KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kiáltvány, 4. fejezet

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A Nemzeti InternetFigyelő közösségének tagjai, mint vitéz Kövér György és Viola Anna, Dr. Ing. Sebestyén – Teleki István, Romek Károly meg mások kezdeményezésére REFORMOK KELLENEK kiáltvánnyal elindult egy közös gondolkodás annak érdekében, hogy Magyarországot a jelenlegi lecsúszó erkölcsi és gazdasági ágról egy felemelkedő ágra irányítsuk át. Többek között megegyeztünk, hogy ennek érdekében és a REFORMOK képviseletére, megjelenítésére és keresztülvitelére mozgalmat kell alapítani, melyből később választási párt is válhat. A Romek Károly által megírt vitaindító anyagokhoz sok hozzászólás és több javaslat is született. Ezeknek figyelembevételével az eredeti anyagok újraírásra kerültek és a következőkben 4 részben közreadjuk! További javaslatokat várunk, hisz a közölt anyagokat továbbra is vitaanyagoknak tekintjük.

Magyarok! Igazi rendszer váltás következik! De ezt nekünk kell kiváltani, meg irányítani és semmilyen külföldi hatalomnak, érdekcsoportnak beleszólást nem engedünk!!!

Transyadmin


 

Kiáltvány

4. fejezet

Ne várja senki, hogy egy rendszeren, a rendszer előnyeit élvező réteg változtasson pusztán az elégedetlenkedők kedvéért. Aki változást akar, annak meg kell keresnie a kívánt változáshoz vezető utat. Ez az út a gyakorlatban nagyon is behatárolt lehetőségeket jelent. Az ellenállás mai formái olyan megmozdulások, amelyekről tudható, nem vezetnek sehova. Hol döntötték meg a rendszert a világon a tüntetők? Hány centiméternyi meghátrálásra tudták kényszeríteni a nemzetidegen, cionista gyanús, vezetést a lassan tíz éve folyó tüntetések, gyűlések, élőláncok, a petíciók átadogatása, Gyurcsány ösződi beszéde óta? Az elégedetlenkedők nyers fellépése soha nem vezetett sehova, csak külföld előtt erősítette meg a rendszer „demokratikus” jellegét, mondván, a demokráciának velejárója a rendszerrel szembeni állásfoglalás joga, amelyet nem kísér nyílt erőszak, mint a diktatúrákban.

Tüntetés a hatalmat bitorló cionisták ellen!
Tüntetés a hatalmat bitorló cionisták ellen!

A nyers ellenállás helyett meg kell vonni a választók részéről a megválasztott vezetőik legitimáltságát azzal, hogy kijelentik, nem ismerik el a jelenlegi vezetőket törvényesnek mind addig, amíg azok nem rendelkeznek a választókig visszavezethető felhatalmazással. Ez a jövő demokráciánknak az alapja. Működhet az Országgyűlés a választók felhatalmazása nélkül is, de az már nem a demokrácia szabályai szerint való működés lesz. Ez érinti az államforma meghatározását is annyiban, hogy a felhatalmazás nélküli kormányzást az Alaptörvény a hatalom kizárólagos birtoklásának nevezi. Ahol nem a demokratikus elvek szerint kormányoznak, az az ország nem köztársaság, hanem diktatúra.

Ez is érdekelheti:  Kik állnak valójában Magyar Péter mögött? - összefüggések, tények, bizonyítékok
A cionista hatalom önkényének eredménye: bilincsben terroristák között.
A cionista hatalom önkényének eredménye: bilincsben terroristák között.

A program mögé nem fognak pártok állni, mivel az remélt lehetőségeik leszűkítését jelentené a választásokon. A rendszeren végzett első változás a választási törvény módosítása kell hogy legyen, amely megnyitja az utat a nép önrendelkezése előtt. De a választási törvényt nem fogja egyetlen képviselő sem megszavazni, ugyanakkor az alaptörvény is tiltja a képviselők megválasztásáról szóló törvényről való népszavazást:

  1. cikk (3) Nem lehet országos népszavazást tartani

 

  1. c) az országgyűlési képviselők, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint az európai parlamenti képviselők választásáról szóló törvények tartalmáról;

Ne menjen szavazni senki, amíg a választási törvény módosításáról szóló követelés minden pontja

nem teljesül! Ne tekintsék törvényesnek a képviselők működését és az általuk hozott törvényeket. Bár nem ajánlatos a törvények ellenében erőszakkal megnyilvánulni senkinek, arra mindenkinek joga van, hogy kifejezze álláspontját, miszerint ez a rendszer nem az Alaptörvény szerinti demokrácia. Ezt tudja a választó a választásoktól való távolmaradásával visszautasítani.

A reformcsomag összes lapja letölthető pdf-file formátumban a NIF új-zélandi szerveréről:

https://mega.nz/#F!FtUjXDwR!XTKLkUfeieE7oI20OQLWrg
 
Nemzeti InternetFigyelő (NIF) Közössége
Romek Károly és Transyadmin koordinálásával
 

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

3 thoughts on “Kiáltvány, 4. fejezet

  1. Minden program annyit ér, amennyit meg lehet valósítani belőle. Minden törvény, rendelkezés annyit ér, amennyit be lehet tartatni belőle! Én szeretném legjobban, ha ez a hazaárulásról szóló, nemzetidegen posztkommunista, népirtó vircsaft mielőbb véget érne!
    Vattay Szabolcs

  2. Rendben.
    Nem megyek el szavazni.
    És akkor? Mi fog változni?
    Semmi.
    Hány ember olvassa ezt?
    Hány fogadja meg a tanácsot?
    Na erről van szó.
    Még nem jött el az a katarzis ami kiváltaná az össznépi összefogást, ellenkezést.

  3. Bösztörpuszta lelkesedéssel töltött el.
    Hirtelen arra gondoltam, hogy ha mindenki egy marok földet vinne a parlament bejáratához. Szeretett képviselőink nem tudnának bemenni a munkahelyükre.
    Na gyorsan össze is kellett ugrasztani Vukicsot és a Bírót.
    Sikerült megosztaniuk bennünket.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük