KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

KILAKOLTATÁS ELŐTT…

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Kilakoltatásra várva-1

Június 1. kedd, 13 óra… Tegnap került fel az oldalra ( ITT) a hajléktalanok sorsát, nyomorúságát bemutató jegyzet, képgaléria. Ott egyik gondolatmenetem arról szólt, hogy van olyan hajléktalan, aki a bankok áldozataként került az utcára.

Milyen érdekes is a sors, az élet néha…

Ma délelőtt egy levél várt a postafiókomban, majd nem sokkal később telefonon is megkaptam a hírt: Újbudán, az egyik panelházban a bank “áldásos” tevékenysége eredményeként egy asszony retteg. Mostanra ígérték neki, hogy kilakoltatják, mehet az utcára… Pedig érvényben van a moratorium, amely szerint ilyet nem lehet tenni még egy darabig. A helyzet azonban valós és komoly. A fenyegetettség is…

A lakásba becsöngetve, majd aztán bejutva, meglepő kép fogad. Szinte nem lehet elférni a lakásban zsúfolódó férfiaktól. Nem, ők nem a kilakoltatók.

Ők éppen arra várnak, hogy megjelenjen a lakásfoglaló, és majd őt távozásra bírva, megvédjék az asszonyt, Juditot. Aki elmondja a kamerába is szomorú, de sajnálatos módon egyre megszokottabb, már szinte ismerős történetét:

Kölcsönt vett fel a banktól, hogy életét kicsit szebbé, nyugalmasabbá tegye, hogy vállalkozását gond nélkül vezethesse. Aztán lebetegedett, jöttek a gondok, a betegség miatt dolgozni nem tudott, a gyógyszerek ugye nem igazán polgár-barát árúak mostanában… A lényeg: keresőképtelenné vált, nem tudta a havi törlesztést átmenetileg fizetni. Hiába kereste meg a bankot azzal, hogy kis türelmet, halasztást kérjen, míg rendeződnek a dolgai. Hiába igyekezett, amikor kis pénzhez jutott, a hirtelen támadt tartozáson enyhíteni. A bankot ez nem érdekelte. Az adós lakását árverezésre egy másik, erre szakosodott cégnek adta át. Ott kíméletlenül, nem törődve jogszabályi tiltással, árverést is írtak ki a lefoglalt lakásra. Mint megtudjuk, “egyetlen más érdeklődő” sem szállt a licitálásba, mint egy székesfehérvári Kft. Sőt, “egyedüli vevőként” még jelentős kedvezményt is kapott az árverőháztól. Két lakásra, amely biztosítékként szerepelt a kölcsön alkalmával, 10 millió forintot adhatott… Tessék jól figyelni: egyetlen lakás errefelé a 15 milla körül szokott elkelni… A brutálisan lecsökkentett vételár kifizetése után az ingatlanokat azonnal bejegyeztették új tulajdonosként a földhivatalban. Innentől kezdve már az ő tulajdonukká is vált hivatalosan a két lakás. Az egyiket márciusben már erőszekkal elfoglalta egy olyan személy, aki a Kft.-től bérbevette(!!!) a lakást… Most pedig ugyanúgy, ebbe a lakásba készült ugyanúgy behatolni, a benne élő asszonynak küldött üzenet szerint…

Ez is érdekelheti:  Magasabb fokozatra emelték a terrorkészültséget Magyarországon az iráni támadás után

Ezért gyűlt össze egy nagyobb csapat a lakásban, a Magyarok Szövetsége és a VÉSZ (Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetsége) tagjaiként. A VÉSZ vezetője, Éliás Ádám nyugtató szavakkal igyekezett a rettegő asszonyba lelket önteni. Jogi- és gyakorlati tanácsai valóban kis megnyugvásként hatottak. A MSZ részéről megjelenteket vezető Teknyős László pedig arról biztosította Juditot, hogy nem fogják hagyni azt hogy kisemmizzék otthonából.

A lakásfoglaló  “látogató”, valami rejtélyes ok folytán mégsem jelentkezett. Az egybegyűltek lassan szétszéledtek. Egy részük csoportosan egy másik címre indult. Ahol szintén ugyanez a rettegés az osztályrésze az ott lakó többgyermekes anyának.

Mert manapság ez a módi: kölcsönt adunk, jó nagy kamattal, kérünk biztosítékot, lehetőleg a házat, a lakást, az OTTHONát valakinek. Amiért talán egész életén át gürcölt… Aztán amikor megbillen a házi büdzsé, és nem tud egy-két hónapig fizetni a szerencsétlen, akkor már el is vesszük, el is árverezzük az ingatlant… Kímélet, emberség nincs ezen a pályán. Ha az adós átmenetileg akár képtelen fizetni, vagy egyszerűen csak nem akar, az egyenlőségjel kettőjük között – a banki szisztéma szerint – ugyanaz. Méltányosság, empátia nincs.. Aki ilyen luxusokat akarna, nagyon egyszerű módon elkerülheti a gondokat:

Ne kérjen kölcsön. Főleg ne Berkowitzéktól.

Mert náluk ismeretlen az irgalom. Arcvonásaik akkor lágyulnak meg emberi értelemben, ha a markukban érzik a bankók ropogását. Hiszen erről szól az életük, a hitük, az üzletpolitikájuk.

Ady Endre jut eszembe megint. A Disznófejű Nagyúr…. Ami ugyebár anakronizmus, kissé túlzó képtelenség mint hasonlat.

Hisz’ a Mammon nem eheti a disznóhúst…

Oskar


Nemzeti InternetFigyelő

A "büszke gyönyörűség"

Kilakoltatásra várva-2

"Édes otthon"

"Idilli" árnyas környezet

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük