KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kisnyugdíjas vagyok….

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Ma kaptam e-mailben egy elgondolkodtató stratégiát arról, hogy mit tegyek, ha nem akarok éhen halni, abból a nevetséges nyugdíjösszegből, amit kiutal nekem havonta a Nyugdíjintézet. Bevallom elgondolkodtam a dolgon és lelki szemeim előtt megjelent 2 millió hasonló helyzetben lévő nyugdíjastársam, amint alakzatba rendeződve – hiszen mi még kaptunk katonai kiképzést – vonultunk (fegyverrel a vállunkon) a főváros felé.

Az önkéntes parancsnokok amerikai módon előénekelték a szöveget és a hadba vonuló nyugdíjas tömeg utána énekelte. Pont úgy, mint az ismert hollywoodi katonafilmekben. Csupán a szöveg volt más, mert ugye itt a Kárpát-medencében más hagyományok vannak. Az viszont biztos, hogy a labancok mindenütt menekültek a vonuló tömeg elől, s a nép – épp úgy, mint egykor a kuruc hadakat – örömmel és kenyérrel fogadott bennünket mindenütt… Azután kinyitottam a szememet, s nagyot sóhajtva rákattintottam a klaviatúrám egyik gombjára. Persze mielőtt a lelkiszemeimre “kapcsoltam“ volna, beállítottam a gépemet a továbbküldésre……..mert valóban nagyszerű a mi szociális ellátási rendszerünk, s ráadásul minden sarkon lehet vásárolni lőfegyvert és töltényeket! Ráadásul a “reklámdemokrácia” megváltoztatásáról szóló gondolataimat is mellékelhetem ehhez az abszurd túlélési stratégiához, ami sajnos aláírás nélkül érkezett, tehát nem kérhetem el a szerzőtől a címet, ahol csatlakozhatnék hozzá!

Abszurd túlélési stratégia nyugdíjasoknak…

Elgondolkodtam rajta, mi lesz velem, ha nem
lesz elég a nyugdíjam a
megélhetéshez.

Az önkormányzatnál arról tájékoztattak, hogy a
munkához semmi kedvet nem
érző, de határozottan követelőző, jól
definiálható összetételű népesség
részére feltétlenül fizetniük kell a
segélyeket.
Ez után aligha marad annyi pénze az államnak
és az önkormányzatnak, hogy
gyógykezelésem, gyógyszereim költségeihez
hozzájáruljanak,
vagy öregotthoni elhelyezésemet támogatni
tudják.

Mindezt tudomásul véve az alábbiak szerint
látom a túlélés lehetőségét:

Megtakarított pénzemből veszek  egy lőfegyvert
és 4 töltényt, melyeket felhasználva lelövök
–  egy, a konyhakertemet dézsmáló megélhetési
bűnözőt,
–  egy bűnöző, illegális bevándorlót,
–  egy, az elévülés és a mentelmi jog fedezéke
mögé rejtőző, cinikus politikus bűnözőt,
–  és az előbbieket védő, náluk is nagyobb
gazember ügyvédet.

Ezek után, természetesen, börtönbe kerülök…
NA, DE!
Ott biztosítva van:

– naponta háromszor az étkezés (igény szerint
diétával),
– egy tető a fejem fölött,
– konditerem,
-internethasználat,
– könyvtár,
– lehetőség újabb diploma megszerzésére,
– központi fűtés,
– légkondicionálás,
– orvosi ellátás,
– új szemüveg és fogpótlás,
– új csípőprotézis-beültetés és minden más,
amire orvosilag szükségem van,
– csak az látogathat meg, akit én fogadni
óhajtok.

Ez is érdekelheti:  Sacks: egyre valószínűbb, hogy Ukrajna áll a terrortámadás mögött

És ki fizeti ezt ki ?
Ugyanaz az állam és ugyanaz az önkormányzat,
akik azt mondták, hogy
nincs pénzük a tisztességben megöregedett
emberek támogatására.
Börtönlakóként adót sem kell fizetnem!
Hát nem nagyszerű a mi szociális ellátási
rendszerünk???

Magyarországon valóban értékrendi és erkölcsi válság van, s jó lenne ha minden nyugdíjas értené is ezt, és eljönne az évente megrendező megemlékezésünkre.  (Most ez január 5-én lesz a Hazatérés templomának a színháztermében 14 órától!)

A hazai válság mellett a dezinformációs hadviselés elterjedését is látnunk kell! Ez ugyanis már mindenütt elterjedt a világban és lassan hozzánk is begyűrűzött. Ez az őrület valójában azt is jelenti, hogy nem mond már senki igazat a pártpolitikusok közül, hiszen számukra az a fontos, hogy a pénzpóráz jól működjön és újra ők legyenek hatalmon. Persze az se nagy baj, ha ellenzékben vannak, mert akkor nincs nagy stressz és még jobban lehet ígérgetni, hiszen nincsenek hatalmon. A hamis “reklámdemokrácia” kampányaiban pszichológiailag felmérve és nagyon gondosan adagolva láthatjuk a televíziókban az ellenféllel szembeni karaktergyilkosságokat. Illetve a busásan megfizetett PR szakemberek által kreált antiszemita-rasszista, náci, szélsőjobbos, alaptalanul cigánybűnözés kimondásával stigmatizált, brutális trollkampányokat figyelhetünk meg. Ez már a bulvárhírek közé kevert álhírek világa, ahol a hírfogyasztók nagy része a legnaivabb módon elhisz mindent, amit csak elébe tálal a tudatiparrá fejlődött média.

A DK szerencsétlen, többszörösen becsapott szavazói ezen hírfogyasztók táborába tartoznak és nem értik, vagy nem akarják érteni, hogy Dobrev és Nyerenc férje nem titkolt szándéka Magyarország felszámolása, s az EU látványos dicsérgetése mögött valójában az onnan lenyúlható pénzek reménye van csupán. Azt persze elfelejtik a szavazóik, hogy volt már egy kampánya ennek a politikai vonalnak ezzel a szlogennel: “Több pénzt az embereknek!” Csak épp azt felejtette le a mondat végéről Furcsán Nyerenc, hogy: “NEM ADUNK!” Mert valójában úgy adtak, hogy elvettek! Nem csak az inflációval és a magas szegények adójával, hanem még elvették a 13.-ik havi nyugdíjat is.

Én pontosan tudom, hogy sok nyugdíjas gondolja azt, hogy csak fegyverrel lehet rendszert váltani! Szerintem azonban maradt a magyarság kezében egy komoly fegyver, amit sajnos nem használunk ki, mert szervezetlenek vagyunk hozzá!

Ez is érdekelheti:  Cáfolják Washingtont az oroszok

A valódi rendszerváltás igénye nem újkeletű. Ezt már 2006-ban is meghirdette az a nemzeti tömeg, amelynek nagyobb része sem értette meg, hogy az igazi ellenfél nem Furcsán Nyerenc, hanem maga a pártoskodás rendszere. Mára azonban a látszat teljesen maga alá gyűrte a valóságot, és kialakult egy újfajta politikai harcmodor. A DK pártpolitikusai ugyan nyíltan magyarellenesek, és az Európai “Egybesült” Államok rémképét festik a falra, de a főnök mégis rendszeresen hivatkozik a nemzetre! (Bocsánat! Dehogy hivatkozik rá, hazudozik róla!)

Furcsán Nyerenc elvtárs azonban nemcsak a pártszervezés és a korrupció profi prófétája, hanem ezek legnagyobb tanítómestereinek az egyike, aki a többi párt számára megmutatta, hogyan kell a kommunista rendszer által összelopott állami vagyonból magánvagyont képezni: legálisan. (Természetesen a mai nem legitim államban minden legális, mert a pártok gyártják a törvényeket, s ezen senki nem csodálkozik, mert ez egy dogma, amit belénk sulykolt a pártos hatalmi struktúra!)

Közben a nyugatról keletre gyűrűződő korrupció természetessé vált mára sajnos Hazánkban, s ez a vagyonszerző lehetőség pártszínektől teljesen függetlenné vált! Így sajnos a nyugdíjasoknak továbbra is a csirkefarhát marad, vagy visszatérés a munka világába, ahol főleg a multinacionális cégek fogják megoldani azt, hogy ne kelljen az államnak sokáig – még azt a kicsi nyugdíjat se – kifizetnie, mert olyan stressz terheli meg az újra munka vállalókat, amit nem fognak sokáig elviselni. (Statisztikai adatok vannak arról, hogy a munkába visszatérők halálozási aránya jóval magasabb, mint az unokákkal foglalkozó, nekik mesélő nagyszülőké.)

Én a Kádár rendszer tevékeny ellenzéke voltam, de be kell vallanom, hogy ma a helyzet sokkal egyenlőtlenebb, mint bármikor a magyar történelemben. Aki, az ún. rendszerváltáskor nem ismerte a megfelelő elvtársakat, vagy nem volt gátlástalan nagy tolvaj már a KISZ-ben sem, az a legnagyobb valószínűséggel kimaradt a privatizációnak nevezett szabadrablásból és ma többnyire nyomorog.

Ennek azonban nem a fegyveres ellenállás lenne az egyetlen jó és racionális megoldása, s szerintem a választásokon kell új lehetőséget találni arra, hogy a többször vesztes tömeg végre megtalálja az utat a népképviselőkhöz, akiket a pártképviselők helyett jelölne és választana meg a helyi-nemzeti közösség!

E gondolat a nemzetegyesítés, aminek megvalósítására jött létre a NEEM!

Ez is érdekelheti:  Stoffán György: Elkezdődött…

A teljes nevén Nemzetegyesítő Mozgalom ugyanis, csak a korrupcióra, csalásokra, helyi érdekképviselet elszabotálására, a magyar föld idegen kézbe juttatására, a banki devizacsalású kilakoltatásokra, stb., mond egy határozott NEEM-et, de IGENT mond mindenre, ami a magyarság megmaradását elősegíti! Pl. Igent mond a valódi népképviseletre, amelyet a pártképviselők lejárattak, megtagadtak.

A NEEM alulról szerveződő stratégiája esetében az alapszint betöltésére – érvek nélkül is – a település és a településeket összefogó választókerület látszik a legalkalmasabbnak, mert a helyi érdekérvényesítésnek a legalapvetőbb egysége a választókerület.  Ott helyben szükséges “követeket” kiállítani, akik jó esetben igénybe tudják venni a Nemzetegyesítő Mozgalom választáskori megbízását, amivel országgyűlési képviselő jelöltekké is válhatnak. S így egyáltalán esélyük lehet arra, hogy egyéni jelöltként való választási szereplésük alapján a NEEM listájáról törvényhozókká is váljanak. (A NEEM tagjai ugyanis saját magukat kizárják önként a képviselőség lehetőségéből, vagyis a listán egyetlen párttag sem szerepelhet! S ezzel egyedülálló mintát adnak az alázatból és honszeretetből!)

Tulajdonképpen a NEEM így hozzásegíti a helyi közösségeket a megfelelő érdekképviselethez akkor, ha abban a választókerületben a helyi közösségek együttműködése vagy megfelelő, vagy csak egyetlen közösség vagy csoport jelöl helyben ismert és elismert pártonkívüli személyt “követnek”. Természetesen további feltétel, hogy a NEEM szűrőjén is átmenjen a “követ”, mert ismeretei és hozzáállása alapján megállapítható, hogy valóban alkalmas a helyi érdekképviselet ellátására, s leteszi az esküt a történti alkotmányosság visszaszerzéséért való harc, megvesztegethetetlen felvállalására.

Üzenem a hazai nyugdíjasoknak, dolgozóknak és tanulóknak, hogy a halogatás  az a sír, amibe a remény és a lehetőség együtt van eltemetve! Ám ha ott van a szíved ahol a helye, akkor mindig és mindenre találsz megoldást, mert kreatív, tehát Magyar vagy! Ugye ismered a mondást? A lehetetlent megoldjuk, a csodákra még várni kell egy kicsit! Most azonban nincs idő várakozni, mert a cél ki van tűzve! Népképviselőket akarunk a pártképviselők helyébe!

Dr. Bene Gábor

A szerző nyugdíjas közjogász, és a NEEM önkéntese, egyik szóvivője

NEEM – Nemzeti internetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

5 thoughts on “Kisnyugdíjas vagyok….

  1. Most azonban nincs idő várakozni, mert a cél ki van tűzve! Népképviselőket akarunk a pártképviselők helyébe!

  2. Ne ítélkezzünk ha nem ismerjük az összetevőit hogy kinek miért kevés a nyugdíja.(Hány évet dolgozott???) Abban egyetértek viszont a 40 évet vagy felette eltöltött évek után nem lehetne 100 000 Ft alatti nyugdíj.(Sajnos én is ide tartozom.)

  3. Én nem fegyveres harcban gondolkodom, hanem azt osztom be, ami van. Nyavalygás helyett pedig falura költöztem, ahol egy kenyérmorzsa nem megy kárba, mert a tyúkocskák sorban állnak érte. Nyolc féle gyümölcsöm terem, amit egy-egy fa vásárlásával gyarapítok, az alap élelmiszereket mind megtermelem magamnak, ami a következő termésig kitart, mint ahogy a sokféle lekvár, dzsem és szörp is. A napi, friss levegőn való hasznos mozgás jót tesz az öregedő csontoknak, s a léleknek is. Fegyverben akkor gondolkodnék, ha idepofátlankodnának a betolakodók, akármelyik náció képviseletében…

  4. Jaj kedves Gábor.
    Már megint álmodozunk. Honnan a fenéből jönnének a népképviselők? Ugyanabból a masszából amiből a mostaniak. A törtetőkből. a gátlástalanokból, stb. Hogyan válogatnál 3-400 embert? Azután van még egy akadály. A pénz. Vagy csak az jöhet szóba aki meg tudja finanszírozni a kampányát? Ugye nonszensz.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük