KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kik és miért szabadították ránk a Covid-19-et? – összefüggések

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

 

Nagyon sokan tették már fel ezt a kérdést, mely úgy gondolom teljesen logikus. Sokan persze fel sem teszik, hiszen ők azok, akik egyáltalán nem szoktak kérdéseket feltenni, mert megszokták már, hogy kérdések nélkül is megkapják a pontos és megkérdőjelezhetetlen választ.

Azért bízzunk abban, hogy többeknek megvan még a magukhoz való józan eszük, és felmérik, de legalábbis megérzik, hogy itt mostanában valami nagyon nem „gömbölyű”.

A „szögleteződés” pedig egész egyszerűen akkor indult meg igazán nagy tempóban, amikor Donald Trump lett az Egyesült Államok elnöke.

Nem kell mondani, Donald Trump egy hazafi. Egy olyan ember, akinek nincs szüksége a mások pénzére, pláne nem a háttérhatalom anyagi juttatására. Magyarán, Trumpot a Deep State nem tudta megvenni. Trump az elnöksége alatt egy kanyi vasat sem vett fel fizetésként és sorolhatnánk tovább azokat a cselekedeteit, melyekkel valóban az Egyesült Államok nemzetét kívánja szolgálni, nem pedig a világkormány kiagyalóit és a világ nemzeteinek kifosztóit. No, innentől tovább lehet boncolgatni ezt a témát, de ennek a cikknek most nem ez a feladata.

Inkább térjünk vissza a Covid-19 összefüggések kereséséhez, hogy egy kicsit rávilágítsunk arra, mi és miért történt az elmúlt hónapokban, és nézzük meg a kapcsolatrendszert, mely valójában a szálakat mozgatja.

 

Amikor Kínában felütötte a fejét a vírus

Egy bizonyos Li Ven-liang nevű kínai szemészorvos volt az, aki megelőzve a kínai hatóságokat – miután ismeretlen eredetű tüdőgyulladásos megbetegedéseket észlelt abban a kórházban ahol dolgozott -, tájékoztatta orvos kollégáit egy kínai közösségi alkalmazáson keresztül arról a meggyőződéséről, hogy egy teljesen új típusú fertőzés van kialakulóban. Egy olyan vírus, amely egyelőre nem kezelhető. Mindezt tette egy zárt csoportban. Azonban a hír ennek ellenére kiszivárgott, majd eljutott a kínai hatóságokhoz is. Az eredmény meghurcoltatás, lejáratás, amolyan kínai módra. Li Ven-liang is elkapta a fertőzést, majd 2020. február 6-án meghalt.

Az a wuhani biológiai laboratórium, amiről sejthető, hogy a vírus kiszivárogtatója volt, a Glaxo tulajdona, akárcsak az a Pfizer, amely természetesen egészen véletlenül a közeljövőben hatalmas mennyiségű vakcinát fog a vírus ellen piacra dobni.
Ennek hátterében a Black Rock nevű globális befektetési csoport áll, mely ezeknek a cégeknek a pénzügystratégiai megoldásait végzi. Milyen érdekes, hogy egészen véletlenül ugyanebbe a gruppba tartozik az Open Fundation Alapítványi vállalat (SOROS FOUNDATION), ami „furcsa mód” a francia AXA-t szolgálja, aminek a tulajdonában van a német Winterthur. Az a Winterthur, mely Wuhanban felépítette azt a labort, ahonnan a „denevérek ellopták” a vírust. Ezt a labort a német Allianz vette meg, ami mellesleg, Vanguard részvényesként van nyilvántartva, ami a Black Rock részvényese.
Még egy kicsit a Black Rock-ról: a Black Rock a központi bankokat irányítja, és a globális befektetési tőke egyharmadát kontrollálja valamint teljesen véletlenül a MICROSOFT fő részvényese, aminek a tulajdonosa az a Bill Gates, aki történetesen a Pfizer részvényese és pillanatnyilag a WHO legnagyobb szponzora, miután Donald Trump beszüntette a WHO támogatását. Stop, a kör bezárult.

Hát persze, ez egy összeesküvés-elmélet! Nem kérem, ez gyakorlat.

Ez is érdekelheti:  Levédia krónikása: Kompromisszumok

És hogy hogyan jön ide a kínai kormány és Donald Trump? Két teljesen ellentétes irányból. Ugyanis Trump világosan látta és látja, hogy a Deep State saját anyagi érdekeitől vezérelve lepaktált a kínai kommunista kormánnyal, aminek következménye az Egyesült Államok mind nagyobb függősége lett Kínától, miközben az amerikai gazdaság mélyzuhanásnak indult. Ezt kívánta és akarja a törvényes elnök (Trump) megállítani és az amerikai gazdaságot újra megerősíteni, munkahelyteremtési programjával és a termelési kapacitásoknak az Egyesült Államokba történő visszahelyezésével. A Bident a vállán hordozó Deep State-nek azonban Trump olyan ellensége, melyet minden áron meg kell törnie. Azonban nagyon nehéz lenne ezt megvalósítaniuk, ha Donald Trump maradna az USA elnöke. Tehát bármi áron ki kell iktatniuk.

Ezt a folyamatot látjuk most éppen zajlani, aminek az amerikai elnök számukra hihetetlen gátja. A Covid-19 tehát egy olyan eszköz ebben az élet-halál harcban, amelyre eddig még nem volt példa a világtörténelemben.

 

A Covid-19 Kínában

Emlékezzünk csak vissza, miután 2020 tavaszán a kínaiak kénytelenek voltak elismerni, hogy igenis egy vírus tarol országukban, azonnal a legszigorúbb intézkedéseket foganatosították Wuhanban. A tartományt szinte hermetikusan lezárták. Rengeteg megbetegedés és rengeteg áldozat. Ez volt Kínában a tavaszi mérleg. Aztán a vasszigor következtében szinte teljesen megszűnt a járvány, pedig Kína igazán nem panaszkodhat a népsűrűség hiányára. Ugyanakkor mégiscsak többeket foglalkoztat az a kérdés, hogy vajon valóban a szigorú szabályzóknak volt-e köszönhető a covid járvány megszűnése, vagy esetleg van még olyan dolog is, amiről senki sem tud. Mert amennyiben egy mesterséges vírusról van szó, akkor az azt jelenti, hogy egy biológiai fegyverről van szó. Csakhogy minden biológiai fegyvernek létezik ellenszere, pláne, ha az egy szándékos kísérlet eredménye. Senkinek nem tűnt fel, hogy nincs második hullám Kínában, miközben Indiában hullanak az emberek, mint a legyek és az Egyesült Államok után India a második legfertőzöttebb ország a világon? Hogyan lehetséges az, hogy a kínai legsűrűbben lakott keleti tartományok valahogy kimaradtak a fertőzésből?

Ez is érdekelheti:  Nyílt levél Magyar Péternek

Ugyanakkor a világon dühöng a vírus és érdekes módon éppen azokon a területeken, ahol a Deep State-nek politikai, gazdasági vagy katonai érdekei vannak (USA, Irán, Latin-Amerika, Európa és persze Oroszország). A világ népességét közben pedig sikerült megfélemlíteni. Erre volt jó a WHO, amelytől Donald Trump megvonta a támogatást, így lett mára a WHO legfőbb támogatója Bill Gates alapítványa. Nem kell egyetemi diploma ahhoz, hogy érthetővé váljon az amerikai elnök lépése. És, hogy még világosabb legyen, ne feledjük el, mit is ígért Joe Biden a választási kampányában. Azt, hogy visszaállítja a WHO támogatását. Kezd összeállni a kép? Mert akinek nem, az nem a kérdezők csoportjába tartozik.

Nyugodtan leszögezhetjük, ami most zajlik, az egy világméretű összeesküvés az emberiség ellen, emberek millióinak halálát követelve.

Szépe Áron

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

Ez is érdekes lehet:

E tények szerint A VILÁGJÁRVÁNYT MEGTERVEZTÉK!

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük