KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kína: Oroszországnak nincs szüksége Peking támogatására a hadmozdulataihoz

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

 

A kínai külügyminisztérium csütörtökön közölte, hogy Moszkvának nincs szüksége Peking támogatására az ukrajnai katonai akciójához.

Hua Chunying, a minisztérium szóvivője közölte, hogy nagyon helytelen az USA azon megközelítése, hogy Oroszország Kína támogatására számítana sértő gondolat, hiszen Oroszország az ENSZ Biztonsági Tanács állandó tagja és független hatalom, és lépéseit saját nemzeti érdekei alapján történik.

Hangsúlyozta, hogy a kínai-orosz kapcsolatok az el nem kötelezettségen és a kölcsönös tiszteleten alapulnak. Kínát nem érdekli, és nem is áll szándékában sem a barát, sem az ellenség hidegháborús mentalitását folytatni – tette hozzá Hua Chunying.

Hua nem nevezte inváziónak Oroszország agresszióját.  A hadműveletre napokkal azután került sor, hogy Moszkva elismerte a donyecki és a luganszki köztársaságok függetlenségét a Donbászban. Moszkva azt állította, hogy Kijev nem teljesítette a 2014-ben és 2015-ben a szakadárok és az ukrán kormány közötti konfliktus megoldására kötött minszki megállapodásokban foglalt kötelezettségeit.

RT nyomán

Kiemelt kép: Hua Chunying, kínai külügyi szóvivő (FILE PHOTO) © Fotó: Mahmut Atanur/Anadolu /Getty Images 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:  Magyar Péter szerint rettegnek a Karmelitában

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük