Hm.)

A „check-pontokban” sünökkel megerősített rózsaszín párducok toporogtak, és csak a „kettőt jobbra kettőt balra” riszálást és bájmosolyt villantó társaikat engedték be a Menetbe...

Amely el is indult aztán, prominens  képviselők és parlamenti képviselők (is) társulásával is megerősítve…  Hadd lássa a vacilláló és még mindig bizonytalan pógár, hogy végre egyszer a büdös életben ex-minszterelnökünk is őszinteségre ragadtatta magát, és vállalta is földi valóját….

ko02_index

(Index Fotó, Nagy Attila)

A két utcával lejebb elkerített útvonalon pedig a  „mások” vonulhattak saját örömükre, és sajátmaguknak. Ugyanis a hírek szerint  avonulási útvonalon az ablakokat is zárva kellett tartani, „biztonsági okok” miatt.  Így aztán a velük szimpatizáló, de a szexuális csúnyálkodást nyíltan nem vállaló hitsorsosaik is csak száz méternyi távolságról csorgathatták a nyálukat….

Az útvonalról, és annak végéről, a sziogorúan ellenőrzött vonatok (itt.: metró)  záró aktusaként befejezett ordítóan pofátlan rongyrázásról, valamint  az egész „pride-parede”-ról nincs képes beszámolónk. Ugyanis tetszettt vagy nem, fotósaink, vagy e sorok írója egyszerűen képtelen lett volna felvállani azt, hogy a langyik szervezeténél regisztráltassák magukat  (Hát azért mindent már mégse a sajtó érdekében..:S)

ko03

Úgyhogy maradt a kirekesztés vállalása (tényleg, hogy is van ez? KI rekeszt ki és KIT is manapság?) és egy átfogó képgalériával az „innenső oldalon  történtekről  próbálunk most beszámolni itt>>>>

Van, volt miről…  Bajnai Kordon közkatonái már reggel  bevették a gyógyDrazsét, és hozták a formájukat.  Mivel a menet ideje alatt nem tehettek mást mint igazoltatni, erőt demonstrálni, amikor már a VIP- vendégeket elnyelte a föld mélye,  kiszabadult belőlük az addig elfojtott energia. A hivatalos, kormányközeli lapok arról cikkeztek, hogy „melegek helyett a rendőrökre zúdult a kőzápor”…  Hm. amit én meg valahogy úgy láttam: ha már nem volt délutánig rá alkalom, akkor valaki(ke)t csak-csak meg kellett verni, csak kellett kicsit randlírozni a törvényesség szellemében.  (Hiába, az a kurva adrenalin…az parancsol néha..)

Így aztán egy születhetett (sajnos) egy aznapi képregény, aminek a címe az is lehetne: „Biztos úr és a Lány esete”..  (Kattints a képre)

ko04

Szegény lány megúszta szerencsére. Meg ugyan nem verték.  De nem is „intézkedtek” vele szemben a törvényi előírások szerint… Sem az adatait nem vették fel, még csak nem is igazoltatták..Sőt, a „bűnéről” sem vettek fel jegyzőkönyvet. CSAK és mindössze cibálta azsaru járdahosszat… Rejtély, mire készülhettek, mit is akarhattak vele? Egy biztos: a képeken látható cselekménysorozat kimeríti a „kényszerítő intézkedés” fogalmát. Az viszont része egy hivatalos folyamatnak…   Ha törvényes „folytatása” nincs, akkor én ezt másképp nevezném. A „szörnyű vád” a hölgy ellen az volt, amint kiderült: a táskájában lévő palack alkoholt tartalmaz… Amiről persze kiderült, hogy egyszerű, mezei tea….   Gratula, Drazsé…   Legközelebb egy éppen a gyerekét tápláló anyát kéne földre küldeni, mert „feltehetően” a cumisüvegben Bailey’s  lehet…

Voltak persze más „érdekességek” is.   Egy tüntetőnek látszó tárgy konfluktisba keveredett egy valódi tiltakozóval…. Utóbbit földre küldték, megbilincselték. Emezt meg?  Na, erről is egy képsorozat. Így  „dolgozik” a magyar rendőrség tüntetések alkalmával…  Kattints a képre…

ko05

Lassan a végére érek a rémálomról írt beszámolómnak.  Úgyhogy „hallgattassék meg a másik fél is” elve alapján (audatur altera pars) egy képes szösszenet arról,  (kit) „Szolgálunk és védünk”…?  A metódus ugyanaz: kattints a képre… (de most aztán be ne törd a monitort, mert az drága…:)  )

ko06

Végezetül egy kis oskari „képes befejezés”:

Egy számomra nagyon kedves valakivel, kollégámmal, ismerősömmel futottam össze még a  cilibuli előtt.

Beszélgettünk egy sort a világ dolgairól, és egyebekről…..

ko07

ko08

Szóba került az is, hogy hová tartok éppen a délután folyamán…  Én meg azon agyaltam közben, meg utána is:  ugye elnézi most nekem mindenki, hogy ha voksolni kellene, akkor mindenképpen balos lennék ebben az esetben?…….  🙂

EPILÓGUS:

Az évek óta tartó és ismétlődő vérlázítás érdekes tendenciát mutat. Nem ártana erre is odafigyelni… Az első évben, években ezek a lények a rongyot a Tabánban, parkokban rázhatták (vagy mást is még)… Aztán egyre jobban, évről-évre erősödve, fokozódott a „védelmük”, a társadalom sokkal nagyobb részére való erőltetésük. Mint tudjuk, kőkemény erőszakos módszerekkel is akár. Mostanra már a Corvin-tetőn, szinte ordító pofátlansággal a város fölé emelkedve köthettek „házasságot”, és talán ki tudja hány elektromos mikroszkóp akadna ki a kis „farkos nyüzsgöncök”  földön való szemlélgetése esetén..: Estére a Blaha elcsitult, már csak a sünök zordon csoportjai álldogáltak rémisztgetve  az arra járó kisdedeket és szüleiket a látványukkal……

Másnap reggel arra vezetett utam. Gondoltam, megnézem a helyet magamnak nappali fényben.  Üvegcserepek, hulladék szerte-széjjel.  A mellényesek éppen a romok eltakarításán ügyködtek.  A tetőtér bejárata mellett felfigyeltem erre az akármire a földön:

ko10

A színe, stb. Nem Photoshop-termék. Ez van. Számomra azon kívül, hogy meditációra is sarkall, kitől és hogyan maradt ott és miért éppen ott; egyfajta társadalomkritikát is sugall…

(itt is képtár ha rákattint a képre, már akinek maradt még a gyomrából valami…)

Ebéd, vagy vacsora előtt azért nem kéne rákattintani a képre.  Persze akinek még ezek szerepelnek a napirendi pontjai között…

OSKAR

Riporter portál

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Kordonország játékszabályai, avagy a "meleg méltóság" menete, az emberi méltóság megalázása (+ fotók)

  1. Egyet is értek, meg nem is…. A hálószoba titka mindenkinek magánügye, de! A társadalomnak fel kellene dolgoznia a másság fogalmát. Arra én még nem láttam példát, hogy valakit azért „bántalmaztak” volna, mert katolikus/vallásos. Ha a nem vallásos réteg nem bántja a vallásosat, akkor viszont se kellene.
    A magamutogatást én se tartom jónak, de valamennyi nyitottság kellene.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük