KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kónya-Hamar Sándor: TRIPTICHON – Avagy három Hitel-szerkesztőről (II. rész: VITA SÁNDOR)

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

TRIPTICHON – Avagy három Hitel-szerkesztőről (Albrecht Dezsőről, Kéki Béláról és Vita Sándorról)

II.

VITA SÁNDOR

(Nagyszeben, 1904. febr. 1. – Budapest, 1993. jan. 26.)

( Sírja a Bp.-i Farkasréti temetőben)

Életének, sorsának és hagyatékának bemutatására érzelmi hozzáállással, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumában végzett véndiákok közös nevezőjével vállalkozhattam. Segítségemre volt az 1943-44-ben vezetett naplóinak töredéke, a vele még életében készült interjúk és nekrológ (Tiszatáj, Korunk), az Országgyűlés 1940 és 1944 közötti jegyzőkönyvei és  közvetlenül a halála előtt befejezett s máig kéziratban maradt önéletírása. Valamint a nagyenyedi Kollégium könyvtárában őrzött, öccsének írt mintegy 484 leveléből válogatott ,141-et tartalmazó, 2009-ben „Kedves Zsigmond” címen megjelentetett leveleskönyve.

Bár 1904-ben Nagyszebenben született ,katonacsaládban, ezt a várost sohasem tekintette szülővárosának. Dédapja az a Zeyk Domokos, aki Bem József honvédtisztjeként végigküzdötte az 1848-49-es szabadságharcot. A segesvári csatában „Bem valóságos élő bástyájaként” testével védte-fedezte menekülő tábornokát, majd miután biztonságban tudta őt, az üldöző kozákokat próbálta feltartóztatni, s a túlerőnek sem megadva, főbe lőtte magát. Mindezt Jókai Mór is megírta  „Csataképek” c. kötetében. Igazi szülőhelyének Diódot tartotta, ahol a Zeyk-birtokon töltötte gyerekkorát, Gyulafehérvárra való költözésükig. Gimnáziumi tanulmányait az ottani katolikus főgimnáziumban kezdte, a  ceglédiben folytatta, majd újra a gyulafehérváriban. 1918 novemberében költöznek végleg Nagyenyedre, és lett a Bethlen Gábor Kollégium diákja. Egyik tanára  Jékely (Áprily) Lajos, akinek akkoriban jelent meg első verses kötete (a „Falusi elégia) s úgy tanította már Ady Endre költészetét, hogy az 1922-ben az érettségi tétel lett. Enyedi diákkora idején vált tudatossá benne az összetartozás érzése és alakult ki benne az a történelmi tudat, mely további életét meghatározta. Ugyancsak 1922-ben ünnepelte a Bethlen Kollégium alapításának 300-ik évfordulóját. (1966-ban, ballagásomkor Vita Zsigmond az ünnepély akkor kiadott díszalbumával lepett meg). Érettségi után a budapesti Kereskedelmi Akadémián folytatta tanulmányait, majd átiratkozott a bécsire, bár inkább Münchenben szerette volna szakmai és nyelvi tudását tökéletesíteni.1927-ben meghal édesapja, és tanulmányait kénytelen megszakítani. Végül egy kisebb kolozsvári banknál, tisztviselőként helyezkedett el, és figyelt fel az egyetemi ifjúsági szervezkedésekre. Akkor barátkozik össze Reményik Sándorral és Lám Bélával, majd köt „nagyon komoly, annak haláláig tartó barátságot” Albrecht Dezsővel. Vele s még két barátjával,  „talán a parasztromantika jegyében” járják Kalotaszeg és Kolozsvár környéki falvait s indítják el a szövetkezeti mozgalmat, immár Balázs Ferenc elképzeléseit is támogatva. Az Erdélyi Múzeum Egyesület társadalomtudományi szakosztályának keretében, valami hasonlót szerettek volna megvalósítani a városi dolgozók körében is, mint londoni kortársaik. Közben  gazdasági és pénzügyi világválság következtében, munkát adó Transilvania bankja is kényszeregyezséget kellett kérjen és fizetésképtelenségében fölmondott alkalmazottainak . Vita Sándor ideiglenesen hazaköltözik Diódra, és gyakran Enyedre bejárva, Brassóba utazva tanulmányozza azt a magyar és nemzetközi, főleg németnyelvű irodalmat, mely szövetkezeti és gazdaságpolitikai ismereteit megalapozza és megerősíti. Szász Pál mellett jelen van abban a munkában is, mellyel a Kollégium a közeli Csombordon földművesiskolát létesít, s újra megerősödik benne az a tudat és felelősségötvözet, hogy a Kollégium évszázadokon át azt tartotta fő céljának, hogy kialakítsa az erdélyi magyarság vezető rétegét. Mely  az alapító Bethlen Gábor szándéka és a közszolgálati hivatásról való elképzelése volt. Az ott szerzett gyakorlati tapasztalatai szembesültek később mindazzal, amit már a Hangya, az erdélyi magyar fogyasztási szövetkezetek központjának alkalmazottaként, és Hitel-szerkesztőként is átélt. Lengyelországi, az ukrán nemzetiség szövetkezeti mozgalmát tanulmányozó, majd Finnország szövetkezeti életét és a dán népfőiskola lényegét kutató tanulmányútjain győződött meg arról, „hogy szorongatott kisebbségi helyzetünkben, gazdasági problémáink megoldásában döntő szerepe kell legyen a szövetkezeteknek. Saját erőnkből kell, demokratikus szervezetek útján a belső reformokat megoldani és ezért a szövetkezeti eszme a maga erkölcsi alapelveivel, s egy nép sorsközösségének tudatával az erdélyi magyarság életében igen komoly tényező lesz.”(1)

Ez is érdekelheti:  Nyílt levél Magyar Péternek

Hazatérve, 1935-ben átmegy a Gazdasági és Hitelszövetkezetek Központjához, ahol Petrovay Tibor cégvezetővel köt életre szóló barátságot, s akivel együtt szerkeszti a szövetség lapját, a „Szövetkezeti Értesítőt”. Onnan már egyenes út vezetett a második Hitelt szerkesztő baráti közösségbe, melynek jelszava a „Hinni és hihetni egymásnak!” Ezt vallotta annak idején Széchenyi István is. A magyarság történelmi-társadalmi hibáival szemben vállalták, az először Ady Endre használta kemény hangot, tudatosítva azt, hogy csak népünk őszinte szeretete kényszeríthet kitartó és szigorú bírálatra. S bár addig csak néha adta írásra a fejét, már a „nagy Hitel” első, 1936. tavaszi számában olyan tanulmányt ír az erdélyi szövetkezetek lehetséges távlatáról, hogy a Helikonban Kemény János írja le:”példaképül szolgálhat a rügyező falumunkában”.

A Hitel első száma szülte Balogh Edgár-féle megbélyegzésre, „Önéletírásá”-ban a következőképpen emlékezik: „..elsősorban Albrechtnek „Az építő Erdély” c. nagy bevezető tanulmánya alapján (mely szép és komoly írás volt, de benne egy szerencsétlen hivatkozás Hitler-re és Mussolini-ra), eléggé felelőtlenül és komolytalankodva, fasisztának minősíti a Hitelt, elsősorban Albrechtet. Érdekes, hogy egy esztendő múlva mégis minden ellenvetés nélkül elfogadja ő is, elvbarátai is, hogy a készülő nagy ifjúsági találkozó, a Vásárhelyi Találkozó bevezető előadását – társadalmunk átalakulásáról – Albrecht Dezső tartsa. Bizonyára megváltozott a Hitelről és Albrechtről a véleménye. ..és érdekes, hogy a minket pár éve még annyira támadó László Dezső is, 1940 után több tanulmányt is adott a Hitelnek, és 1943-ban, Debrecenben együtt szerepelt Albrechttel egy Hitel-esten, igaz hogy már az Erdélyi Párt tagjaiként is.”(2) Továbbá: „ Albrecht sokat foglalkozott a lappal, és kedves gondolata volt az erdélyi  Magyar Szövetség – egy pártokon felülálló szervezet – létrehozása, még 1940 után is, de a gondolat nem tudott megvalósulni. A Hitel már indulása évében is nem csupán folyóirat volt, hanem egy gondolkodásmód, egy életforma keresése.”(3) Fontos az itt következő észrevétele is: „..minket,  fiatalokat, akik elégedetlenek voltunk a Magyar Párt passzív magatartásával, nem nagyon érdekeltek a pártküzdelmek, amint, sajnos, nem figyeltünk eléggé a magyarországi politika alakulására, a jobboldal előretörésére sem, és még kevésbé az európai nagyhatalmak ellentéteire. Ez hiba volt, de minket az erdélyi magyarság megmaradása és felemelése érdekelt csupán…. De a Hitel indulásával szinte egyidejűleg jelentek meg egymás után a magyar népi írók könyvei is, Szabó Zoltántól a „A tardi helyzet”, Féja Gézától a „Viharsarok”, Illyés Gyulától „A puszták népe” stb, és mi azokról rendszeresen beszámoltunk. Szabó Zoltántól már a Hitel 1. évfolyamában közölhettünk egy cikket a társadalomkutatásról.”(4)

Ez is érdekelheti:  Megszállás akkor és most - avagy a vesztüket érző patkányok ámokfutása

Az időrendben következő Vásárhelyi Találkozó megszervezésében és lezajlásában is közismert Vita Sándor szerepe és szereplése, valamint Szász Pál oldalán, mégegyszer, az EMGE működtetésében, a statisztikai iroda megszervezésével s az oda érkező adatok feldolgozásában való  nélkülözhetetlensége is.

A Bécsi Döntés utáni napokban Tamási Áronnal, Albrecht Dezsővel, Teleki Ádámmal és Venczel Józseffel, gróf Teleki Pál miniszterelnöknek készítenek emlékiratot, melyet az „élő valóságnak hitt erdélyi szellemiség” jegyében fogalmaznak meg, a demokratikus meggyőződés és tolerancia hangsúlyozásával. Reményik Sándor megfogalmázásával: „Nem a mi dolgunk igazságot tenni, A mi dolgunk csak: igazaknak lenni.”

Behívott képviselőként, országgyűlési , valamint az 1940-ben megalakult, kolozsvári Erdélyi Körben előadói, vitavezetői, s nem utolsó sorban a közben , 1941-ben megalakult Erdélyi Párt gazdaságvezetői szerepe és aktivitása aligha vitatható.  Ezt igazolandó, idézzünk az 1943. évi költségvetési vitában általa elmondottakból: „ Mi ma is valljuk Széchenyivel, hogy minden nemzetnek hivatása és joga van magát kifejezni és ezzel az európai szellem színképét kell gazdagítani. Az európai gondolatot is éppen a nemzeti népek és egyéniségek szabadságában látjuk, és ezért figyeljük aggodalommal a velünk közös sorsban és velünk szomszédságban élő népekkel történő eseményeket, az általuk követett politikát, az őket mozgató erők játékát, és ezekben a jelenségekben a kis népek könnyűnek éppen nem mondható sorsának alakulását látjuk. A mi őszinte kívánságunk az, hogy Délkelet-Európa népei, mint szabad nemzetek lépjenek egymással termékeny együttműködésre. Nemzetiségi politikánk is bizonyítja, hogy messzemenő megértéssel akarunk hozzájárulni egy olyan légkör kialakításához, melyben a közös problémák az igazság törvényei és a népek mélyebb érdekei alapján oldódjanak meg,”(5) S mindez a háború kellős közepén!

Nem eléggé köz- és elismert viszont az a, Jaross Andor belügyminisztertől való megbízatása, mellyel (és Albrecht Dezső jogászi-ügyvédi segítségével) kolozsvári magyar zsidók százainak szerzett belügyminiszteri mentesítést, s intézte a budapesti gettóba való menekítést (mindössze jó egy hónap alatt). „Megtudtam.., hogy a kolozsvári zsidók deportálása június közepéig befejeződik, én viszont május közepén (1944) kaptam a megbízatásomat… Nekem végülis sikerült mintegy 60-70 zsidó család (208 személy) számára a mentesítést megszereznem, így többek között Ligeti Ernő írónak, Bíró József műtörténésznek, Arató András, Major Béla és Katona Béla újságíróknak, Erős Lajos bankigazgatónak, Dr.Steiner Pál sebészprofesszornak, dr. Kis Mór ny. egyetemi tanárnak, Brüll Manó gimn. tanárnak, Janovics Jenő színigazgatónak, Dobó Ferenc könyvkiadó és kereskedőnek, Szegő Dénes EMGE-munkatársnak, Szántó Miklósnak stb…Nagy aggodalomban voltam a Tamási Áron apósáék miatt is…Az ő ügyükben külön is beszéltem Jaross Andor belügyminiszterrel, aki azt mondta, hogy mentesítést már nem tud adni, de maradjanak nyugodtan a kórházban, s nem fogják őket elvinni. Igy is történt. De az utókornak jó volna tudni, hogy Kolozsváron az egyházak emberbaráti tevékenységével vetekedett az egyetem néhány professzorának – Haynal Imrének, Miskolczy Dezsőnek, Klimkó Dezsőnek – segítőkészsége, akik a klinikákon számos zsidónak nyújtottak menedéket.”(6)  Úgyszintén sok román és magyar baloldalinak volt biztos támasza még képviselőként, és jótevője a szabadlábra helyezésben, amikor a front Kolozsvárhoz közeledett. Hiába vett részt annak a memorandumnak a megfogalmazásában a Béke Pártiakkal együtt, melyet aztán Teleki Géza kézbesített Horthynak az erdélyiek álláspontjáról és mentik meg Kolozsvárt a háborús rombolástól. Kolozsváron és Budapesten is, 1946-ra már mindezt elfelejtették, s a több, mint egyéves meghurcolásból szabaduló, kenyér nélkül maradt Vita Sándor, mint emlékiratában írja: „1946 nyarán Albrecht Dezső barátom jóvoltából pár hónapot a Mátra aljában, egy erdőbirtokon tudtam tölteni, ahol ő fakitermelést vezetett s nekem is állást biztosított.”(7) Albrecht Dezső viszont 1947-ben emigrációba kényszerül, s a beteg és állástalan Vita Sándornak újra elkezdődik keserves kálváriája. „..bár semmi vád nem volt ellenem, igen sok visszautasítást, sőt megaláztatást kellett elszenvednem.”(8) Átmenetileg segít rajta régi kedves enyedi tanára, Áprily Lajos, de a kolozsvári Kádár Imre író és újságíró, még a református egyháznál való foglalkoztatását is meghiúsítja az egykori országgyűlési képviselőnek.. S mire egy kisipari szövetkezetnél végleges álláshoz jutna, egészségügyi állapota miatt – 1960-ban- rokkantsági nyugdíjba kényszerül. Önéletírása szerint a továbbiakban: „ A pár hónapos pihenés alatt megerősödtem annyira, hogy 1961-ben újra mertem munkát vállalni. Kéki Béla barátom és egykori kolozsvári szerkesztőtársam jóvoltából, aki akkor a Budapesti Műszaki Egyetem könyvtárának volt a helyettes vezetője, itt helyezkedtem el mint nyugdíjas dolgozó.. Itt dolgoztam egészen 1983-ig.”(9)

Ez is érdekelheti:  Stoffán György: Elkezdődött…

 S közben együtt tartották a kapcsolatot az egykori Hitel-szerkesztőkkel, aggódtak az erdélyi magyarok egyre elviselhetetlenebb sorsa fölött, s mint láttuk már, tiltakoztak, ahogyan tudtak a társadalmi-politikai és történelmi igazságtalanságok és rágalmak miatt. Miközben élénken követi a hazai és nagyvilág történéseit , s azokra testvéreinek, barátainak százával írott leveleiben haladéktalanul reagál. 1972-ben hazautazhatott Erdélybe, és részt vett az 50 éves érettségi találkozóján a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban. „ A kollégiumot államosították, de ez a megjelentek emlékein nem változtatott. Meg kell jegyeznem, hogy a találkozó résztvevői közül nem én voltam az egyetlen „börtönviselt””(10).

1992 végén, száraz humorát még szikár fizikumán elhatalmasodó Parkinson-betegsége sem tudja letörni, és reszkető kézzel, de sziporkázó elmével önéletírását ezzel zárja: „Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy talán egy-két ifjúkori élményemtől eltekintve, tulajdonképpen csak az 1930 utáni másfél évtized jelent az erdélyi magyar közélet szempontjából említésre méltó történéseket, azonban eddigi életem tapasztalatai, felismerései hozzájárultak az említett években tanúsított magatartásom kialakulásához”.(11)

1993. január 26-án – öt nappal 89. születésnapja előtt – hunyt el Budapesten.

A megújult Korunk 1993.májusi számában, Pomogáts Béla „Erdély  hűségében” c. nekrológjában így búcsúztatja: „Élete nagyjából három időszakra bontható… Az első időszak vezérlő csillaga a szorgos munka volt, a másodiké a közéleti bátorság és becsület, a harmadiké pedig az emlékezés. És mindháromé a hűség Erdély és az erdélyi magyarság iránt.”

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kónya-Hamar Sándor: TRIPTICHON – Avagy három Hitel-szerkesztőről (1. rész: Albrecht Dezső)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük