KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kijev 1 millió főre kívánja növelni az ukrán fegyveres erők létszámát

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter  május 13-án kijelentette, hogy Kijev egymillió embert akar mozgósítani.

„Az állami mechanizmus bevetése háborús körülmények között is sok formalitást jelent. És nem csak a háborúzó Ukrajnában. Arra összpontosítunk, hogy 1 millió embert biztosítsunk, akik harcolni fognak az ellenséggel”

– mondta Reznyikov.

Az ukrán védelmi minisztérium vezetője azt is megjegyezte, hogy a konfliktus eszkalációja

„a védelmi igények robbanásszerű növekedését váltotta ki”,

azonban szerinte Kijev erre teljesen felkészületlen.

Reznikov hozzátette, hogy az országban működő védelmet

„a végrehajtott előkészítő intézkedésekkel és az ukrán nép mozgósításával, a hatóságok fellépésével szervezték meg, akik megtartották az ország feletti irányítást”.

 

Kiemelt kép: Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:  Orbán Viktor: Brüsszel szintet lépett. Ha valaki kiáll a béke mellett, azt egyszerűen betiltják

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük