KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kiszámítható politikát ígér a megújult Független Kisgazdapárt

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

fkgp_szolnokKiszámítható politikát ígér a megújult Független Kisgazdapárt. Ez azon a szolnoki sajtótájékoztatón hangzott el, melyen bemutatták a párt megyei országgyűlési képviselőjelöltjeit.

Jász-Nagykun-Szolnok megye mind a négy egyéni országgyűlési választókerületében indít jelöltet a Független Kisgazdapárt. A mandátumokért harcba szállók mindegyike ismerős lehet korábbról is, igaz egyikük sem az FKgP színeiben politizált eddig. Az egyes számú választókerületben induló Kézér Tamás, a Jobbik; a kettesben Járvás István, a Fidesz; míg a hármas és a négyes körzet jelölje Nagy Gyula, illetve Török Ferenc ugyancsak a Jobbik tagja volt.

A kiválasztásnál nem az számított, hogy ki honnan jött, hanem, hogy ki hova tart – fogalmazott az elnök. Hegedűs Péter egész biztos abban, hogy jelöltjeik képviselni fogják és képviselni akarják a Független Kisgazdapárt értékrendjét. Mint a sajtótájékoztatón elhangzott, az FKgP ma hazánk egyetlen történelmi pártja, amely a megalapításától kezdve ugyanazt az értékrendet képviseli. Ez volt az egyik fő szempont, amikor a Jobbikból kilépett politikusok a kisgazdapárt ajánlatát fogadták el – hangsúlyozta Nagy Gyula és Török Ferenc egyaránt. A legfontosabb programelemek között említették a magyar föld védelmét, a vidék felemelését, hiszen mint mondták, erős vidék nélkül nincs erős ország sem. Az FKgP ugyanakkor kiszámítható életet és jövőt, a kis- és középvállalkozások kiemelt támogatását ígéri – hangzott el a jelöltbemutató sajtótájékoztatón.

Szolnoktv – NIF

Ez is érdekelheti:  Ukrajna véletlenül bejelentette: közük lehetett a moszkvai terrortámadáshoz

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

6 thoughts on “Kiszámítható politikát ígér a megújult Független Kisgazdapárt

  1. Kiválóan működik az SzDSz-gyökerű FIDESZ szalámizó taktikája, hiszen ez, a választásokra ismét ideritteyentett Kisgazda szervezet a Jobbiktól választja le tagkjait. Persze, hogy nem számít, ki honnan jött, mivel Hegedűs-elnök éppenséggel az MSZMP-ből, a Kereszténydemokratákat is megjárva kapott ismét gazdáitól ügynöki feladatokat. Emlékeztetek arra, hogy 1988-ban az MSZMP-KB adta ki kádereinek a feladatot, hogy „alapítsák meg a történelmi pártokat”. Akit sehová sem soroztak a Párt káderei közül, azok lettek a „függetlenek”. Azóta is ugyanaz a háttéhatalom irányítja a politikát. Ha erre még 25 év után sem jöttünk rá, akkor újra becsapnak bennünket, mindaddig, míg a leckét meg nem tanuljuk.

    Varga László

    1. Kedves Varga Ur! Önnek teljessen igaza van. Egy másik Kisgazda cikkhez ugyan ezt irtam és megdorgáltak. Pedig annak idején Varga
      Béla aki urtoljára volt az Elnöke Moszkvába vitték. Csak azt tudom irni, hogy az a Kisgazda Párt ami annak idején létezett azt visszahozni már
      nem tudja ez az ármádia. És érdekes modon mindig akkor jön elö mikor jönnek a választások. 1932-ben mikor végleges formájában megalakult a párt közte volt az én Nagybátyám Gaal Gaszton és a másik Nagybátyámat meg az FM perbe rövid idöre internálták. Igy családom elég jol ismerte az akkori Kisgazda Pártot. Mivel jolval a háboru elött születtem részben én is hallottam a családi beszélgetésekben.

      Esther

      1. Kedves Esther!

        Minden tiszteletem az Öné, csak sajnos úgy Ön és sokan mások sem értik, érthetik meg azt a helyzetet, amiben a történelmi kisgazdák jelenleg benne vannak. Éppen a múltjuk, és a jelenlegi átformálódás, mely az eredeti alapítói és politikai célok folytatását képviseli, a mai Magyarországon az un. „politikai elit” számára elfogadhatatlan, amennyiben megjelenik. A történelmi kisgazdák médiamegjelenése éppen ezért is nyomott, a fősodratú médiumokban évek óta nem kapnak helyet, mondhatni nem kívánatosak. A gyökeres belső átalakulás megindulása óta próbálják áttörni a médiaelhallgatás falát, miközben a torgyáni időszakban őket tönkre tevők és szétverők ténykedéseinek következményeit kellett rendbe tenniük úgy, hogy a párt működésében törvényességi hiba ne legyen, jogilag és gazdaságilag rendezett legyen.

        Csak gondoljon arra, mennyire kell a magyar föld az idegeneknek és mennyire útjában van egy, a magyar földért mindig is kiálló politikai csoport valamennyi parlamenti pártnak a Jobbik kivételével.

        A történelmi kisgazdáknak egyszerre többfrontos harcot kellett vívniuk, és mint ahogyan Ön is tudja, 1945 után politikailag váltak nemkívánatossá, 1990 után pedig a magyar föld kiárusítóinak útjában voltak. Az 1989-es u.n. ellenzéki kerekasztal létrejöttével, illetve az akkor megalakuló „új” pártokba (egyedül az FKgP nem számított új pártnak) beépült titkosszolgálati elemek „áldásos” tevékenységével sikerült a jelenlegi tragikus magyar valóságot kialakítani. Pontosabban fogalmazva: az MSZMP az FKgP-be beépítette az ügynököket, a többi pártot maga az MSZMP hozta létre. A jelenlegi tragikus magyar valóság ebből gyökeredzik. Ezt megértve és átgondolva kell a Független Kisgazdapárt jelenlegi tevékenységét értelmezni.

        Fenyvessy János

  2. A jelenlegi politika is kiszámítható, átlátható, biztos jövőképet mutat: ez az út egyenest a sírba visz!
    Az ígéretekkel teli a padlás.
    Tetteket várunk a politikusoktól, nem mesedélutánt. 24 év mese elég volt.
    Nagy Péter

  3. Az egész váasztási hajcihő nem szól egyébről, mint A HATALOM MEGRAGADÁSÁRÓL! Ürügyül a választások alkalmával a választókat
    használják fel! Nomen est omen!
    Kiszámítható politika???? DDDDDDDDDDDDD
    Loviaguin Alexander
    BMW Berlin

  4. Kedves Fenyvessy János!
    Sajnos az akkori Kisgazda Pártot Rákosi elvtárs és bandája teljessen a porig alázta és a legtöbb a Margit köruton és az Andrásy ut 60-ban folytatta de ha nem ott akkor Marko Fö utca jo pár évvel. Sajnos volt aki már onnan nem szabadult. Ugyan ugy a család is megkapta a kis gulágot. Azért merem ezt irni mert sajnos Édesapám és én is megismertük a Fö utcát. Majd Márianosztra és Kalocsa. Akkor éppen én csak 18 éves voltam. Az volt a baj, hogy Nagyapám a „Királyi Magyar Természettudományi Társulat állando tagja” volt már 1900-tol és Édesapám Tolna megye legelismertebb mezögazdásza volt. És az élet furcsa fintora, hogy Édesapám kiszabadulása után 1958-ban felkérte a Megyei Állami Biztosito, hogy mint kárszakértö dolgozzon ott
    és ezt a Belügyminisztérium rendezte azért mert bármilyen mezögazdasági károk voltak a Dunántulon a Belügyminisztérium leszolt telefonon hogy jo Apámat kell ide és ide kiküldeni mert ami kárt Ö felbecsül csak azt lehet kifizetni. 1978-ig ezt csinálta és akor ment nyugdijba. 1981.április 28-án halt meg és érdekes modon még 1982 julius 17-ig jelentés ment rola. Ez a kikért papirokbol tudtuk meg. Igy annak idején én is a régi kisgazdák feleségei akik szintén végig jártak egy két állomást volt idönk Kalocsa´n megbeszélni.

    Esther

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük