KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kína Oroszország pártját fogja Ukrajnával kapcsolatban – Hallgat a magyar sajtó

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

China

A nyugati hatalmaknak figyelembe kell venniük Oroszország valós biztonsági érdekeit Ukrajnával kapcsolatban, és fel kell hagyniuk a sehová sem vezető mentalitással – adott hangot Peking véleményének Qu Xing, Kína brüsszeli nagykövete csütörtökön.

Az Új Kína hírügynökség Reuters által idézett jelentése szerint, melyről a magyar sajtó máig nem adott hírt, Qu Xing bírálta az Egyesült Államok beavatkozását az ukrán válságba, és azt mondta, hogy Washington külpolitikája nyugtalanságot okoz.

A kínai diplomata – a Reuters szerint – így fogalmazott: „Az Egyesült Államok nem akarja belátni, hogy gyengül a jelenléte a világ minden részében, pedig forrásai korlátozottak, és igen nehéznek ígérkezik, hogy fenntartsa befolyását a külső ügyekben”.

Qu Xing nagykövet arra a Zbigniew Brzezinski által sokat emlegetett „geopolitikai játszmára” vezette vissza az ukrán válságot, amely Oroszország és a Nyugat között folyik, és nem ért véget a Szovjetunió összeomlásával. „Moszkva természetesen mindaddig fenyegetve fogja magát érezni, amíg a nyugati hatalmak nem fognak konstruktívabb magatartást tanúsítani” – mondta.

„A kínai diplomata kijelentései élesen szemben állnak azzal a szűnni nem akaró nyugati retorikával, amely Oroszországot okolja a válságért és tünteti fel agresszorként” – kommentálta a Reuters, hozzátéve, hogy Qu Xing Brüsszelben, a NATO és az EU székhelyén képviseli Kínát, és beszéde akkor hangzott el, amikor az USA és európai szövetségesei az Oroszország elleni szankciók fokozását fontolgatják.

A Reuters szerint Kína eddig óvatos volt Oroszország és a Nyugat Ukrajna jövőjével kapcsolatos harcában, mert nem akarta, hogy egyik kulcsfontosságú szövetségese (USA) elhidegüljön tőle. Most viszont a kínai diplomata szokatlanul őszintén és nyíltan biztosította országának támogatásáról Moszkva válsággal kapcsolatos álláspontját.

A Peking geopolitikai megnyilatkozásáról hírt adó Magyar Szociális Fórum feltette a kérdést a magyar sajtónak: miért „felejtett el” ilyen horderejű tényről beszámolni.

Ez is érdekelheti:  NATO vezéri cím: holland és román verseny - nekünk egyik sem igazán jó

Peking-Budapest, 2015. március 1. vasárnap (MSZF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

3 thoughts on “Kína Oroszország pártját fogja Ukrajnával kapcsolatban – Hallgat a magyar sajtó

  1. Az a véleményem,hogy meg kell vívni egy nagy csatát és akkor több-száz évre tisztázódni fognak a földön az erőviszonyok.
    A világ parazitáinak pedig max. egy átlagos megélhetést engedélyezni,bár szerintem azt sem érdemlik meg annyi rosszat tettek eddig az emberiséggel.
    H.B.
    Ahogy Bill Gates 2010-ben kifejtette, a népirtást oltások használata révén idézné elő.
    „A világon ma 6.8 milliárd ember él, ami nemsokára 9 milliárdra változik. Viszont ha igazán nagyszerű munkát végzünk új oltóanyagok, és deproduktív egészségügyi szolgáltatások által, ezt a számot 10 vagy talán 15 százalékkal is csökkenteni tudjuk.”

    Az ilyen embereket kell lesöpörni a föld felszínéről és a világ problémáinak jelentős része megszűnik létezni velük együtt.

  2. Az USA tudja, de nyíltan nem vállalja föl, hogy valóban gyengült a jelenléte, a világ minden részében. Kína viszont kimondja, hogy így már újból az erősebb „kutyával” kössön egyezséget, de meddig? Amíg Ororszországból is haszna származhat. Addig.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük