KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Koholt vád, jogtalan behatolás

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Reiner Péter beszámolója tegnap este történtekről

Kedves Gárda és pártoló társaim!

Éjfélkor, azonnal hazaérkezésem után ülök le, a gép mellé egy rövid tájékoztatást adni Bartal András összekötő tiszt, telefonon történt beszámolója alapján.

 

A végével kezdem: pontban éjfélkor az országos és budapesti főkapitányunk kiszabadult,sőt néhány perccel kiszabadulása után személyesen válthattam szót Kormány Sándorral, Budapest kapitányával. Megnyugtatott kapitány úr, hogy rendben az egészsége és nem bántották több órás gyorskocsi utcai kihallgatása közben.
Tegnap délután a Budapesti Gárda a már előre elhatározott rendben toborzót tartott Csepelen, egy kertes magánházban berendezett sörözőben. A toborzó rendben és sikeresen befejeződött és már a gárdisták távozni készültek, amikor váratlanul a rendőrség hatalmas csapaterővel rájuk támadt és be akart nyomulni a magánterületre.
Huzavona után, engedték távozni a civilek egy részét, majd erőszakosan a magánterületre behatolva a szerintük törvénytelen joghelyzet megszüntetésére, hangos bemondón előzőleg többszöri felszólítás után megkezdték a gárdistáink igazoltatását.
Az igazoltatást rövid idő után befejezték, majd magukkal hurcolták Kiss Róbert és Kormány Sándor országos és budapesti kapitányainkat. Először a csepeli kapitányságra, majd a Gyorskocsi utcába hurcolták magukkal bajtársainkat. A koholt vád természetesen továbbra is minden jogalapot nélkülözött, mert a bírósági, a rendőrség szerint jogerős ítéletére és a legújabb, a regnáló törvénytelen kormány un lex gárda rendeletére, a ruházat tiltására hivatkoztak törvénytelenül és még a bíróság döntésének vonatkozó indoklási részével is szembehaladva!
Közel 300 gárdista gyűlt össze számos szimpatizánssal és pártolóval a gyorskocsi utcai fogda előtt tüntetően, természetesen a megszokott Gárda ruházatban, várva a két vezetőnk sorsát, mindenre elszánva.
A fogdába Szegedi Csanád Jobbik EP képviselő és A Jobbik Jogi Kabinetjének egyik munkatársa mehetett be Gárda-vezetőink érdekei védelmezőiként. A bűn üldözésére rá nem érő, egyre alkalmatlanabb rendőrségünk az állampolgárok egyre nehezebben befizetett adóját nem hivatásából adódó feladataira, hanem politikai megrendelések teljesítésére költi.
A Gárda természetesen nem hátrál meg, mert példájával a legújabb felmérések szerint az állampolgárok több, mint 70%-nak ad hitet és reményt. Rendkívül fontos és nem lehet eléggé hangsúlyozni a közelgő, december 15 -i Gárda tárgyalás politikai jelentőségét, mely öt tagú bírói tanács előtt kerül döntésre a Legfelsőbb Bíróság IV. sz tárgyalójában reggel 9-kor.
Feltehetően a „bíróság védelmében” a politikai munkával megbízott készenléti rohamosztagosok ismét légmentesen biztosítják majd a „nyugodt tárgyalási légkört”, ennek ellenére megfontolásra javaslom a nagy számú személyes jelenlétet, mert ez már az utolsó stáció, utána csak a Strassburgi Független Bíróság következhet.
Én mindenesetre ott leszek!
Úgy döntöttem,hogy közzé teszem egyúttal két nappal ezelőtti állásfoglalásom, mert nem győzöm hangsúlyozni, szigorúan tilos félni!
Adjon az Isten Szebb Jövőt!
Reiner Péter, pártoló
Nemzeti InternetFigyelő

Tisztelt Új Magyar Gárda Mozgalom, Kedves Főkapitány Úr!
Engedd meg, hogy teljes egyetértésem és támogatásom fejezzem ki az Új Magyar Gárda Mozgalom hivatalos nyilatkozatával.
A jelenlegi, velejéig rohadt hatalom, utolsó, kétségbeesett erőfeszítései sem rendítenek meg bennünket meggyőződésünkben, hogy az Igazságot ebben a ránk kényszerített és vállalt küzdelmünkben kizárólag mi és a velünk azonosuló, teljes szolidaritást vállaló valódi nemzetben gondolkodó és nemzetéért felelősséget érző, egyre növekedő számú emberek, nemzettársainkként képviseljük.
A Magyar Gárda 2007 augusztusában csatlakozott pártoló tagjaként, tökéletesen értve létrejöttének körülményeit és megértve, támogatva, működésének szükségességét a jövő nemzetépítésének egyik alapfeltételeként, kijelentem, hogy nincs jogi, erkölcsi alapja a számomra sem bizonyított, az alapító egyesület, sem a tőle független Gárda Mozgalom betiltásának.
Kijelentem, hogy soha nem volt aktuálisabb, mint jelenleg, a Gárda elleni minden szempontból bizonyítottan politikai koncepció jegyében fogant perben elmondott beavatkozóként történt beszédem, a Gárda pernyertessége érdekében.
Minden lehetőséget megragadok a Gárdát elítélő, jelenleg még regnáló politikai hatalom valódi szándékainak minél szélesebb körben történő bemutatására, az országunkat kiárusító, népünket nyomorba taszító, kezdetektől törvénytelen, csak egy nagyon szűk lakáj réteg érdekeit kiszolgáló, hatalmát diktatórikus eszközökkel erőszakosan fenntartó tevékenységére.
A hatalom által, mesterséges félelemkeltés, hiszterizált formában történő fenntartása, a tényleges bűnök üldözésére létrehozott rendőrségünk, aljas politikai célok érdekében, így a bűntelen Gárdánk elleni folyamatos bevetése, különböző népcsoportok, a nem erre a célra létrehozott titkosszolgálatok törvénytelen felhasználásával történő egymásra uszítása, egyértelműen bizonyítja, hogy kétségbeesetten igyekeznek ezek felhasználásával eltakarni országunk kirablását, kiárusítását, nemzedékek küzdelmével, tehetségével létrehozott értékeinek, vagyonának elkótyavetyélését.
Kijelentem, hogy az előbbi, bizonyított tényekből következően, a jelenlegi, minden ízében alkalmatlan, a hatalom érdekeit kiszolgáló alkotmány szerint is törvénytelen, az a jelenlegi hatalom burkolt tevékenysége, hogy idegen hatalom magántulajdonát képező, tömegeket rendszeresen megfélemlítő, felfegyverzett magánhadseregként működtetett őrző védő káeftékre bízza a közhatalom rendőrségre ruházott feladatait, politikai célokra történő rendelés miatti, azok ellátására egyre inkább képtelen, tehetetlen rendőrségünk helyettesítésére.
Kijelentem, hogy nem létezhet megtorlatlan politikai vagy gazdasági, más szóval, köztörvényes bűn és csak olyan nemzeti kormány támogatható a közeljövőben, amely visszakérdezhetően vállalja majd a jelenlegi és a múltban elkövetett bűnösök törvény elé állítását és bizonyítottság esetén elítélését, teljes vagyonuk elkobzását.
Végül kijelentem, hogy teljes energiámat arra fordítom, hogy a hazai és külföldi írott és elektronikus média segítségével, -mert közszolgálatiságuknál fogva erre lettek létrehozva- bemutassam azokat a folyamatos hazugságokat, melyeket egy szűk réteg kiszámítottan, aljasul terjeszt gárdánkról, hazánkról, nemzetünkről, a gyűlölet jegyében, további hatalmának fenntartása érdekében.
A félelemkeltés a jelenlegi hatalom egyetlen jól bevált eszköze, ezért tilos félni és mi nem félünk.
Az Igazságot tehát a nemzetünk érdekében létrehozott és tevékenykedő Új Magyar Gárda Mozgalom képviseli, szervezetként alapszabályzatában lefektetett módon működő és erre fölesküdött tagjainak egymást tisztelő, szerető és segítő összességében.
Adjon az Isten végre Szebb Jövőt drága Hazánknak, Nemzetünknek!
Reiner Péter
Az Új Magyar Gárda Mozgalom pártoló tagja
Budapest 2009. november 18.

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Koholt vád, jogtalan behatolás

  1. Köszönöm a részletes beszámolót,mert aki nem volt ott,ennek alapján el tudja képzelni,mi történt ott.
    Itt kivánok családom,és barátaink nevében is nagyon jó egészséget és köszönet MINDEN GÁRDISTÁNAK!!!
    Mert a rémhiresztelések ellenére saját magukat önellátóan fenntartva „teszik a dolgukat” a Hazájuk,és nemzettársaik nevében,önzetlenül,mert „Minden embernek. van egy jobbik énje,csak még nem tudja”-nem jött felszinre,de már sokan „ébrednek” Azért tettem idézőjelbe,mert ez sajnos nem az én „mondásom”,de akié,annak teljes tiszteletem.Szebb Jövőt!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük