Hirdetés

Kishantosi ellenállás

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Nem adja meg magát a magyar parasztság! Ők ugyanis Kajászótól Kishantosig tudják, vagy a zsigereikban érzik, hogy az ellenállás nem csak jog, hanem sokkal inkább kötelesség az alkotmányosságot megszegőkkel szemben.

BG

Mellettünk hívta ki a rendőrséget a kishantosi biogazdaság vezetője, mert egy idegen traktor jelent meg a korábban általa művelt földön. Falusi perpatvar? Nem egészen. Az ügy az állami földek bérbeadása körüli furcsaságokról is szól. Ottjártunkkor Greenpeace-aktivistáktól, újságíróktól lett zajos a major. Olyan történetbe csöppentünk, amelyben az arrogancia az úr.

– Halló, rendőrség? Szeretnék bejelentést tenni – mondja a telefonba Ács Sándorné, a Kishantosi Nonprofit Kft. ügyvezetője.Fel-alá sétál a Fejér megyei major udvarán. Izgatott. Velünk akart találkozni, ám idefelé jövet észrevette, hogy valaki dolgozik az általa művelt földeken, azonnal hívta a rendőrséget.A hatvanéves agrármérnök ’77 óta él Mezőfalván. Anno Budáról költözött el a családjával. Két gyereke és három unokája van, meg egy biogazdasága, amely alól az állam nemrég kihúzta a talajt. Lejárt ugyanis az általuk huszonegy éve művelt, 452 hektárnyi terület bérleti szerződése, és az új tenderen már nem ők nyertek. A szaktárca széttárja a karjait: nem történt semmi rendkívüli, és egyébként is, adósságot halmoztak fel az állammal szemben. A kishantosi gazdaság szerint viszont ők nem tartoznak és soha nem is tartoztak a földhaszonbérleti díjjal. Mint mondják: „Nehéz megérteni, honnan veszik a bátorságot, hogy valótlan állításokkal vezessék félre a közvéleményt.”

Hivatalosan csak a major maradt a mintagazdaság tulajdonában, egy régi vadászkastély, leromlott állagú raktárak meg a gépek, traktorok, disznók. A földeket kilenc gazda és egy cég kapta. A kishantosiak szerint közülük többen nem is helyiek, ráadásul a nyertes cégek egyike egy építési vállalkozás, amelynek köze sincs a földműveléshez.


Aláírás nélkül

Ács Sándorné már a pályázati folyamatot is törvénytelennek tartja: a bírálók nem vették figyelembe, hogy a kishantosi ökológiai mintagazdaság tevékenysége pontosan illeszkedik a kormány vidékfejlesztési stratégiájához. Panaszt tettek számos vélt szabálytalanság miatt, például mert nem készült leltár az átadás-átvétel előtt, nem is kártalanították őket (a földek értéke a biogazdálkodás miatt szerintük legalább egymillió forinttal emelkedett hektáronként). A jegyzőkönyvben jelezték: nem adják át a területet.

Furcsa, de vélhetően erre nem is tartott igényt a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet tótumfaktuma, ugyanis az iratot Ácsnénak nem is kellett aláírnia. Ahogy a jegyzőkönyv az új bérlőkről fogalmaz: „a fent megjelölt személyek a területeket birtokba vették”, és punktum. Ácsné nem hagyta annyiban, a jegyzőnél birtokvédelmi eljárást kezdeményezett, nehogy valaki a földre menjen. És most perre készül.

Rendőr jön

– Tekinthető átadás-átvételnek a jegyzőkönyv? – kérdezi a major udvarára érkező rendőr.

Fiatal, udvarias, nyugodt. Harmincas lehet. Az iratokat nézi, Ácsnét hallgatja.

– Elvileg igen, ha átadás az, hogy nem adom át a földet – szól keserűen az ügyvezetői válasz.
– Elfaxolhatom a főnökömnek az iratokat?
– Persze – mondja Ácsné, és bekíséri az irodába.

Téblábolunk kicsit az udvaron. Addig a másik ügyvezető, a harcsabajszú Bolye Ferenc elmeséli, hogy 1992-ben egy dán népfőiskolán tanult. Hazatérve a vadászkastélyban elindították saját népfőiskolájukat. A hatvanas férfi a közeli Világospusztán született. Ízig-vérig „parasztgyereknek” tartja magát. Traktorosként kezdte, aztán levelezőn végezte el a növénytermesztői iskolát. A mezőföldi téeszben dolgoztak együtt Ács Sándornéval.

– Ő német tapasztalatok alapján egy biogazdaságot szeretett volna létrehozni. Arra jutottunk, kapcsoljuk ezt össze a népfőiskolánkkal. Így jött létre a mai kishantosi nonprofit vállalkozás – meséli Bolye.

Besegített a német és a magyar szaktárca is, szakértőket, tanácsadókat küldtek az induláshoz. Termesztettek búzát, napraforgót, kukoricát, borsót, zöldséget. Nem alkalmaztak vegyszert. Ha sok volt a pocok, a vadászmadaraknak karókat vertek le, a hasznos rovarok elszaporodását pedig segítették. A terményt eladták, a pénzt a gazdaságba forgatták vissza. A népfőiskolán hazai és külföldi csoportokat oktattak. Tőkét nem termeltek. A major raktárépületeit néhány éve vehették meg az államtól, most nekiláttak a felújításuknak.

Közben kilép a rendőr az irodából. Félrehívja Ácsnét. Nem halljuk, mit mond.

– Azt állítja, nem intézkedhetnek polgári peres ügyekben. És nem segít nekünk a traktorost megállítani – mondja az asszony.

Cetlik a karókon

Ácsné autójával megyünk a traktoroshoz. Egy darabon út sincs, a kis kocsi alvázát kapirgálja a rét.

– Ha minden olyan jól ment, miért vették el a földeket? – kérdezem.
– Mi üzemeltetjük a Kié legyen a Föld? című internetes oldalt, amely közölte az Ángyán-jelentéseket – mondja.

A földmutyikról szóló exállamtitkári dolgozatok publikálása kiverhette a hatalomnál a biztosítékot. Ángyán írásai szerint hatalmas földterületek koncentrálódnak kivételezett családok kezében, nem a helyi gazdák kapták az állami földeket. Elemzők azt mondják, sok közülük spekuláns, aki nagy hasznot remél az uniós támogatásokból. Mások abban reménykednek, hogy olcsón megvehetik majd az állami területeket, aztán azokat a földeladási moratórium feloldása után tízszeres áron adhatják tovább külföldieknek.

Ács Sándorné szerint a vidéki közösségek fennmaradásához, fejlődéséhez elengedhetetlenül szükséges, hogy helyben maradjon a földből származó jövedelem.

Ács Sándorné nem adja fel

– Nekem ne adjon át semmit, én csak bérmunkát végzek – mondja a traktoros.

Ácsné hivatalos iratokat nyújt felé, de ő bezárkózik a fülkéjébe. Kis idő múlva, kiszól:
– Felhívtam a tulajt, ő szólt a rendőröknek.
– Ez érdekes lesz – mosolyog Ácsné. – Hiszen nekem azt mondták, nem avatkozhatnak közbe.

Várunk. Az ügyvezető addig is hasznossá teszi magát: „Mentsük meg Kishantost!” feliratú papirosokat erősít a közeli karókra.

Nem telik el sok idő, a földúton felénk imbolyog egy rendőrautó.

Az ismerős rendőr – emlékszünk, a harmincas, a nyugodt, az udvarias – ügyet sem vet ránk. Most kifejezetten mogorvának tűnik. Kiszáll a kocsiból, odalép a traktoroshoz, félrehívja, felveszi az adatait. Aztán véget nem érő telefonálásba kezd. Feltehetőleg a főnökét hívja, ma már sokadszor. Jó messzire elsétál, hogy ne halljuk, mit beszél.

Bosszú Ángyán miatt?

Mivel a Greenpeace riadólánca SMS-ben értesítette a tagjait, nemsokára az aktivistákkal együtt megjelenik a helyszínen Vágó Gábor LMP-s képviselő is. Egy balatoni konferenciáról tartott hazafelé, amikor megkapta az értesítést. Nyilatkozó üzemmódba kapcsol:
– Vérlázítónak tartom azt, amit a kormány tesz. Nemcsak elrabolják a földet, de a biotermesztés sem marad meg. Kishantoson állnak bosszút Ángyán miatt.
Rövidesen tévések, újságírók jelennek meg a traktor mellett. Dagad a botrány.

A traktoros elárulja, engedik dolgozni. Ácsné odalép a rendőrhöz:
– Azt mondta a traktoros, hogy mehet dolgozni. Milyen alapon?
– Ha szeretnének beszélgetni velem, megadom a címemet, főzök paprikás krumplit, aztán beszélgethetünk – oktatja a közeg.
– De ön rendőrként van itt – szeppen meg az idős asszony.
– Bejelentés érkezett, azért jöttem. De hogy pontosan miért hívtak ki, ahhoz önöknek semmi közük – egyre magabiztosabb a fakabát.
– Mi változott az én bejelentésem óta? – kérdezi halkan az asszony.
– Ki mondta, hogy változott valami? – dörren az egyenruha.
– Az az úr azt mondta…
– Esetleg egy szembesítéskor kiderül majd, hogy én mit mondtam neki. Egyébként honnan tudja, hogy nem egy második világháborús bombát találtak itt, és azért jöttem?

Valami nagyon megváltozott. A rendőr beugrik a kocsiba, és hazabilleg. A traktoros felbőgeti a gépet, megfordul, és nekilát a munkának.

– Állítsuk meg! – kiáltanak a Greenpeace-aktivisták.
Elindulnak szemben a géppel. Az kifarol előttük, a rendőrök után robog. A távolban utoléri őket. Beszélgetnek. Feléjük futok. Annyit hallok, hogy a rendőr azt mondja, „Majd ha nem látják.” Aztán felbőgnek a járművek, és elhajtanak, a rendőr az állomáshelyére, a traktoros haza.

Közben az Indexnek nyilatkozik a szaktárca. Szerintük semmi jogalapjuk a kishantosiaknak arra, hogy visszatartsák a földet; ha ezt teszik, akkor az önbíráskodás klasszikus esetét valósítják meg.

Jön a sajtó: dagad a botrány

– Biztosan éjszaka akar szántani – tanakodnak a Greenpeace aktivistái.

Ez már másról szól

A vadászkastélyban gyűlnek a hálózsákok. Egyre többen érkeznek.

– Itt maradunk. Annyi napra, amennyire kell – mondja Tömöri Balázs, a Greenpeace agrárfelelőse.
Elszántak, készek akár a traktorok elé feküdni.

Ács Sándorné közben a jegyzőhöz siet, hogy birtokháborítás miatt bejelentést tegyen.

– De mi lesz, ha nem kapják vissza a földet? – kérdezem.

– Olyan nincs. Nem adjuk fel. Értse meg, ez a történet már nem rólunk szól.

Nemzeti Hírháló – NIF

Facebook hozzászólások

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás