KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kordonok az OVB utcájában…

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Már kora reggel tudhatták, hogy az OVB csalásra készül, hiszen lezárták a Mérleg utcát. Csodálkoztam is, hiszen választások alkalmával ilyenre, Magyarországon a történelem során még nem volt példa. Most erre is van, hiszen a kommunista disznók még veszteni sem tudnak tisztességesen. A törvényszegés a vérükben van, hiszen az anyatejjel szopták, s ennek köszönhető, hogy nekik a 19 óráig tartó választás sem szent. Ha kell, a fizetett kommunista szavazók este hét után is odamehetnek és leadhatják voksukat. A törvény a választási irodák 19 órai bezárását írja elő, hiszen ez nem SZTK, ahol sorszámot osztogatnak.

A kordonok tehát nem véletlenek az OVB patkányfészke körül. Remélhetőleg a Jobbik rendfenntartói megjelennek a sorban álló szavazni akaró tisztes állampolgároknál, s elmagyarázzák nekik, hogy a kékcédulás ügy már régen volt, és nem jön vissza. És aki most csalni akar, annak…  A kommunista még veszteni sem tud tisztességesen. A nemzeti érzésű magyar pedig elmagyarázza neki, hogy mi a tisztesség… legalábbis remélem! Egyben javaslom a fővárosi önkormányzatnak: a Mérleg utca neve ezután legyen Patkányok utcája…

Stoffán György

Ez is érdekelheti:  Pressman szerint ő mindent megpróbál, de a magyar kormány nem ért a szóból

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük