KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kína: Meséljen már végre az USA az Ukrajnában működő biológiai laborjairól

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A kínai hatóságok felszólították az Egyesült Államokat, hogy tegyen közzé átfogó információkat az Ukrajna területén létrehozott amerikai katonai biológiai laboratóriumok tevékenységéről –  jelentette be pénteken Zhao Lijian kínai külügyi szóvivő, amit a TASSZ közölt.

Csütörtökön a Pentagon tájékoztató anyagot tett közzé, amely szerint az elmúlt 20 évben az amerikai hatóságok „békés célból” támogatást nyújtottak Ukrajnában 46 különböző polgári laboratóriumnak, egészségügyi intézménynek és betegségdiagnosztikai központnak.

Az orosz védelmi minisztérium részéről Igor Konasenkov korábban kijelentette, hogy a különleges katonai művelet során kiderült, hogy a Pentagon pénzelt olyan laboratóriumokat Ukrajna területén, ahol pestis, lépfene, tularémia, kolera és más halálos betegségek kórokozóival folytattak kísérleteket, majd az előretörő orosz haderő miatt az ezekben a laborokban dolgozók azt az utasítást kapták, hogy a biológiai kísérletekre utaló bizonyítékokat sürgősen semmisítsék meg.

Idén március 9-én Victoria Nuland, az Egyesült Államok külügyminiszter-helyettese az Egyesült Államok Szenátusának Külügyi Bizottságában tartott meghallgatásán elismerte, hogy Ukrajnában vannak olyan létesítmények, ahol biológiai kutatásokat végeznek, és arra szólított fel, hogy el kell kerüli, hogy a kutatási anyagok az oroszok kezébe kerüljenek.

Kiemelt kép: Zhao Lijian / illusztráció: rbk.ru

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:  Részvétét fejezte ki Dr. Téglásy Imre, a Human Life International magyarországi igazgatója az orosz követség előtt

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük