Kiknek az érdekében, és kiknek az utasítására ítélték nehéz évekre Budaházy Györgyöt? – szerencsére csak első fokon

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

budaházyAz egész ítélet Budaházyra volt kihegyezve.  Hogy félj magyar a saját hazádban, mert elér az idegen megrendelés az ellehetetlenítésedre, a tönkretételedre – ártatlanul! Ártatlan? Kit érdekel? Az ítélet megrendelőit biztosan nem. Vajon meddig bújkálhatnak a 2006-os szemkilövetők?

Azonban ahogy Dr. Morvai Krisztina nyilvánosan rajtakapta az ügyészt, hogy az ítélet kihirdetése előtt az ügyész tudott az ítéletről és az nyomtatásban is előtte volt az ügyészi zárszó felolvasásakor, akkor A MAGYAR JOGREND MEGSZŰNT LÉTEZNI, hacsak az OBH elnöke vizsgálatot nem rendel el az ítélkező bíróság és az ügyben eljárt ügyész terhére. Ami vizsgálatnak csak egy eredménye lehet, hogy nevezetteket a jogászi hivatásuk gyakorlásától örökre eltiltja és kamarájukból kizárja.
Ez az ügyészi elszólás, a jog eszközével ugyan, de nem maradhat megtorlatlan!
Ha az ügyész hajlandó volt az előre leírt ítéletet felolvasni, a bíró pedig helyben nem tett javaslatot az ügy folytatásának felfüggesztésére, abból az következik, hogy mindketten méltatlanok a hivatásukhoz, valamint a jogászi esküjükhöz.
Ez legyen a meghirdetett tiltakozások vezérfonala. Ez az eljárás minden részletében koncepciós jelleget visel magán az ügyész elszólásáig bezárólag.
2016. 08. 30.
Lengyel Károly
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Kapcsolódó: Morvai Krisztina: Ma Budaházy, holnap az egész ország!

9 thoughts on “Kiknek az érdekében, és kiknek az utasítására ítélték nehéz évekre Budaházy Györgyöt? – szerencsére csak első fokon

  1. Talán elő kellene venni azt a bizonyos korona tanút, /amíg el nem teszik láb alól/, hogy volt az a bizonyos 20 millió”vérdíj” és kiknek a megbízásából vállalta fel ezt az aljas megbízást.

  2. Magyarok ne féljetek a hatalomtól, ők féljenek Tőlünk!
    Mert, ha ők félnek, akkor, fékezni fognak.
    Igaz a médiák segítségével beásták magukat a gyenge elmékbe, de ez nem számít.
    Lefizették a „nagy családosokat”, a gazdagokat, stb, de nem veszik észre, hogy azt vissza is veszik.
    Sok sikert Budaházy úrnak, és az ő segítőinek!

  3. Most Kertész Ákos jut eszembe. Láthatjátok FELEIM, kik eszik a
    moslékot és hogy milyen szinten röfögnek. Ő ezeket a disznókat
    ismeri, nem pedig a gazdálkodó embert, egy szinten mozogtak.
    Itt most !!! meg kell mutatni, mi a különbség a röfögés és az
    oroszlánordítás között !

  4. Ha Budaházy György megöl(etet)t volna néhányat a magyarokat szennyvízzel itató, kálisóval mérgező, sózni nem hagyó, ezzel életrövidítő és ivartalanító politikusok közül, ezért (jogállamban) nem börtön, hanem fizettség járna neki, lásd Btk. „Jogos védelem” és Ptk. „Megbízás nélküli kárelhárító ügyvitel”!
    Másolat a fajirtást bűnpártoló ügyészek elleni büntetőfeljelentésként benyújtott alkotmányossági kifogásról:
    Bejelentés azonosító: mirevalokazallamiszamvevoszekjelentesei160901
    Jogos védelem (Btk.) és megbizás nélküli közérdekű kárelhárítás (Ptk.) keretében a legfelsőbb bíróság elnökéhez címzett büntetőfeljelentés tartalmú közérdekű bejelentésként tovább intéztetésre benyújtva:
    MIRE VALÓK AZ ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK ORSZÁGOS BŰNCSELEKMÉNYEKET BIZONYÍTÓ JELENTÉSEI?
    Az Állami Számvevőszék Budapest V. ker. Apáczai Csere János u. 11.-ben lévő irodájában, a bárki által megtekinthető jelentések ivóvízszennyezés eltitkolásokat és hitelezési csalásokat bizonyítanak.
    Választ keresve arra a kérdésre, hogy az ÁSZ vezetői miért nem jelentették fel az ÁSZ vizsgálatai által leleplezett ivóvíz szennyezettség eltitkolási, bankhitel eltüntetési országos bűncselekmények elkövetőit, s hogy ezeket miért nem jelentették fel az ÁSZ jelentéseit hivatalból ismerő kormánytagok és egyéb állami tisztviselők sem, s az ÁSZ jelentéseihez közvetlenül hozzáférő nyomozó ügyészek sem, azután sem, hogy Dr. Bócz Endre (volt) fővárosi főügyésznek személyesen bemutattuk ezeket a jelentéseket, a válasz nyilvánvaló: korrupciós okból. Hogy ki, kit, miért és hogyan korrumpált? Nehéz kideríteni. Egy azonban biztos. Az, hogy a hatályban lévő, de általuk semmibevett törvényeink szerint nevezettek súlyos hivatali bűcselekményeket követtek el a személyes feljelentési kötelezettségük (Btk.) tudatos semmibevételével.
    Gyávaságból fedezik a magyarok egészségét rongálókat és a hitelezési csalások elkövetőit? Vagy azért nem jelentik fel őket, mert ezek az ÁSZ jelentések valójában arra valók, hogy igazolják a magyar népet kiirtást és kirablást megrendelők felé, mint „teljesítés igazolások”, hogy a megrendelt népirtási és országkirablási munkát végző hivatalnoknokok és kormányszintű és bűnüldöző hatósági fedezőik kiérdemelték a fizettséget?
    Viszonyítás: A Budaházy György bebörtönzését szorgalmazó vádaskodó ügyészek nem hajlandók vádat emelni a minket káliumtúladagolással és konyhasóhiányos ételekkel betegítő, ivartalanító, fajirtó, napi több száz, több ezer magyar ember korai halálát okozó terroristák ellen. Ahol ezeket nem büntetik, nincs „alkotmányos jogállam”! A jogállam Kína bíróságai kivégeztetik az ilyen rablókat, élelmiszer mérgezőket, ivóvízfertőztetőket. Ha az ügyészek nem hajlandók megtenni, valakinek meg kell akadályoznia, akárhogy, de meg kell akadályoznunk, hogy ezek a terroristák hatósági engedéllyel tovább gyilkoljanak. Ha Budaházy György mind elkövette volna az ügyészek által ráfogott támadó cselekményeket, s ha a támadottak belepusztulnak (egyik se halt bele), az nem büntethető, rablógyilkosok terrorbűncselekménye elleni „jogos védelem” (Btk.) és „megbízás nélküli közérdekű kárelhárítás” (Ptk.), pénz jár érte, nem börtön!
    Követelem, hogy azonnal induljon bírósági büntetőeljárás a vádemelést szabotáló, diszkrimináló ügyészek ellen az Állami Számvevőszék szennyezett ivóvízzel népirtást bizonyító 1997-es jelentése és a mellékelt Talmud és KGB-s titkosszolgálati dokumentumok alapján, amelyeket közzétettem a honlapomon is. Lásd http://www.tejfalussy.com/dokumentumok/doksik/Ivovizfegyverbizonyitekok160829.pdf. továbbá a Magyar Nemzeti Banknál 58 milliárd forint kárt előidéző hitelezési bűncselekményt elkövetők és az elkövetői elleni büntetőeljárást tudatosan elmulasztó, ill. megakadályozó főhivatalnokok és ügyészek ellen is, az Állami Számvevőszéki jelentésről szóló korábban közzétett interjúbeli adatok alapján. Mellékelem a cikk szövegét.
    Verőce, 2016. szeptember 1.
    (nemes Sydo) Tejfalussy András Béla Ferenc okl. vill. mérnök (1-420415-0215, an: Bartha Edit), korábbi megbízott országgyűlési és önkormányzati méréstudományi szakértő oknyomozó. 2621 Verőce, Lugosi u. 71. http://www.tejfalussy.com, http://www.aquanet.fw.hu, magyar.nemzetbiztonsagi.pjt@gmail.com, +36 20 2181408
    feladó: András Béla Ferenc Sydo Tejfalussy
    címzett: Elnok@kuria.birosag.hu
    másolatot kap: tajekoztatas@mkab.hu; Pintér Sándor ;
    Trocsányi László igazságügyi miniszter ; „orban.viktor” ; Jobbik
    titkos másolat:
    . . . . . .
    dátum:2016. Szeptember 1. 13:39
    tárgy:MIRE VALÓK AZ ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK ORSZÁGOS BŰNCSELEKMÉNYEKET BIZONYÍTÓ JELENTÉSEI? Az Állami Számvevőszék Budapest V. ker. Apáczai Csere János u. 11.-ben lévő irodájában, a bárki által megtekinthető jelentések ivóvízszennyezés eltitkolásokat és hitelezési csalásokat bizonyítanak . . .
    küldő:gmail.com
    (mirevalokazallamiszamvevoszekjelentesei160901youtubefacebookpublikaciois)

  5. Tisztelt Tejfalussy Úr!
    Az írása teljes egészében a lényeget tartalmazza!
    Sajnos itt tartunk. A diagnózis adott,a terápián kell gondolkozni. Talpra állítsuk a „beteget,vagy hagyjuk elveszni ? Erről kellene Nép szavazni !!

  6. ” Vajon meddig bújkálhatnak a 2006-os szemkilövetők?”
    Egészen addig amíg Hazánkban a zsidók uralkodnak.
    H.B.
    „Csak Magyarországról az 1349, 1360, 1582 és 1744-es években kergettek el „nyakunkra ülepedett” zsidókat, míg a világban 250-ben Karthágótól kezdődően több, mint száz helyről (!) zavarták el őket, ha élni akartak, és úgy látom ez a nép élni akar,
    minden ellentétes híreszteléssel szemben és nem pedig a zsidók szennyesét mosni egész életében!”

  7. Horváth Bertalan hozzászólásához csak annyit, hogy a szemkilövető bitangoknak egyáltalán nem kell bujkálniuk. Köszönik szépen, nagyon jól érzik magukat! Vattay Szabolcs

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük