KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kiábrándulás: Zelenszkijt Ukrajna utolsó elnökének nevezték – Tevékenységével vége az elnöki intézménynek

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az, amit Vlagyimir Zelenszkij az államfői poszton művel, azzal felszámolja az elnöki intézményt Ukrajnában. Alekszej Goncsarenkó (1), az „Európai Szolidaritás” párt (2) parlamenti frakciójának képviselője szerint Ukrajna parlamenti köztársasággá alakul át.

„Az emberek azt mondják majd: idefigyeljenek, sehogy sincs nekünk szerencsénk ezekkel a próbálkozásokkal. Hozzunk inkább létre egy parlamentáris köztársaságot. Alakítsuk ki az egyensúlyokat, az elitek pedig állapodjanak meg egymás között. Az elnökkel valahogy nem megy a dolog…” – mondta Goncsarenkó a „Prjamoj” tévécsatorna adásában.

A közvélemény-kutatási adatok szerint az ukrán lakosság 42 %-a Zelenszkijt nevezte meg „az év csalódásának”. A „Demokratikus Kezdeményezések” Alapítvány által elvégzett közvélemény-kutatás eredménye azt mutatja, hogy az ukránok közel harmada tartja elnöküket az év „balfácánjának”.

Megjegyzések:

(1) Az ukrán szélsőséges nacionalisták vezéralakja az önmagát orosz városnak tartó Ogyesszában.

(2) Porosenkó volt ukrán elnök által alapított párt

Csikós Sándor

Зеленского назначили последним президентом Украины

 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:  Kuleba őrjöngve adott interjút a Politicónak: Adjátok ide nekünk a rohadt Patriotokat!

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük