KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kiállítás Debrecenben – avagy: a Kósa-szobor és a polgármester nyilatkozata

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A szobor története:

Kósa Lajos (Fidesz) debreceni polgármester szobrát is kiállították a helyi Modem Modern és Kortárs Művészeti Központ „Kis magyar pornográfia” című kiállításán, s ez okozott némi zavart a tárlat megnyitóján. Gulyás Gábor, a Modem igazgatója elmondta: felkérésükre 20 művész küldött alkotást a tárlatra, amit Esterházy Péter műve alapján rendeztek annak bemutatására, változott-e a korábbi provincializmus, mentalitás az elmúlt húsz évben, s hogyan látják ezt a képzőművészek. Gulyás szerint az utolsó pillanatban leadott munkák alapján szembesültek azzal, hogy az egyik művész – Gerhes Gábor – Kósa Lajos című portrét készített, s felmerült a kérdés: miután közpénzből készültek az alkotások, szabad-e a város polgármesterét ábrázoló szobrot kiállítani. A kiállítás csütörtök esti 18 órai megnyitója előtt ezért megbeszélésre hívták a jelenlevő művészeket, amely tanácskozásra megérkezett Kósa Lajos polgármester is.

Végül úgy döntöttek, bemutatják az alkotást, de kihelyeztek rá egy táblát, hogy az nem Kósa Lajos megrendelésére készült, s a Modem sem kérte az alkotót, hogy a polgármesterről készítsen szobrot.

Kósa Lajos egyébként nem ment be a kiállítás megnyitójára, a megbeszélés után azonnal távozott a helyszínről – értesült az MTI…

A kiállítást jelentős késéssel megnyitották és a végül nem marad el az eredeti program: Vallai Péter színművész részleteket olvasott fel Esterházy Péter könyvéből.

A szóban forgó szobor alkotója, Gerhes Gábor az MTI telefonos kérdéseire csak annyi válaszolt, hogy nemsokára közleményben tájékoztatják a nagyközönséget a történtekről.

(forrás:  gondola.hu)

Kósa Lajos nyilatkozata:

SAJTÓKÖZLEMÉNY                    (Azonnal közölhető!)

Debrecen 2009. július 31.

Debrecenben a Modem által szervezett „Kis magyar pornográfia” című kiállítás kapcsán egy olyan kérdéssel szembesülhettünk, amely a rendszerváltás óta eltelt 19 évben nem vetődött fel.

Ezzel kapcsolatban polgármesterként egyértelműen szeretném kinyilvánítani elvi álláspontomat: Debrecen városában hivatalban lévő politikusról képzőművészeti alkotás szabadon bemutatható, kiállítható – de csak abban az esetben, ha Debrecen város önkormányzatának ahhoz semmilyen köze nincs. Debrecen önkormányzata, polgármesteri hivatala, az önkormányzat szervezetei, intézményei, gazdasági társaságai, alapítványai nem lehetnem sem megrendelők, sem engedélyezők, sem finanszírozók egy ilyen esetben. Az alkotást egyébként nem láttam, ezen álláspontom teljesen független az alkotások tartalmától és minőségétől.

Ez is érdekelheti:  Zaharova a Bloomberg cikkére: ez minden álhír anyja

A kiállító művészek kezdeményezésére létrejött tegnapi találkozón ismertettem saját álláspontomat, illetve megismertem a kiállító művészek szempontjait. Bízom benne, hogy a beszélgetés eredményeként született megoldás mindenki számára elfogadható.

A mai napon megjelent találgatások, politikusi megnyilatkozások is azt igazolják, hogy a „Kis magyar pornográfia” című kiállításra nagy szükség van – a Kádár kor beidegződései Kádár nélkül is velünk élnek…

Kósa Lajos

polgármester

(forrás: Dr. Kovács Zoltán kommunikációs tanácsnok)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük