KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kónya-Hamar Sándor: Aki tanú, nem mehet el csak úgy…!

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

(Szőcs Géza és Borbély Ernő barátsága kapcsán, Az enyedi politikai főiskola, Academia politica de la Aiud, Politikai foglyok a 80-as évek Romániájában c. könyvről)

1985 júliusában Szőcs Géza verset ír a már Nagyenyeden raboskodó Borbély Ernőnek, Levél a börtönbe címmel, (Helyzetvers, mely helyzet bárki szemében színpadiasnak tűnhet, kivéve azokat, akik nyakig benne vannak, alcímmel), melyből idézek:

„Mire a börtönből kijössz,
Borbély Ernő,
kislányom is már fölnő, felnő:
milyen az, meséld el neki
a híres börtön-egyetem
ott arrafele Enyeden
ahol a harmadéved végzed:
ahol az elítélt alul-
nézetben él,
okul
s tanul
történelmet és filozófiát.
S tékozló családunk, miközben tékozol
nem érti néhány bajhozó fiát –

Igen, ők voltak a bátor „bajhozó fiúk”, a nagyon kevesek közül kettő, s ezért nemcsak barátok, de bajtársak is voltak. Úgy, hogy nem is tudtak egymás tiltakozó akcióiról. Borbély Ernő nem tudta, hogy Szőcs Gézáék Ellenpont-akciója egyidőben zajlott Kolozsváron-Nagyváradon, s Szőcs Géza sem tudott Borbély Ernőék csíkszeredai mozgolódó szervezkedéséről. Pedig Géza egyszer, a végén majdnem ráhibázott: említett, 1985-ben írt versből idézem:

„Kedves Ernő, ügyedben írtam a Központi Bizottsághoz is. Megírtam, hogy a közvélemény úgy gondolja, valamilyen kapcsolatban állottunk egymással s azért kerültél börtönbe. Persze, ez a közvélemény jócskán manipulált.(..).. Tudod-e különben, hogy 1982 novemberében, a Tolvajos-tetőn bujkálva, megkísértett a gondolat, hogy éjszaka leereszkedjem Csíkszeredába és egy időre nálad rejtőzzem el? Mint később kiderült: ez egy nappal azelőtt volt, hogy azon a hajnalon érted jöttek. Vajon, ha akkor ott találnak nálad..?!”

A csíkszeredai triót letartóztatták, s Borbély Ernőt és Búzás Lászlót kemény börtönévekre ítélték, mint veszélyes politikai bűnözőket. Pedig Szőcs Géza még 1982-ben fölkeresi az Ernő szüleit, elkéri fényképét, adatait s a nyugati közvélemény tudtára adja kálváriáját. Kilenchónapi vizsgálati fogság után született meg mégis a kíméletlen ítélet.

Az ellenpontosokat is letartóztatták, de egyikük sem került börtönbe, bírósági eljárás sem indult ellenük, viszont el kellett hagyniuk az országot. Ahogyan, szabadulásuk után, Borbély Ernőék is. Ki értheti meg utólag is a gyáva és bosszúéhes hatalmi logikát?!

Majd, 2011 decemberében Géza kötelességének tartotta megírni a bajtársbúcsúztatót is. Tudván, hogy Ernő nem fejezhette be élete főművét, kitartó, befejező munkára bíztatta Tündét, Ernő özvegyét. Így született meg ez a könyv, mely egyidőben közös munka, hivatkozási alap és emlékmű is egyben, először, 2013-ban magyar, majd 2019-ben román változatban.

1990 áprilisában, az RMDSZ Nagyváradon tartott első kongresszusának első napján, azért szöktünk el Kolozsvárra, hogy Gézának hazatelepedését, lakcímét és személyazonosságiját, az utolsó napon „elintézzük”. Hiszen közeledtek a májusi parlamenti választások, melyen Gézát és Ernőt is, mint hazatért disszidenseket, indítottuk. Velünk tartott Ernő is (az ő formaságainak rendezését Király Károly vállalta), hogy a még januárban, a Bp.i találkozón elkezdett stratégiai tanácskozást-megbeszélést továbbfolytassuk. Azalkalommal tudtam meg, Gézától, hogy közös barátként, lényegében, Ernővel szakmai múltunk azonos, hiszen mindketten „tervezők” voltunk. Én nemcsak Géza költőtársa, hanem géptervező és csapágyszakértő, filozófiai szakképzettségem előtt, Ernő pedig utána, éppen börtönévei alatt, bilincstervező. Képzeljük el ezt a cinizmust, börtönben rabokkal bilincseket terveztetni!

Ez is érdekelheti:  Nyílt levél Magyar Péternek

Ám jó kezekre került a barátság bilincse. Mely soha többé le nem hullott, mégha földrajzi vagy időbeli távolságok is határozták meg későbbi életünket.

De akkor, „akciónk” olyan jól sikerült, hogy Géza kénytelen volt megjegyezni: „c-an filme!” (mint a filmekben!).

Azon kongresszuson dőlt el, hogy az RMDSZ-nek egyidőben fog működni, Bukarestben Domokos Géza vezetésével, elnöksége, és Kolozsvárott főtitkársága, melynek főtitkára Szőcs Géza lett (Borbély Ernő, Csutak István és Pillich László titkárokkal, kabinetfőnökeként pedig én, említett megbeszélésünk szerint), de ennek alig egyéves történetéről, s összetartó, majd szétválasztó titkairól, talán egy más alkalommal. A lényeg, hogy barátságunkat ez sem zavarhatta meg, csupán a végső emberi egyszerűség. 2011 decemberében (Ernő halála), és 2020 novemberében (Géza halála).

Borbély Ernő életművének e fontos, magyar és román nyelvű változatáról, melyet az özvegye és barátai, bajtársai és jóakarói önzetlen segítsége nélkül aligha lehetne ma bemutatni.

Kolozsvár ’56-os mindenese, Dávid Gyula fogalmazta meg letöltött börtönévei után, s már irodalomtörténészként s a Kriterion kiadó szerkesztőjeként:

„Csak az érti meg igazán a huszadik századot, aki megjárta a börtönt, a lágert vagy fogságot (..) Csakhogy a körülmények torz fintora szerint erre a „megértésre” a huszadik századi emberiség gonoszabbik fele próbálta eljuttatni a jobbik felét. Emberinek aligha nevezhető elmék dolgozták ki az Ember megalázásának, megkínzásának, lelki megtöretésének, sőt fizikai megsemmisítésének ördögi mechanizmusait, s működtették őket a kezükben lévő hatalom minden eszközével.
Auschwitzok, Gulágok, Duna-csatornák, szamosújvári, nagyenyedi,
máramarosszigeti stb. börtönök sokaságával van teleszórva ez a hazai huszadik század, amelynél sötétebbet nem produkált még az emberiség –kegyetlenségekben igazán nem szűkölködő – története.”

Az emberi méltóság viszont nemcsak a múlt történelmi és emberi létbölcselet magatartáselvéből származik. Ezért a kényszerűséghez és kiszolgáltatottságokhoz való emberi viszonyulásban, annyi a megfogható és elfogadható, amennyi egy emberi, értelmiségi viselkedésben s az írástudó életművében nemcsak lemérhető, de tetten is érhető, mert a szabadság és rabság szintjéről-fokáról tudósít, olyan hivatkozási alapot teremtve, mely egyszerre tanúvallomás és számonkérő vádirat is. Akkor is, ha Európa történetében páratlan merényletet és genocidiumnak minősíthető erőszakot kellett át- és túlélni, hogy a szabadulás után újra részt vállalhasson egy kisebbségbe kényszerített, és abban tartott közösség emberi sorsában, predesztinált „mécsgyújtásában”. És további életével bizonyítani, hogy bármilyen diktatúrát túl lehet élni, s lehet tisztességesnek és autonómnak is megmaradni, és kövekezetesen ragaszkodni olyan egyetemes emberi értékekhez, mint az emberi méltóság, a közösségért való önzetlen kiállás, szolidaritás még börtönviszonyok között is, majd szabadultan, de továbbra is megfigyelten… Hogy az időközben megért és átélt szabadság következményeit már ne is emlegessük..! És lehet maradandót, érvényes tanútételt és vallomást is megfogalmazni, megvalósítani, másnak is lehetővé azt, – örök hivatkozási alappá tenni,.. mert, aki egyszer tanú volt kényszerítettségében is, az nem mehet el, csak úgy..! Háthogyha, még cselekvő alany és szenvedő áldozata is volt, egy embertelen századnak.

Ez is érdekelheti:  Ukrán állampolgár vezette a péntek esti terrortámadást - nyugati szervezés áll mögötte?

Borbély Ernő a börtönélet legmegbízhatóbb műfaját, krónikáját ( az oral history módszerével és eszközeivel) megvalósítva hagyta ránk, az együtt szenvedő baj- és sorstársak megszólaltatását sem hagyva ki. Akár, annak idején Markovics Rodion a Szibériai garnizonban, vagy Szolzsenyicin a Gulág-szigetekben. Lényegében egyszerre volt az erdélyi Szolzsenyicin és Markovics Rodion, de talán Arthur Koesler is. Kár, hogy kemény élete után, kemény munkája szülöttjének fénybe jutását már nem érhette meg.

Jól emlékszem még arra a Bukarestben tartott főtitkársági megbeszélésre, melyre Ernő hozta feldúltan a hírt. Hogy Alexandru Barladeanu, a szenátus elnökének frissen megjelent könyvében (Gorbacsov, Ceausescu, Iliescu c.) ott díszeleg az a valótlanság, miszerint Romániában, a nyolcvanas években már nem sínylődtek politikai foglyok. S akkor ők, mik is voltak?!  És miért?!

Akkor született meg Ernőben az az elhatározás, hogy ennek a könyvnek el kell készülnie és úgy megszületnie, hogy senki áldozat története, esete, szenvedése abból ne maradjon ki. Ezért kellett megjelennie magyar és román nyelven is. A román nyelvűben külön felhívom a figyelmet a felvezető, alapos szaktanulmányra! Jó volna, ha magyarul is olvasható lenne!

Harminc éve, de ma is érvényes a kérdés: milyen lesz a múltunk, egy súlyos és mély mulasztás után? Mert a mulasztás miatt nem teljesedhetett be a történelmi igazságtétel, és szolgáltatás, sőt a kommunista rendszer bűneit, mintha valamiféle felettünk álló, külső hatalom követte volna el, és mintha nélkülünk történt volna meg mindez, ami erkölcsi, fizikai és anyagi megnyomorodásunkhoz vezetett. S az ellentmondásos, megalkuvásos megoldások, részünkről, a mai napig meghiúsították a társadalmi katarzist. A közvetlen múlt bűneinek „üldözése és büntetése” versus „megbocsátás és feledés” közötti választás lehetőségének hiánya, további konfliktusokat rejt és okoz. Mert a jogállami normák szerinti visszaélések elkövetőit nem vontuk felelősségre, s elmaradt a kommunizmus általános pere is, miközben az áldozatot elszenvedő családok számára nem biztosítottuk megfelelően az igazság megismerésének jogát és lehetőségét, s az anyagi kárpótláson s annak csekély kedvezményén túl, csak látszólag ismertük el az áldozatvállalások értékét és méltóságát. Így azokat is elfelejtjük, akiknek egykor meg akartunk bocsátani. Mi a túlélők!

Ez is érdekelheti:  Levédia krónikása: Kompromisszumok

Mert a halott barátok és bajtársak, akiknek adósaik vagyunk, már végképp nem bocsáthatnak meg. S ennek éppen ez a könyv a tanúságtétele és váddokumentuma! Mely ezentúl éppen a dokumentált történelemszemléletet hivatott segíteni, a  mindegyre késleltetett történelmi számonkérések és elszámoltatások során!

De, ez már az utánuk, utánunk következő nemzedék feladata és kötelessége marad!

S van még ennek a könyvnek egy eszmei értéke és rejtett mondanivalója. Az, hogy az igazi, a bajtársi arcvonalba emelő, férfibarátság, komoly, bátor és elszánt férfiak kiváltsága, s nem hitványak menedéke!

Ennek tudatában, Ernő és Géza egyidőben és együtt ismerték fel, hogy az RMDSZ tagságát és feledékeny erdélyi magyar választóit, nagyon hamar, inkább csak az alaptalan és megtévesztett bűntető hajlam, és nem az elkötelezettség jellemzi elsősorban. Akkor is, amikor, az egykor lapulókat, s újabban kiszorítókat, ismételten, emberi adottságaikat meghaladó felelősségi hatáskörbe emeltek. A következmény: megalkuvások Kónya-Hamar Sándor: Aki tanú, nem mehet el csak úgy…! csírázó szégyenteljes kisebbségi politizálás! S ebben már nem kívántak részt venni. Ezért még idejében, igaz, hogy nem egyszerre, de kiléptek az RMDSZ-ből. Az idő pedig őket igazolta és igazolja:

Önérdekre, hazugságra és árulásra nem építhető semmilyen jövő! Erdélyben sem!

Kolozsvár, 2021. augusztus 21. (Szőcs Géza születésnapján)

Kiemelt képen Borbély Ernő és Szőcs Géza


Kónya-Hamar Sándor:

SZŐCS GÉZA SIRÁLYBŐR CIPŐJE

Még egyszer az a tengerjáró cipő!
És rongyos sugarak, ujjak vízi orgonán –

S elhunyt szemmel arról, hogy élsz..!
A tükörre írt éjszakáról mogorván.
S ha arcod a mélyből fölbukásra kész,

Soha, soha többé ragadozó vízről!
Miként harangok alatt zihálva a hírről:
Hogy hiába ne, hiába ne konduljatok..!

Kigyulladt és félrebeszél a hold.
Csillag szór sót a vízbe. Kobold
Én vagyok. Orgonasípok közt csak egy. Okuljatok!

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük