Kína temeti a dollárt?
Szeptember 6-án a kínaiak tettek egy aprócska bejelentést, amire senki se kapott rá, pedig a jelentősége óriási. Kína az olaj és olajszármazékok kereskedését mostantól kezdve dollár helyet saját valutájában, jüanban fogja elszámolni. Ezen túlmenően jelezték, hogy a bankszektorukat felkészítették, és így a jövőben bárki igénybe veheti őket abból a célból, hogy elhagyják a dollár elszámolást.
Ha még emlékszünk rá, pontosan ez volt az oka annak, hogy Szaddam Husszeinnek meg kellett halnia Muammar Gaddafi-val együtt, plusz Amerika elpusztította mind a két országot. Ehhez persze Kína túl nagy falat. És akkor ezzel vége a sok évtizeden át tartó amerikai dáridónak. Fiat dollárral felvásárolták a fél világot, és most a FED pofátlanul nyomja a dollárt, elértéktelenítve az idegen kezekben lévő ezer milliárdokat…
A kínai bejelentés hatása felmérhetetlen, minden valószínűség szerint ezzel vége szakad a dollár tartalékvaluta szerepének, és korunk legfontosabb erőforrásának, a nyersolajnak a beszerzése drasztikusan meg fog változni. Ami pedig a dollárt illeti, szeptember hatodikán látványosan elkezdett veszíteni az értékéből.
Van azonban egy apró szépséghiba. Kína nyersolaj importőr. Mi van, ha a partnerei ragaszkodnak a számla dollárban történő kiegyenlítéséhez? Nos, Oroszország nyersolaj exportőr, és ebben a minőségben szerződött Kínával, aminek értelmében mennyiségileg nem korlátozza a Kínába irányuló olajexportját, vagyis Kína annyi nyersolajat kap, amennyit kér. A szerződés megkötése után Oroszország bejelentette Kína teljes nyersolaj szükségletét kész fedezni dollár elszámolás nélkül.
Ezzel a kocka el lett vetve, mert a dolog itt nem áll meg. Pillanatnyilag Irán az USA olajszankciója alatt görnyed, aminek mostantól kezdve nem lesz semmi értelme, mert egyszerűen eladják az olajukat Kínának jüanért, aztán Kína azt csinál az olajjal, amit akar. Irán pedig jüannal fog fizetni importjaiért. Akárhogyan is nézzük, ez rövid időn belül, feltétlenül a dollár megroppanását fogja okozni.
Forrás: antalffy-tibor.hu, Komlómédia.hu
Nemzeti InternetFigyelő
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Épp ideje,hogy véget vessenek az usraeli zsidó hegemóniának.
Csak egy gondolat:ha Usrael az eddigi diktálós politikájával nem tudta szinten tartani a gazdaságát,pénzügyeit akkor mi lesz ezután?
H.B.
“Hé, mi vagyunk Isten választott népe.
Csak a legtöbb zsidó nem szeretik bevallani,
de a mi Istenünk – a Lucifer. ”
(Rabbi Abe Finkelstein)
Mi az a “fiat dollar” ? Aki tudja, irja meg, elore is koszonom!
delvideki
AZ Usa olajszankciója mellett az Iráni atomprogram is okafogyottá
válik. A hidegháborús hisztéria makacsul tartja magát.
Az Iránban elcsent drónt, milyen ütemben tudja sokszorosítani
a nem létező Ázsiai únió? Hiszti marad a hiszti?Lesz összizraeli
öngyilkos merénylet Irán ellen? Irgalmas szemeinket vessük a
szomszéd tehenére!
Széplaki István
Széplaki! 🙂 Figyeljük azt a tehenet.. 🙂
Nagy Sándor
Kellett Nixon-nak elmenni Pekingbe ping-pongozni!
Rotschildek és Moragnok jól végzik dolgukat.Majd rábeszélik azt a gyáva amerikai kormányt, adja el aranykészzlete egy részét, amit természetesen, az említettek fognak piacravinni.
A dollár már ´reges-régóta nemi éri azt, amit tuylajdonítottak neki.
Ha egyszer a dollár megszünik mint nemzetközi valuta,vagy csinálanak egy új háborút, vagy végre elismerik, nem lehetnek a világ birói, és Usrael behúzhatja a farkát.
A kínai lépes, egy lépés a békefelé?Háborúba cslaják Kínát? Kína nem jappán, s az idôk sem ugyanazok.
Latinamerika egy szûz terület Kínának, és a viszonya vele nem is olyan rossz.
Corvinus.
Már ideje volt!
kató rudi
Ez már szinte mindegy. Kína volt a zsidó világhatalom ötödik hadoszlopa. Igaz, ezt a kínaiak sem tudták. Hogyan is kezdődött? Európába tömegével engedték be a hitvány kínai textilárút, egy napos sportcipőket és papírmelltartókat. A lefizetett politikusok elfelejtették az örök szabályt (amit már az ókorban is ismertek), hogy idegen ország árú dömpingjét olyan büntető adókkal kell sújtani, hogy az írmagját is kiirtsák. Igen, nem tették meg…Összeomlott a textilipar. Az így bekaszált pénzből Kína ipari kémeket küldött szerte a világba. Minden nyitott rést megtámadtak és bekebeleztek, Többek között az elektronikai iparágat és az autógyártást. De sorolhatnám a végtelenségig. Európa munkásai millió számra kerültek utcára, az államok összeomlottak, a költségvetési egyensúly felborult. Ekkor lépett színre a zsidó a maga sajátos mentőövével. A zsidó mentőöv a kamatos-kamattal terhelt hitel. És minél jobban sikerült bedönteni egy gazdaságot, ezt a hitelt annál drágábban adták.
Ma pedig az egykori nemzetállamok koldusmaffia küldöttségei Kínában kuncsorognak pénzért, hogy megszabaduljanak az IMF igától. Abban reménykednek, hogy olcsóbb hitelekkel kiválthatják az országukat betemető karvalyhitelt. De a kínaiak csak jót röhögnek ezeken az ostoba szolgákon, és ha adnak is némi morzsát, azt olyan agyafúrt módon teszik, hogy észrevétlenül exportálják saját felesleges munkaerejüket és technológiájukat, még jobban befurakodva az országok testnedveibe. Ázsia zsidói ezek, aki szereti őket, lelke rajta! Közel másfél milliárd kínai, akik saját erőforrásaikat szinte már mind felélték, áll lesben a földgolyó összes országában, ahol üzletet vagy nyersanyagot remél. És ha megtelepedhet, letarolja a hegyeket, eltéríti a folyókat, lyukat ás, rombol, pusztít, csakhogy hozzáférjen ahhoz, amire szüksége van. A pénzzsidók kezéből ismét kicsúszott az irányítás. Ők nem akartak mást, mint lerombolni Európát, melynek ősi történelme és nemzetállamai útjában voltak világhatalmi törekvéseiknek. Ez sikerült is. De az utcai harcokban könnygázba borult európai városok felett más keselyűk is kőröznek. És elképzelhetetlenül sokan vannak. A régóta dédelgetett bibliai álom, az összes népeken való uralkodás vágya bár megvalósulni látszik, mégis minden ízében magában hordja a teljes összeomlást. Szíriára talán rázúdíthatják még Törökország félelmetes haderejét, elpusztíthatják utána Iránt is, de Oroszország és Kína biztosan felismeri a bekerítés félelmetes stratégiáját. És lépni fog. A bolygó katasztrófa előtt áll. Erőforrásai elapadnak, az időjárás döbbenetes gyorsasággal megváltozik, nukleáris töltetek ezrei merednek programozott célpontok felé. És azok akiknek nincs fontosabb dolguk, mint az emberiség feletti hatalom megszerzése, agyaglábon álló kolosszusként bukdácsolnak saját csapdáik között. A végítélet küszöbön áll. Vagy így, vagy úgy. A zsidó FED ész nélkül nyomtatja a dollárt, de lassan kiderül, hogy az csak papír. A “rendfenntartó” erők saját népeiket lövik, a tömegek egyre vadabbul küzdenek az életükért, és beköszönt a káosz időszaka. Megúszhatjuk-e élve? Rajtunk múlik. Van egy mondás, ezt idézem befejezésképpen: A gonosz győzelméhez csak annyi kell, hogy a jók tétlenek maradjanak.
SCIPIO
SCIPIO! Igazságod vagyon.
VILÁG NEMZETEI ÉBRESZTŐ!!!
H.B.
SCIPIO jo cikket irt, erdemes volt elolvasni. En azonban azt mondom, hogy inkabb az oreg ordog jojjon, mint a zsido. Megprobalom elmagyarazni. A kinai embereknek csalhatatlan jegyeik vannak, soha sem tudnak beferkozni az allami vezetesba, nem ugy mint a zsidok, akik bomlasszak az orszagot( figyelem:a vilag minden orszagaban jelen vannak !!!), a legalattomosabb modon.
delvideki
Kedves delvideki!
A zsidóknak ugyanolyan csalhatatlan jegyeik vannak,mint a kínaiaknak – bár a média-zsidók plasztikai műtéttel igyekeznek eltüntetni a zsidó jegyeket – csak jobban oda kell figyelni rájuk(stílus,mentalitás,külső).Vannak tipikus zsidó foglalkozások:jog,média politika,gyógyászat,stb ahol dolgozni kell ott zsidó nem található.
H.B.
Ezt a forgatókönyvet már pár éve előre jelezte Drábik János és Bogár László is. Erről a jüanos olajkereskedelemről nem olvastam máshol.Pedig valóban egy óriási dolog.Talán ezért kezdőttek a cirkuszok néhány sziget hovatartozásáról Japán és Kína között.Mégiscsak igazuk lesz a mayáknak a decemberi világvégével kapcsolatban? Mármint ennek a velejéig rohadt ,hazug világnak!
goj