KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kónya-Hamar Sándor: Ki a vesztes?!

Kónya-Hamar Sándor: Ki a vesztes?!

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

2O22-ben lesz 22O éves Kossuth Lajos. Azért említem ezt már most fel, mert 2OO2-ben, amikor 2OO éves volt, döbbentem rá először arra, hogy minden történelmi, kulturális és irodalmi stb. évfordulót, hogyan lehet a politika ízlése szerint megünnepelni, illetve elhanyagolni?!

A történelem nem a hatalom mindentudó magasából válaszolja meg azt a primitív kérdést, hogy eseményei során, kizárólagosan kinek miben, mikor és miképpen lett igaza. Ugyanúgy, ahogy látványos rendezvény keretében sem lehet lezárni azt, ami tulajdonképpen nem is volt. Azt az ünnepi évet, amelynek folyamán méltó megemlékezéssel, történelmi tisztázással és nagyon is szükséges ismeretterjesztéssel kellett volna elejét venni a kicsinyes politikai erőpróbává váló silányítás gyakorlatának.

Hiszen a lassan 22O éve született Kossuth Lajos, XIX. századot kitöltő életét úgy próbálta századok mulasztásainak pótlására fordítani, hogy legenda és rágalom, sújtásos ábránd és torzító gyűlölet elfedhették, de csupán az olajnyomat színére mégsem hígíthatták szellemi arcképét! És nemcsak azért, mert a „modortalan felforgatóban” találkozott a „magyar népjellem erénye és minden gyengesége”. Hanem azért, mert ma már nemcsak sejtjük, de tudjuk is: ha idejében megismerjük, megismerhettük volna politikai hagyatékát, akkor bizony tudhattuk volna, hogy csak a függetlenség, a szabadság és a demokrácia eszmei hármasfogata vezethette volna nemzetünket a rendezett szabadság fogalmától és igazától az időszerű köztársaság európai gyakorlatáig.

Persze, ma már időszerűtlen boncolgatni, hogy az arisztokrácia miért tette őt felelőssé a szabadságharc bukásáért, miközben Széchenyi István igazát hangoztatták, és ravatalánál érdemes volt-e éppen a függetlenségtől elbúcsúzni annak az alkut kötő magyar vezető középosztálynak, akinek Deák Ferenc volt az eszmei vezére (aki a magyar alkotmányt még visszaszerezhette és érvénybe léptethette, de a magyar hazát már soha!). Mert gyarapodni fontosabb volt, mint igényt tartani a „haladó” jelzőre?!

Ez is érdekelheti:  Stoffán György: Elkezdődött…

Ma viszont tény: nem törödtünk Kossuthtal, nem olvastuk Kossuthot, és ezért nem is követhettük elveihez ragaszkodó, és azok mellett kitartó emberi és szellemi magatartását. Ám ettől még igaz, hogy Kossuth nem csak 1848-49 központi alakja volt, aki következetesen tudott dönteni akkor, amikor a polgári Magyarország a nemzeti önrendelkezés alapelemeit megszüntető behódolás, illetve a nemzeti önvédelem lehetőségének vállalása között kellett, hogy válasszon. De a magyar emigráció legnagyobb alakjaként is, ő volt az a hazája jövőjével tudatosan foglalkozó, aki hazájától távol vált igazán európai méretű politikussá és nagy formátumú gondolkodójává.

Ám térjünk csak vissza 1848 és 1849 eseményeihez. Parancsoló feladat ideje volt akkor, s az idő teljessége az egymásra találtságban, az öntudatra és összetartozásra való lehetőségben. Az idő teljessége, amely 1956 után is- immár csak a 21. században érhet újra utól. Ám  nem egészen két évszázad távlatából szemlélve mindazt, ami a XIX. század közepén történt az éppen megszületett magyar nemzettel és újkori szabadságával, s az azóta eltelt időszakban mivelünk, foglalkozni kell mindazzal, amit ma nem kevesen állítanak. Hogy, ha már Széchenyi gróf és József nádor ténykedésének köszönhetően megalapozták Európa egyik legszebb fővárosának jövőjét, hidat és akadémiát építettek, és gazdasági távlatokban így gondolkoztak, miért kellett akkor szónoklatokkal veszélybe és vérbe sodorni a nemzetet és otthonát?!

Azért, mert a nemzetet csak így lehetett öntudatra ébreszteni. És azért, mert a történelem apostoli feladatára éppen ő vállakozott! Mert a történelmi szükségszerűség és sorsszerűség mindig kíméletlen és kikerülhetetlen! Mert bukni kellett az ügynek, hogy az eszme győzhessen, s hogy a nemzet lelkiismerete életben maradhasson! Mert a múlt soha nem tér vissza, csak szellemi törekvések formájában. Hiszen az 1848-1849-es társadalmi és nemzeti vívmányok kompromisszumok nélküli képviselete alternatíva nélküli parancsként van jelen ma is a tudatunkban.

Ez is érdekelheti:  Dr. Téglásy Imre: Z, a zsidó dzsihádista?

És ezért kellett Kossuthnak is a bukás után, „a halál nyugalma s a hontalanság kínjai” között választani, mert menekülésével szerepe nem érhetett véget Magyarország történelmében.

Távol a hazától és közel Európához s a nagyvilághoz, mindent megtett azért, hogy a polgári önérzetet adó szabadság emléke el ne válhasson a hatalmas kollektív teljesítmény által táplált nemzeti érzéstől. És közben arra is rádöbbent, hogy másfajta nemzetiségi politikát kellett volna folytatni, mint amilyen az 1848-49-es forradalomé volt, s hogy azokon az alapokon nemcsak a nemzeti kérdés, de a demokrácia problémája sem oldható meg a Duna-medencében. És úgy volt européer, hogy az európai és amerikai nyilvánosságot arról győzte meg, hogy a magyar nép nemcsak szabadságszerető, de a népek jövőjének alakításában is mindig kész aktív és önfeláldozó szerepet vállalni. Nem történhetett politikai esemény Európában, amelyet ne próbált volna nemcsak a magyar szabadság ügyéhez kapcsolni, de a Duna-völgye népeinek szabadságához is. És követelte a nemzetiségek tökéletes önállóságát és függetlenségét, miközben szoros szövetségbe hívta a Duna-táj népeit. S ma a Duna-konföderáció időszerűbb, mint valaha, így élve túl alkotó és érte harcoló megálmodóját. Tudnunk kell viszont, hogy ő már akkor sem az európai egyesült államokra, politikai tömbjére gondolt, hanem szabad népek természetes és szükségszerű kapcsolatára, szolidaritására.

Nem felejthetjük viszont, hogy mi volt az ára az értelmes cselekvésnek és alkotó politizálásnak, amelyet mindmáig számon kérnek rajta, bár a megalkuvásnak soha, semmilyen megnyilvánulását sem tudta elfogadni. S mert elfogadni sem tudta, maradt meg eszmei forradalmárnak és szenvedő hazafinak, embernek. Hányan tudjuk, hogy akkor keseredett meg végképp, amikor a tudomására jutott annak a születésnapi jókívánságnak a híre, amellyel az 1848-49-es mártírok özvegyei (Batthyányné és Damjanichné) köszöntötték a véreskezű Ferenc Józsefet 5O. születésnapján?! A „leghűségesebb függetlenségi” így tartott ki, méltósággal föl nem adható emberi értékrendje mellett!

Ez is érdekelheti:  Stoffán György: Nagypéntek - 2024...

És nem feledkezhetünk meg a magára maradt és Kassandra-jóslatait megfogalmazó, aggódó jövőbe látóról, még akkor sem, ha róla film sem készült modern rendezésban (csak Illyés Gyula Fáklyalángja jöhetne itt szóba, illetve a Kossuth Rádió), s társadalmi és politikai terveket sem kapcsolt nevéhez a megtévesztett és tájékozatlan utókor.

Rólunk van szó, rólunk, akik már tudjuk vagy tudhatnánk, hogy milyen az eddigi történelem. Mert ez a történelem Széchenyit is igazolta és Deák Ferencet és, aki az 1867-es kiegyezéssel majd ötven éven át, páratlan fejlődési lehetőséget teremtett a magyarság számára. De íme, ugyanúgy igazolta Kossuthot is, hiszen az Osztrák-Magyar Monarchia, de főleg a Habsburgok bukása együtt járt a történelmi Magyarország bukásával, amelynek Kossuth nemcsal túlélését, de radikális átalakítását is szorgalmazta.

Kossuth Lajos életművét és írásos hagyatékát ezért kellene teljességében számontartani, és végre meg is ismerni, sőt, meg is ismertetni azt, ami úgy történelmi és politikai értelemben is jogos örökségünk, hogy egyben jövőépítő lehetőségünk. S ha annak nem kerülünk kellő időben birtokába, s nem is tanulunk belőle semmit, újabb és újabb veszteségek érhetnek.

Kossuth Lajos örökségét tehát nem lehet sem kisajátítani, sem elhallgatni már!

Eleve vesztes az, aki ezt mégis hiszi, és az is, aki hagyja ezt!

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük