KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kocsis Máté: a baloldal elbizonytalanítja az embereket az oltással kapcsolatban

Kocsis Máté: a Fidesz petíciója erős üzenet lesz a baloldalnak

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az ország minden választókerületében, minden forgalmas ponton, október 23-ig gyűjtik az aláírásokat a Stop, Gyurcsány!, Stop, Karácsony! petícióhoz a Fidesz aktivistái – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője.

A napilap keddi számában megjelent interjúban Kocsis Máté elmondta, a céljuk az, hogy minél több emberhez – lehetőleg mindenkihez – eljussanak a petícióval. Fontos, hogy minden magyart emlékeztessenek arra, hogyan kormányoztak azok a baloldali szereplők, akik most vissza akarnak térni a hatalomba. A gyűjtés a tervek szerint október 23-ig tart, ami egybeesik a gyurcsányi vérengzés 15. évfordulójával – tette hozzá.

Elmondta, hogy a kormánypártok standjai országszerte kint lesznek a forgalmas helyszíneken, az aktivistáikkal minden választókerületben lehet majd találkozni.

Kocsis Máté szerint az eredmény erős üzenet lesz a Gyurcsány vezette baloldalnak. Azt fogja kifejezni, hogy az emberek nem felejtették el a Gyurcsány-korszakot, és nem akarják, hogy visszatérjen a múlt. 2002 és 2010 között a baloldal már megmutatta, hogyan kormányoz, és nem volt benne köszönet. Vég nélkül emelték az adókat és a rezsiköltségeket, megszüntették a családtámogatásokat, elvették a 13. havi nyugdíjat és egy havi bért a közszolgálatban dolgozóktól, fizetőssé akarták tenni az egészségügyet.

„Aki nem akarja, hogy Gyurcsányék újra hazudjanak reggel, éjjel meg este, azt arra kérjük, írja alá a petíciónkat!”

– kérte Kocsis Máté.

A frakcióvezető véleménye szerint Gyurcsány Ferenc a kongresszusi beszédével maga bizonyította be, hogy van létjogosultsága a petíciónak. Vasárnap ismét egyértelművé tette: ő a főnök a baloldalon, ő gyakorolja a kontrollt a Gyurcsány-show szereplői – Jakab Péter, Karácsony Gergely, Dobrev Klára és a többiek – felett, függetlenül attól, hogy ki milyen formációban indul.

Mint mondta, a főpolgármester nélküle sehol sem lenne, régen is a beosztottja volt, és ma is az. Gyurcsány emberei ma is ott tolonganak a Városházán, a DK-sok uralják a fővárost.

Ez is érdekelheti:  Levédia krónikása: Kompromisszumok

MTI

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük