Kiderül, hogy a CÖF miből fizeti a plakátkampányokat?
Megtudtuk, hogy a Civil Összefogás Fórumnak számlaszáma és egyetlen forintja sincs, arra viszont nem kaptunk választ, hogy akkor miből fizetik a kormányt segítő plakátkampányaikat. A Jobbik szerint, az ellenőrzéseknek minden szervezetre egyformán vonatkoznia kell.
N1Tv
Érthetetlen, hogy a kártékony soros-féle pénzből működő alapítványokat miért kell öszemosni a CÖF-fel? Jó szándékú, intelligens emberek csoportja, remek rendezvényekkel, kulturált előadásokkal, szíves látással. Senki nem bánt meg senkit, mert egymás iránt tisztelettel viselkednek. Erről meg lehetett volna kérdezni Novák Elődöt is, aki a hegyeshalmi „üldözöttek” utáni takarításban részt vett. Voltunk jó páran, munka is volt bőven. Megcsináltuk. Jó hangulatban mentünk, remek, helyben főzött ebédet ettünk, s az eredményes munka után vasárnapi napon haza mentünk. Az, hogy magyar emberek anyagilag segítik az effajta megmozdulás létejöttét mi ebben a bűn? Az, hogy Vona a plakátra került?
Igaza van Kedves Anna!
Én ugyan már nem foglalkozom velük, mert nem tartom eléggé radikálisnak őket pl. a kanadai szabadkereskedelmi ügyben sem. Erőteljesen kellett volna tiltakozniuk.
Az pedig, hogyx egy civil szervezet politikai vélemlnyt fogalmazzon meg, teljes mértékben elfogadható, ha a nemzeti és az emberi tisztesség alapjain van. A politika az emberek, civilek vbiszonya a társadalomhoz, a hatalomhoz. A politizáló civil szervezetek csak akkornem fogadhatüak számomra, ha szembe mennek az egészséges normákkal , ha a támogatás mellett nem akar, nem képes építő jellegű, határozott és akár radikális kritikát is megfogalmazni egy hatalmi struktúrával szemben.
A CÖF jó szándékú, de szerintem, s nem biztos, hogy igazam van, a világot kevéssé ismerő naív emberek alkotják, egy erős erkölcsi alapon állva, amit úgy vélik az ellenfelek is osztanak