Ki az antiszemita, mi is az antiszemitizmus?

Az Idegen Szavak Gyűjteménye alapján az antiszemita jelentése: zsidóellenes. A Bakos-féle szótár szerint még zsidógyűlölőt is jelent, de ez a szó (görög) eredetét tekintve helytelen kifejezés. Valamit tisztáznunk kell: a valami/valaki iránti ellenszenv a magyarban nem feltétlen jelenti annak gyűlöletét.

Az egyszerű undor, utálat is ellenszenvet jelent, viszont a gyűlölet olyan érzést takar a magyar nyelvben, ami magába foglalja a gyűlölt dolog (személy, cselekedet) elleni ártó szándékú tettet vagy arra való készséget. Ha valamit, valakit gyűlöl az ember, az olyan indulatot jelent, ami a gyűlölt dolog elleni bántó cselekedetre is indíthat.

Ezzel szemben valami/valaki ellenzése (az „ellenesség”) sokkal enyhébb, jelenti a tiltakozást, ellenállást, megtagadást, de nem feltétlen a tettlegességet.

Miben merül ki ma Magyarországon az állítólagos antiszemitizmus? Pusztán szavakban. Különösen nem jellemző az egész társadalomra. Nincsenek példák zsidók bántalmazására (bár jelképeik, síremlékeik meggyalázása mélyen elítélendő), sőt még az egyenlő esélyek tere sem sérül. Senkit nem ér hátrányosan, ha zsidó származású, senkit ezért nem üldöznek, bántanak. Pusztán abban nyilvánul meg, hogy a nem zsidó magyarok nehezményezik, hogy korlátozzák véleménynyilvánítási szabadságukat (pl. a holokauszt-tagadás büntetése), s hátrány éri őket, ha bírálni merik a zsidóság egy kis részét ill. Izrael politikáját, s abban is tetten érhető a zsidóellenesség, hogy a nem zsidó magyarok sérelmezik, hogy a fontos pozíciókba létszámarányt tekintve több zsidó származású kerül, mint magyar, bár ez már veszélyes nézet is lehet, mint azt alább látni fogjuk.

Csakhogy a cionista zsidók odáig szemtelenedtek, hogy bármilyen – zsidókat érintő – kritikát antiszemitának minősítenek, ha az származását tekintve zsidó embert ér, pláne, ha Izrael államról van szó. A soviniszta zsidók (a cionisták, cionnácik) nem csak megbélyegzik bírálóikat, de a holokausztra való örökös hivatkozással büntetést követelnek a bírálókra! Ez természetes ellenszenvet szül. Érdemes elolvasni az írásom végén közölt tanulmányt, melyet a zsidó származású Michael Neumann professzor írt, “Mi az antiszemitizmus? ” címmel. Ebben világosan boncolgatja a különféle antiszemita értelmezéseket. A tanulmány egy kiemelendő és fontos gondolatsora teljesen elfogadható a valódi és veszélyes antiszemitizmus definíciójaként: “Még a nácik sem, csak azért gyűlölték a zsidókat, mert azok zsidóknak születtek. Azt hirdették, hogy azért gyűlölik a zsidókat, mert azok uralkodni szándékoznak az ariánusok felett. Ez a nézet nyilvánvalóan antiszemitizmusnak számít… Fontos, hogy az „antiszemitizmus” magába foglalja a zsidók elleni ártalmas felfogásokat és cselekedeteket, de biztosítani kell, hogy csak ezeket az eseteket foglalja magába…. mindannyian elfogadjuk azt az erkölcsi elvet, hogy a faji megkülönböztetésen alapuló gyűlölet elítélendő, tehát ez minden további nélkül antiszemitizmusnak minősíthető.” Tehát, hogy mi az antiszemitizmus, a professzor definícója alapján egyértelműen meghatározható. Vagyis a zsidók elleni ártó szándékú ellenszenv, gyűlölet, amely pusztán faji, származási alapon tesz negatív megkülönböztetést (azaz megbélyegez) valóban antiszemitizmus, és elítélendő! Ez a fajta gondolkodás ellenkezik az emberi méltóság tiszteletével. “De nem minden zsidó ellenes magatartás minősül antiszemitizmusnak, még akkor sem, ha az a zsidók többsége ellen irányul. “ – mondja Neumann.

Érdekes kérdések vetődnek fel az antiszemitizmus fogalmának körüljárása során.

Mikor, és mi számít annak?

Az előző meghatározás magában hordozza a választ.

Mi a cionizmus és az antiszemitizmus kapcsolata?

„A betelepülések létjogosultságát kötelességünk visszautasítani, tehát kötelesek vagyunk antiszemitának lenni. Az antiszemitizmus fogalmának a felhígítása következtében, az antiszemitának lenni bizonyos esetekben erkölcsi kötelesség.Továbbá, ha a cionizmus-ellenességet antiszemitizmusnak minősítjük, mert, ha a települések nem is zsidó nép törekvéseinek a kifejezői, de a cionizmus következménye, akkor az, aki a betelepüléseket ellenzi, cionista-ellenes, s az antiszemitizmus szélesebb értelmezése szerint pedig, aki anti-cionista, az antiszemita. Ennek értelmében, aki ellenzi Izrael állam politikáját, az antiszemita. Izrael állam bűncselekményeinek tudatában, a cionizmus ellenesség erkölcsi kötelesség. A fenti gondolatmenetnek a befejezéséül, önként kínálkozik a következő szillogizmus: Ha az anti-cionizmus azonos az antiszemitizmussal, akkor antiszemitának lenni erkölcsi kötelesség. „ – olvashatjuk Neumann professzor tanulmányában. Tehát, az anti-cionizmus, azaz a cionnácik elleni tiltakozás minden tisztességes ember erkölcsi kötelessége!

Mik a palesztin antiszemitizmus okai?

Nézzük a zsidó származású professzor véleményét: „Izrael egy faji, nem is egy vallási, alapon meghatározott államot valósít meg…A palesztinokat az én nevemben gyilkolják. Azért lövetik, vagy űzik el őket Jordániába, mert palesztinok…A palesztinokat azért gyilkolják, mert az izraelieknek az a véleménye, hogy minden palesztint ki kell irtani, vagy el kell űzni a térségből, hogy helyüket azok foglalják el, akiknek az egyik nagyszülője zsidó volt, s ennek alapján beköltözhessenek, a palesztinok otthonainak romhalmazára épített városnegyedeibe. Ezek a gyilkosságok, nem egy nagyhatalmi hadsereg balfogásainak eredményei, hanem gonoszság eredménye. Izraelnek, a palesztinok iránti politikája, egy állami szinten fogant, tudatos és embertelen, faji alapon meghatározott nacionalizmus…Vajon, antiszemitizmusnak számít e, ha azt mondjuk, hogy ezekért az emberiség ellen elkövetett bűncselekményekért nemcsak az izraeliek, hanem minden zsidó felelős? Lehetséges, hogy nem, azonban elég elfogadható érvek szólnak mellette is…Tételezzük fel, hogy az arab világban tényleg létezik antiszemita veszély. De, az arabok zsidóellenessége és Izrael elleni magatartásuk, nem egy előzőleges arab antiszemitizmus következménye. Az ok, okozati viszony ugyanis fordított. Az arab antiszemitizmus terjedése egyenes arányban van a zsidóknak az arab területeknek a sorozatos elfoglalásával, és a zsidók rémtetteivel…” Vagyis az elnyomók, gyilkosok – ha azok akár zsidók is  – elleni gyűlölet nem antiszemitizmus, illetve nem elítélendő, még ha annak nevezik is. Ez teljesen természetes emberi reakció!

Érdekes kérdés még az antiszemitizmus és Izrael állam politikája közötti kapcsolat.

Nos, Neumann erről a következőket mondja: „Izrael háborús bűnöket követett el, és azokba belekeverte az egész zsidóságot, a zsidóság pedig vállalta és sürgette ezt a bűnrészességet, ez pedig gyűlöletet keltett a zsidók ellen. Ez természetes. A zsidók elleni gyűlölet részben faji jellegű, részben nem az, de ez nem fontos. Miért foglalkozzunk egyáltalán ezzel a jelenséggel? Mi a jelentősége annak , hogy Izrael faji alapon viselt háborúja sokak gyűlöletét váltja ki ellenük. Ennek, magán a háborún kívül semmi jelentősége nincs. Hogyan viszonyul az a távoli valószínűség, hogy ennek a gyűlöletnek a következményeként, valahol, valamikor esetleg zsidókat ölnek meg, a palesztinok százezreinek tényleges és embertelen üldöztetéséhez? Mi a jelentősége a több százezer leadott szavazatnak, hogy az arabokat átmeneti gyűjtőtáborokba tereljék? Álljunk meg. Hagyjuk az érvelést, hisz némelyek közülük antiszemita jelképeket festettek zsinagógáink falaira. Közétett jelentéseikben, sem a Gyűlölet Ellenes Liga (Anti Defamation League), sem a B’nai B’rith nem sorolja az Izrael elleni támadásokat az antiszemita megnyilvánulások közé.” Tehát az Izrael állam politikája miatt elkövetett aljasságok elleni gyűlölet, tiltakozás, ellenszenv nem elítélendő antiszemitizmus.

Mint láttuk, a zsidóellenesség, az irántuk tanúsított ellenszenv, netán gyűlölet többféle lehet, sőt az értelmezés lehet szűkebb és tágabb értelmű is. Nyilván lehet faji, származási alapon nyugvó (ami helytelen), de lehet kulturális, vallási, és politikai ellenszenv, zsidóellenesség, netán gyűlölet. Neumann tanulmányából kitűnik, hogy egyes antiszemitizmus típusok ártalmatlanok (pl. a kulturális, vallási antiszemitizmus – nem kedveli mindenki a zsidó kultúrát, vallást, de ez magánügy, egyéni ízlés kérdése), más antiszemitizmus pedig egyenesen erkölcsi kötelesség is, pl. a cionizmus ellenesség, az Izrael politikája elleni tiltakozás (tekintettel az elkövetett bűnökre), azaz az efféle antiszemitizmus minden ember erkölcsi kötelessége, tehát teljesen elfogadható magatartás a professzor véleménye szerint is.

Czakó István

Kapcsolódó anyagok:

Antiszemitizmus-e az “új antiszemitizmus?” – barikád.hu

Magyar Nemzet – Archívum 2004 – antiszemitizmus.hu

Napi sajtószemle – Lovas István (Magyar Nemzet)

Ezek után, akit érdekel, íme Neumann professzor tanulmánya csatolt írásként, mint újabb kapcsolódó anyag (a kiemelések tőlem valók – Czakó István <javított változat, a fordító engedélyével>):

Michael Neumann

Mi az antiszemitizmus?

Időről időre, valamelyik baloldali zsidó író egy mély lélegzetet vesz, megértően kitárja nagy szívét, és kijelenti, hogy Izrael állam illetve a cionizmus bírálata nem antiszemitizmus. Azután gratulálnak egymásnak ehhez a bátorsághoz, majd egy csendes sóhajtással magukba fojtják afölötti aggodalmukat, hogy ezt a veszélyes tudást nem lett volna szabad a nem-zsidókkal, és különösen az arabokkal, megosztani. Néha ezt a zsidók körüli lézengők teszik, akik, valóban vagy csak érdekből, a zsidókkal azonosulnak. A kockázat elkerülése végett, azonban rögtön arra figyelmeztetnek bennünket, hogy az antiszemitizmust, igenis nagyon komolyan kell venni. Az a tény, hogy Izrael a zsidók többségének a támogatásával egy faji jellegű háborút folytat a palesztinok ellen, különös óvatosságra int.

Én ezt nem így fogom fel. Szerintem az antiszemitizmust majdnem soha sem szabad komolyan venni, sőt, olykor talán játékosan is felfogható. Az antiszemitizmusnak, különösen semmi köze a palesztin, izraeli konfliktushoz, esetleg csak annyiban, amennyiben arra szolgál, hogy a tényleges kérdésekről elterelje a figyelmet. A következőkben, a fenti állításokat szándékozom alátámasztani.

Az „antiszemitizmus”, annak szűkebb értelmezése alapján nem a szemiták iránti gyűlöletet jelenti. Ez a meghatározás összetéveszti a szavak etimológiai jelentését, azok értelmezésével. Az antiszemitizmus mai értelmezése: zsidógyűlölet. De amint ezt kimondjuk, azonnal a jól ismert, „nem ez, hanem amaz” vitába keveredünk. „Idefigyeljetek! Mi egy vallás vagyunk. Nem! Mi egy faj vagyunk! Nem Mi egy kulturális közösség vagyunk! Bocsánat – vallás vagyunk.” Amikor ebbe belefáradunk, azonnal egy másik szócsatában találjuk magunkat: „az anti -cionizmus egyenlő az antiszemitizmussal.” varázslatos sebességgel átvált a „cionizmust nem szabad összetéveszteni a judaizmussal”. A végső és mindent elsöprő érv pedig így hangzik: „hogyan merészelsz”, te antiszemita!”

Legyünk lovagiasak, határozzuk megy az antiszemitizmust olyan szélesen, ahogy az Izrael állam támogatóinak megfelel. Az antiszemitizmus a zsidó faj, kultúra, vallás, s a cionizmus ellen megnyilatkozó gyűlölet, ellenszenv, szembenállás, vagy enyhe ellenszenv. Izrael támogatói azonban ezt a játszmát nem találnák mulatságosnak. Az antiszemitizmus fogalmának kiszélesítése, beleértve azokat a megnyilvánulásokat is, amelyek a legenyhébb formáiban ellentétesek Izrael érdekeivel, kétélű kardnak bizonyul. Az ellenféllel szemben igen hatásosak, de ha mindent antiszemitizmusnak minősítünk, annak a hatása fokozatosan gyengül.

Minél több jelenséget minősítünk antiszemitizmusnak, az annál ártalmatlanabbá válik. Ennek az az oka, hogy, ugyan senki sem akadályozhatja meg az antiszemitizmus széleskörű alkalmazását, de ezzel a tényeket nem lehet változtatni. A valóságban, az antiszemitizmus ilyen vagy olyan meghatározása nem fogja megváltoztatni azt, hogy a tények döntően a palesztinok igazát bizonyítják. Ez pedig sokak nemtetszését váltja ki, beleértve jómagamat is, valamint Európa lakosságának többségét, Izrael lakosainak egy részét, és ma ezt az Észak Amerikaiak is mind többen így látják.

Mi történik, tehát? Feltételezzük, hogy egy izraeli jobboldali azt állítja, hogy a betelepülések jogosak, mert azok a zsidó nép alapvető törekvéseit valósítják meg. A betelepülések ellenzése tehát antiszemitizmus. Ezt az érvelést el kell fogadnunk, vagy legalább is nehéz ellenük vitatkozni. Nem vethetjük el azonban azt a megalapozott álláspontot sem, hogy a betelepülések elsorvasztják a palesztinokat és meghiusítják a békének minden reményét. A szavak jelentésén és meghatározásán alapuló kötéltánc tehát értelmetlen. Egy bizonyos idő után arra a következtetésre jutunk, hogy „az ördögbe a zsidó nép alapvető törekvéseivel”, a betelepülések létjogosultságának elve téves. A betelepülések létjogosultságát kötelességünk visszautasítani, tehát kötelesek vagyunk antiszemitának lenni. Az antiszemitizmus fogalmának a felhígítása következtében, az antiszemitának lenni bizonyos esetekben erkölcsi kötelesség.

Továbbá, ha a cionizmus-ellenességet antiszemitizmusnak minősítjük, mert, ha a települések nem is zsidó nép törekvéseinek a kifejezői, de a cionizmus következménye, akkor az, aki a betelepüléseket ellenzi, cionista-ellenes, s az antiszemitizmus szélesebb értelmezése szerint pedig, aki anti-cionista, az antiszemita. Ennek értelmében, aki ellenzi Izrael állam politikáját, az antiszemita. Izrael állam bűncselekményeinek tudatában, a cionizmus ellenesség erkölcsi kötelesség. A fenti gondolatmenetnek a befejezéséül, önként kínálkozik a következő szillogizmus: Ha az anti-cionizmus azonos az antiszemitizmussal, akkor antiszemitának lenni erkölcsi kötelesség.

Miféle bűncselekmények? Azokat ma már Izrael leghűségesebb pártfogói sem tagadják, csak arra utalnak, hogy Izrael bűncselekményeiről beszélni antiszemitizmusnak is minősülhet. Arra hivatkoznak, hogy Izrael sem rosszabb a többi államnál. Az első érv tehát az, hogy „Na és.. ”Minden hat éves gyermek tudja, azonban, hogy, a „mindenki csinálja” nem magyarázat. Ezt mintha elfelejtettük volna. A másik érv szerint, az elkövetett bűncselekmények csak akkor tűnnek olyan súlyosaknak, ha nem tartjuk szem előtt a célt, amelynek érdekében azokat elkövették. Tehát, mások is gyilkolták a polgári lakosságot, megakadályozták a mentőket, hogy segítségükre siessenek, és otthagyták őket, hogy elvérezzenek, romba döntötték otthonaikat, tönkretették a vetéseiket, és élő pajzsként használták őket. Izrael ezt azonban azért teszi, hogy helyre hozza Israel Zangwill 1901 – ben tett állítását, mely szerint: „Palesztina egy nép nélküli ország, a zsidók, pedig egy ország nélküli nép.” Izrael arra törekszik, hogy egy pogánymentes államot teremtsen, ahol a zsidó gyerekek vidáman játszadozhatnak, a békének nevezett letarolt térségben.

A cionisták, jóval Hitler megjelenése előtt, ezer és ezer mérföldről jöttek ide, és nem vettek tudomást a helybeli lakosság létezéséről. Kifosztottak egy népet, amely soha nem ártott nekik. A cionisták, rémtetteiket nem tervezték ki előre. Az történt, hogy elfelejtették, hogy ők maguk is a fajgyűlölet áldozataiként jött ide, most pedig felsőbbrendűeknek tekintik magukat, és maguk is fajgyűlölőkké váltak. Ezért történhetett meg az, hogy azok a parancsnokok, akiknek irányítása alatt a Deir Yassin helységben a nemi erőszakot, megcsonkításokat, gyermekgyilkosságokat elkövették, később miniszterelnökök lehettek. De mindez nem elég. Ma, amikor Izraelnek megvan a lehetősége, hogy békében éljen, tovább folytatja fosztogatásait. Tudatosan és folyamatosan arra törekszik, hogy olyan feltételeket teremtsen, hogy a palesztinok ott ne tudjanak élni, csak a zsidók. Izrael célja nem az önvédelem, vagy a közrend fenntartása, hanem egy másik nép megsemmisítése. Igaz, hogy Izraelnek olyan előnyei vannak a közkapcsolatok terén, hogy a palesztinok kiirtását ne Hitler módszereivel, hanem az Amerikai Egyesül Államok stílusához alkalmazkodó erőszak alkalmazásával valósítsa meg. Ez egy kíméletesebb genocídum, amely annak elkövetőit áldozatokként mutatja be.

Izrael egy faji, nem is egy vallási, alapon meghatározott államot valósít meg. Jómagam, mint a szüleim is mindig ateista voltam. Ennek ellenére, születésemnél fogva, biológiai alapon jogosult vagyok az izraeli állampolgárságra. Ennek ellenére, ha valaki ténylegesen és odaadóan hisz a judaizmusban, az ennek alapján nem jogosult az izraeli állampolgárságra. A palesztinokat az én nevemben gyilkolják. Azért lövetik, vagy űzik el őket Jordániába, mert palesztinok. A palesztin civil lakosság egy háború véletlen áldozata, mint a vietnami, vagy a csecsenföldi lakosság. A palesztin áldozatok esete nem azonos a jól felfegyverzett kommunista, vagy a szeparatista fegyveres erők útjába került lakosság végzetével. A palesztinokat azért gyilkolják, mert az izraelieknek az a véleménye, hogy minden palesztint ki kell irtani, vagy el kell űzni a térségből, hogy helyüket azok foglalják el, akiknek az egyik nagyszülője zsidó volt, s ennek alapján beköltözhessenek, a palesztinok otthonainak romhalmazára épített városnegyedeibe.

Ezek a gyilkosságok, nem egy nagyhatalmi hadsereg balfogásainak eredményei, hanem gonoszság eredménye. Izraelnek, a palesztinok iránti politikája, egy állami szinten fogant, tudatos és embertelen, faji alapon meghatározott nacionalizmus. Egyelőre viszonylag kevés áldozata van. Izrael, azonban olyan atomfegyverekkel rendelkezik, amelyek néhány órán belül huszonöt millió embert is elpusztíthatnak. Vajon, antiszemitizmusnak számít e, ha azt mondjuk, hogy ezekért az emberiség ellen elkövetett bűncselekményekért nemcsak az izraeliek, hanem minden zsidó felelős? Lehetséges, hogy nem, azonban elég elfogadható érvek szólnak mellette is.

Hasonlítsuk össze a zsidók felelősségének kérdését azzal a sokat hangoztatott állítással, hogy a németek mindannyian felelősek voltak a náci hatalom ideje alatt elkövetett bűncselekményekért. Ez természetesen soha sem azt jelentette, hogy minden német, férfi, nő, elmebeteg, gyermek felelős volt. Azt jelentette, hogy a németek többsége felelős volt. Bűnrészességük nem abban nyilvánult meg, hogy a meztelenre vetkőztetett foglyokat a gázkamrákba rakták, hanem abban, hogy támogatták azokat, akik ezeket a bűncselekményeket kitervezték, vagy – amint azt sok túlbuzgó, és moralizáló zsidó ma is állítja; a nép többségének az volt a vétke, hogy tagadta a környezetében történő szörnyűségeket, hogy nem emelte fel szavát, nem állt ellent, tétlen és közömbös maradt. A fenti érvelés nem veszi tudomásul, hogy az adott időszakban az ellenállás milyen veszélyekkel járt.

Jelenleg a zsidókat semmilyen veszély nem fenyegeti, hogy felemeljék szavukat, pedig csak arra lenne szükség, hogy ezt megtegyék. Ha nagyon sok zsidó felemelné szavát, annak komoly eredményei lehetnének. A zsidók hatalmas többsége azonban nem tesz semmit, a legtöbb esetben azért, mert Izraelt támogatják. Biztos lesznek olyan tekintélyes személyek, akik meggyőznek bennünket arról, hogy az általános nemzeti felelőség elve nem alkalmazható, de a zsidók bűnrészessége ma sokkal valószerűbb, mint a németeké volt annakidején. Tehát, ha nem fajgyűlölő, és nem ésszerűtlen a németeknek az emberiség elleni bűnökben való bűnrészességére hivatkozni, akkor az általános bűnrészesség elve még inkább érvényes a zsidókra.

Ha az általános felelősség elvét nem is fogadjuk el, még mindig szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy a zsidók többsége, talán minden felnőtt zsidó, egy olyan országot támogat, amely ma háborús bűnöket követ el. Ha ennek a ténynek a megállapítása antiszemitizmus, akkor antiszemitának lenni elfogadható. Az antiszemitizmus használható politikai célok megvalósítására, vagy pedig erkölcsi ítéletként, de mindkettőre egyszerre nem alkalmazható.

Ha az antiszemitizmust erkölcsi ítéletként értelmezzük, akkor azt, annak szűkebb értelmezésében kell használni, és annak jelentését pontosan meg kell határozni. Az antiszemitizmus ebben az értelemben, a zsidók elleni kifejezett gyűlöletet jelentené. Antiszemita az, aki azért támadja a zsidókat, mert azok zsidónak születtek. Az antiszemitizmus ebben a meghatározásában semmilyen veszélyt nem rejteget magában, és mint olyan, hasznavehetetlen. Még a nácik sem, csak azért gyűlölték a zsidókat, mert azok zsidóknak születtek. Azt hirdették, hogy azért gyűlölik a zsidókat, mert azok uralkodni szándékoznak az ariánusok felett. Ez a nézet nyilvánvalóan antiszemitizmusnak számít. A cinikus fajgyűlölők, aki ezt az elméletet megalkották, és azok az ostobák, akik azt magukévá tették, igenis, antiszemiták Fontos, hogy az „antiszemitizmus” magába foglalja a zsidók elleni ártalmas felfogásokat és cselekedeteket, de biztosítani kell, hogy csak ezeket az eseteket foglalja magába.

Meg kell állapodni abban, hogy az „antiszemitizmus” pontosan mire vonatkozik, és abban is, hogy másra nem vonatkozik. Reméljük, hogy az ehhez szükséges közös értékekkel mindannyian rendelkezünk. Például, mindannyian elfogadjuk azt az erkölcsi elvet, hogy a faji megkülönböztetésen alapuló gyűlölet elítélendő, tehát ez minden további nélkül antiszemitizmusnak minősíthető. De nem minden zsidó ellenes magatartás minősül antiszemitizmusnak, még akkor sem, ha az a zsidók többsége ellen irányul. Ugyanúgy, nem minden judaizmus elleni, vagy a zsidó kultúrával szembe forduló magatartás sem számít antiszemitizmusnak. Jómagam például a zsidó kultúrában nőttem fel, és mint sokan mások, akik nem azonosulnak azzal a kultúrával, amelyben nevelkedtek, de nem vonzódom a zsidó kultúrához. Én ezért nem vagyok antiszemita. Nem azért, mert zsidónak születtem, hanem azért, mert ez a jelenség ártalmatlan.

Lehetséges, hogy távoli összefüggéseiben a zsidó kultúra elutasítása némi veszélyt rejteget magában, mert bátorítást jelenthet a tényleges antiszemita megnyilatkozásokra. De, ezek csak feltételezések, s feltételezett következményeiben ugyanolyan káros lehet az eltúlzott zsidó imádat is, amely azzal kérkedik, hogy zsidók zseniálisak, szellemesek, és bölcsek. Ez az elvonatkoztatott veszély túlságosan elenyésző ahhoz, hogy számolni kellene vele. Az egyes kultúrák iránti széleskörű gyűlölet is lényegében veszélytelen.

A francia kultúra Észak Amerikában, például általános gyűlölet tárgyát képezi, de ez senki sem tekinti fajgyűlöletnek, még maguk a franciák sem. Még a zsidók számára káros magatartás, vagy cselekedet sem tekinthető megkülönböztetés nélkül antiszemitizmusnak. Nagyon sokan, például nem szeretik az amerikai kultúrát, vannak olyanok, akik az amerikai termékeket bojkottálják. A jelen esetben, mind az Amerika ellenes magatartás, mind az amerikai termékek bojkottálása káros az Egyesült Államok számára, de semmi sem utal arra, hogy ez erkölcsileg kifogásolható lenne. Azzal, hogy ezeket a cselekedeteket Amerika – ellenesnek nevezzük, el kell fogadni azt is, hogy egy bizonyos fokú Amerika ellenesség elfogadható. Ha, az Izrael politikájával való nem egyezést antiszemitizmusnak nyilvánítjuk, akkor ez azt jelenti, hogy bizonyos esetekben az antiszemitizmus is elfogadható.

Ha, az antiszemitizmus vádját megbélyegzésre használjuk, akkor az nem csak a kifejezetten faji szempontok alapján meghatározott cselekedetekre, gondolatokra és érzelmekre vonatkozik. Az antiszemitizmusnak a tágabb értelmezése alapján, az viszont nem vonatkoztatható a fajgyűlöleten alapuló zsidó ellenes megnyilvánulásokra. A nácik különböző képzelt történeteket találtak ki, zsidó ellenes tetteik igazolására. Ugyanezt teszik a modern antiszemiták is , akik a Cion Bölcsinek Jegyzőkönyveiben hisznek. Ugyanezt teszik a zug- rasszisták is, akik arról panaszkodnak, hogy a zsidók uralják a gazdaságot. Ez a jelenség teljes mértékben megfelel az antiszemitizmus negatív, és szűkebb megfogalmazásának. Ez a fajta antiszemitizmus, és az ilyen indítékú cselekedetek annak a propagandának a következménye, amelynek az a kifejezett célja, hogy a zsidókat támadja, olyasmiért, amiért azok nem felelősek. Tehát csupán azért, mert azok zsidók. Az antiszemitizmusnak ez a meghatározása vonatkozik azokra a felfogásokra, amelyet e zsidó ellenes propaganda célját képezik. Arra a felfogásra utalunk, amely, ha kifejezetten nem is faji jellegű, de faji meggondolásokat tartalmaz, és az a szándéka, hogy tényleges kárt okozzon. Izrael politikájának a felelősségteljes és indokolt bírálata nem fedi a fenti meghatározásokat, még akkor sem, ha ez minden zsidót károsan érint, ugyanúgy mint az sem, ha valaki ártalmatlanul, egyszerűen és nem szereti a zsidó kultúra valamelyik megnyilvánulását.

A fentiekben az antiszemitizmus szűkebb értelmezését ajánlottam, annak érdekében, hogy ugyanazt a megnyilvánulást ne lehessen egyszerre antiszemitizmusnak, és elfogadottnak is minősíteni. De ennél tovább is mehetünk. Vizsgáljuk meg a „tényleges”, kifogásolható antiszemitizmust. Az arab világban kétségtelenül van tényleges antiszemitizmus. A „Cion Bölcseinek jegyzőkönyvére” való hivatkozások és annak terjesztése, vagy azok a mondák, amelyek szerint a zsidók, a nem zsidó gyerekek vérét lopják, természetesen elfogadhatatlanok. Ugyanúgy, elfogadhatatlan azonban az is, hogy egy kedves rokonod levelére nem válaszoltál. De, más az, ha valaki rád akarja erőszakolni, hogy az antiszemitizmus a legnagyobb gonoszság a világon. Nem vagyunk gyerekek, akik most tanulják, hogy mi erkölcsös, és mi nem az. Önmagunk vagyunk felelősek nézeteinkért, és, határozatainkért, és saját magunk döntünk, arról is, hogy mi a fontos a számunkra. Ezt nem lehet úgy elérni, hogy 1945. – ben készült rémképeket nézünk, vagy úgy, hogy az újságok rovatvezetőinek a, mérhetetlen szenvedéseket felidéző, kétségbe esett siralmait olvassuk. Azt kell megvizsgálni, hogy az antiszemitizmus ténylegesen milyen károkat okoz, vagy milyen károkat okozhat. Nem azt kell ismételten megállapítani, hogy az antiszemitizmusnak milyen következményei voltak a múltban, hanem, azt, hogy mi a jelentősége, ma. Azt is meg kell kérdezni, hogy ezek az esetleges károk, hol következnek be, és miért.

Tételezzük fel, hogy az arab világban tényleg létezik antiszemita veszély. De, az arabok zsidóellenessége és Izrael elleni magatartásuk, nem egy előzőleges arab antiszemitizmus következménye. Az ok, okozati viszony ugyanis fordított. Az arab antiszemitizmus terjedése egyenes arányban van a zsidóknak az arab területeknek a sorozatos elfoglalásával, és a zsidók rémtetteivel.

Ez nem a tényleges antiszemitizmus bizonyítéka, hanem annak az aprópénzre váltása. Az antiszemitizmus a cionizmussal jött meg a Közel keletre, s a cionizmus terjeszkedő politikájának megszűntével az el is tűnik. Ennek az antiszemitizmusnak a valódi oka nem az antiszemita propaganda, hanem Izraelnek az évtizedeken át tartó, rendszerezett és kitartó igyekezete, hogy minden zsidót azonosítson a cionisták tetteivel.

Ha az arab antiszemitizmus egy esetleges béke megkötése után sem szűnik meg, akkor összeülhetünk és beszélhetünk róla. De ez a túlélő arab antiszemitizmus még, akkor sem okoz különösebb károkat a zsidóknak. Az arab kormányok csak veszíthetnek, ha a békekötés után is megengedik, vagy pártfogolják az országaik zsidó állampolgárai elleni antiszemita megnyilvánulásokat, már azért is, mert ezzel egy esetleges izraeli beavatkozást kockáztatnának meg. Nem valószínű azonban, hogy az arab antiszemitizmus hatására, az arab államok ténylegesen is tesznek is valamit. Ha, Izraelnek az eddigi kegyetlenségei nem késztették őket cselekvésre, nem valószínű, hogy ez bekövetkezik. Esetleg csak akkor, ha Izrael valami, eddiginél is súlyosabb lépésekre szánja el magát.

Az antiszemitizmus súlyos következményeinek veszélye Nyugat Európában sokkal nagyobb. A neonáci eszmék felújulása nyugat Európában valódi. De, veszélyes ez a zsidókra? Kétségtelen, például, hogy Franciaországban, LePen antiszemita, ellenben arra semmilyen bizonyíték nincs, hogy mit szándékozik cselekedni ezen a téren. Sőt, ellenkezőleg, Le Pen mindent megtesz annak érdekében, hogy megnyugtassa a zsidókat, és talán még a segítségüket is igénybe veszi, tényleges célpontja, az arabok ellen. Nem ö lenne az első politikus, aki szövetségre lép azokkal, akiket nem kedvel, s meglepő lenne, ha valami sötét és rejtett tervei lennének a zsidók ellen: Hitler és az orosz pogromok végrehajtói, meglepően nyitottak voltak tényleges céljaik kinyilvánításában, és azok nem keresték a zsidók támogatását. Tény az is, hogy vannak olyan francia zsidók, akik Le Pen megjelenését Franciaországban, pozitív jelenségnek, vagy egy új szövetségi viszony lehetőségének tartják. (Például: „LePen, jó a számunkra”, jelenti ki egy támogatója. (Ha’aretz, 2002, május 4.), vagy Goldenburg dokumentáris filmje Franciaországról a francia televízióban, 2002, április 23.

Igaz, azonban, hogy a zsidók ellen elkövetett szörnyűségektől való félelemnek történelmi okai vannak. Igaz, az is, hogy minden lehetséges. Párizsban holnap lemészárolhatják a zsidókat, vagy az algériaiakat. Vajon, melyiknek nagyobb a lehetősége? A történelmi párhuzamoknak csak akkor van jelentősége, ha a következtetéseket hasonló körülmények alapján állapítjuk meg. A mai Európa és az 1933. – év Európája között nagyon kevés hasonlatosság van. Ezen túl, azonban tekintetbe kell venni az előnyös változásokat is. Miért valószínűbb a pogromok kiújulásának a lehetősége, ma, mint annak, hogy az antiszemitizmus hatástalan komiszságokká zsugorodjék? Az aggodalom csak akkor indokolt, ha bizonyíték van arra, hogy a veszély tényleges. Erre, az antiszemita jellegű támadások szolgálhatnának bizonyítékul. Ezeket a bizonyítékokat azonban állandóan elértéktelenítik és félremagyarázzák, például azáltal, hogy nem tesznek különbséget a zsidókat ért tényleges támadások és a zsidó jelképek, s emlékművek megbecstelenítése között. Továbbá, annyira túlhangsúlyozzák, hogy ezek a támadások időben milyen sűrűn következnek be. Az időbeli felsorolások, és összehasonlítások azt hivatottak bizonyítani, hogy ezek a támadások mind sűrűbben és sűrűbben jelentkeznek. A támadások tényleges száma ezáltal elkerüli a figyelmet.

Igaz, hogy a zsidó jelképek elleni támadások száma abszolút értelemben is meg növekedett. Ettől azonban sokkal fontosabb az a tény, hogy ezeket a támadásokat muzulmánok követik el, tehát azok, akiket szintén gyűlölnek, és üldöznek. Azokat tehát az üldözöttek követik el, akik ezzel fejezik ki elnyomóik elleni gyűlöletük. A valóságban, ennek az üldözött és elnyomott kisebbségnek semmi lehetősége nincs arra, hogy hatásos támadásokat intézzenek a zsidók ellen. Nagyon kellemetlen, hogy a közelmúltban lezajlott zsidó ellenes támadások következtében körülbelül fél tucat zsidó korházba került. Halálos áldozat nem volt. De az, aki ezt a világ legsúlyosabb problémájaként állítja be, egyszerűen nem nézett szét a világban. A fenti esetek rendőrségi ügyek és nem arra valók, hogy azok alapján általános rendőri korlátozásokat foganatosítsunk önmagunk és mások ellen, valamiféle halálos veszélyt jelentő szellemi fertőzés kiküszöbölése érdekében. Az ilyen intézkedéseknek csak akkor lenne értelme, ha a faji jellegű atrocitások egy olyan társadalomban jelentkeznének, amely ellenségesen, vagy közömbösen viszonyul egy bizonyos kisebbségi csoporthoz.

Azok, akiket valóban aggaszt a nácizmus visszatérése, jobban tennék, ha féltő gondoskodásukat a cigányok elleni támadásokra irányítanák. A cigányok elleni támadások sokkal súlyosabbak és elfogadottabbak, mint a zsidó ellenes megnyilvánulások. Történelmileg, a cigányok elleni tömeges rémtettek hasonlatosak a zsidók elleni rémtettekkel. A zsidók helyzete közelebb áll a fehérek elleni faji jellegű támadásokhoz.

Bizonyosan lesznek olyanok, akik elutasítják ezt a hideg és szenvtelen gondolkodást. Azt mondhatják, hogy, a történelmi tapasztalatok kísértő emlékeinek árnyékában, egyetlen antiszemita elszólás is borzalmas dolog, és annak súlyát nem a tényleges áldozatok száma határozza meg. De, ha mindezt szélesebben értelmezzük, az antiszemitizmus jelentősége nem növekszik, hanem csökken. Ha minden zsidókat ért vérontást összehasonlítást nem tűrő világcsapásként fogunk fel, az egyszerű, és valódi értelmében vett zsidó rasszizmusnak számít, mert ezzel valóban azt állítjuk, hogy a saját fajtánk vére többet ér mint másé.

Az a tény, hogy a zsidókat évszázadokon át üldözték és, hogy borzalmas vesztességeket szenvedtek egy fél évszázaddal ezelőtt, nem ellensúlyozhatja és nem semlegesítheti azt a tényt, hogy a zsidók Európában ma a kiváltságosok közé tartoznak, akik jobb helyzetben vannak, mint sok más európai kissebség. Igaz, hogy a tehetős kisebbség elleni támadások is ugyanolyan gonoszak mint egy másik, szegényebb, és védtelen kisebbség elleni támadás. De, a kiinduló pontjukban azonosan gonosz jellegű támadások jelentősége nem azonos. Ma, nem a zsidók azok, akik a gyűjtő táborokba való elhurcolás veszélyének árnyékában élnek. LePen „átmeneti gyűjtőtáborai” az arabok, nem pedig a zsidók számára létesültek

Annak ellenére, hogy nagyon sok jelentős politikai párt van, amelyben antiszemiták tömörülnek, egyetlen ilyen párt sem fogalmazta meg, és még kevésbé mutatta jelét annak, hogy miként szándékozik antiszemita napirendjét megvalósítani. Nincs különösebb ok annak a feltételezésére sem, hogy ha ezek a pártok egyszer hatalomra jutnak, akkor másként cselekednek. Haider Ausztriája nem volt veszélyes a zsidók számára, sem Tudjman Horvátországa. Ha netán egy ilyen veszély felütné a fejét, az atomfegyverekkel rendelkező zsidó állam kész arra, hogy tárt karokkal befogadja a menekülteket, úgyszintén, Kanada és az Egyesült Államok is. Amikor azt mondjuk, hogy ma nincs veszély, ez nem azt jelenti, hogy az esetleg jelentkező veszélyeket mellőzzük is. Ha például Franciaországban a Front National átmeneti táborok létesítését, vagy zsidó ellenes bevándorló politika foganatosítását hirdetné, akkor okunk lenne riadalomra. De azért nem kell riadalmat kelteni, mert egy jelenség önmagában riasztó és az elvontan lehetséges. Ma, ennél sokkal több és riasztóbb dolog történik a világon.

Valaki azt mondhatná, hogy a dolgok azért nem ilyen riasztóak, mert a zsidók ilyen éberek és harciasak az antiszemitizmus visszaszorítása terén. Ez azonban nem valószínű, mert az antiszemitizmus elleni harc egy bizonyos beszűkített látásmód következménye, amint azt a neofasiszták is felismerték. Ugyanis, rájöttek arra, hogy ha nem támadják a zsidókat, akkor senki sem tesz ellenük semmit. Továbbá, a zsidók nincsenek nagyobb veszélyben azokban a hagyományosan antiszemita országokban sem, ahol nincs különösebb antiszemitizmus elleni fellépés, például Horvátországban, vagy Ukrajnában. Azok az országok, ahol nem szentelnek különösebb figyelmet az antiszemitizmusnak, sem veszélyesebbek a zsidók számára, mint azok, amelyekben nagy súlyt fektetnek az antiszemitizmus elleni harcra.

Annak a heves ellenállásnak, amelyet LePen ellen Franciaországban észleltünk, több köze van a franciáknak, a neofasizmus elleni általános elutasításához, mint a zsidó-Gyűlölet Ellenes Liga közbelépéséhez és szidalmaihoz. Annak az állításnak a valószerűsége, hogy a zsidó szervezetek, és a lelkiismeretes rovatvezetők óvják a világot a végzetes szerencsétlenségtől, ugyanannyi értelme van, mint azt állítani, hogy Bertrand Russell és a Quakerek mentették meg a világot az atomháborútól.

Van, aki azt állítja, hogy a tényleges veszélytől eltekintve, az antiszemita megnyilvánulások valójában bántóak a zsidók számára, és azok a múlt fájdalmainak emlékét idézik fel. Ez igaz lehet azokban az esetekben, akiknek még vannak ilyen emlékei, de nem a zsidókra általában. Jómagam német zsidó vagyok, és a második nemzedék jogán, tehát harmadkézből én is áldozatnak számítok. A szórványos antiszemita megnyilvánulások, vagy az antiszemita légkör növekedése nem érint. Sokkal jobban félek a ténylegesen veszélyes helyzetektől, mint például az autóvezetés. E mellet, a legfájóbb múltbeli emlékeket sem lehet összehasonlítani, a napjainkban történő tényleges szenvedésekkel.

Kétségtelen, hogy egy bizonyos fokú antiszemitizmus mindenütt van. Sokat hallunk az elmérgesedett antiszemitizmusról Lengyelországban és Oroszországban. Ez azonban, bármilyen riasztó, nem befolyásolja az izraeli, palesztin viszályt, és ennek a viszálynak sincs semmilyen kapcsolata a fenti jelenséggel.

A zsidók ellen azonban napjainkban sehol sem követnek el annyi erőszakot, mint az arabok ellen. Tehát, ha is elfogadjuk, hogy van olyan hely a világon, ahol az antiszemita veszélye katasztrofális méreteket ölt, ezt annak a tükrében kell értékelni, hogy az arab ellenes érzések sokkal komolyabbak ennél. Tekintettel arra, hogy minden antiszemita csoportosulás egyszersmind, és sokkal nagyobb mértékben bevándorló ellenes is, tehát arab-ellenes is. Ezek ellen tehát sokkal célszerűbb a bevándorlás, és az arab-ellenesség általános eszméinek az érveivel küzdeni, mint az antiszemitizmus elveivel, amelyek csak a zsidókra vonatkoznak. Összefoglalva, tehát, a tényleges botrány, ma nem az antiszemitizmus, hanem az, hogy az antiszemitizmusnak milyen fontosságot tulajdonítanak.

Izrael háborús bűnöket követett el, és azokba belekeverte az egész zsidóságot, a zsidóság pedig vállalta és sürgette ezt a bűnrészességet, ez pedig gyűlöletet keltett a zsidók ellen. Ez természetes. A zsidók elleni gyűlölet részben faji jellegű, részben nem az, de ez nem fontos. Miért foglalkozzunk egyáltalán ezzel a jelenséggel? Mi a jelentősége annak , hogy Izrael faji alapon viselt háborúja sokak gyűlöletét váltja ki ellenük. Ennek, magán a háborún kívül semmi jelentősége nincs. Hogyan viszonyul az a távoli valószínűség, hogy ennek a gyűlöletnek a következményeként, valahol, valamikor esetleg zsidókat ölnek meg, a palesztinok százezreinek, tényleges és embertelen üldöztetéséhez? Mi a jelentősége a több százezer leadott szavazatnak, hogy az arabokat átmeneti gyűjtőtáborokba tereljék? Álljunk meg. Hagyjuk az érvelést, hisz némelyek közülük antiszemita jelképeket festettek zsinagógáink falaira. Közétett jelentéseikben, sem a Gyűlölet Ellenes Liga (Anti Defamation League), sem a B’nai B’rith nem sorolja az Izrael elleni támadásokat az antiszemita megnyilvánulások közé.

Mint sokan mások, én sem sorolom a terrorista támadásokat, például az Al Quaeda általi támadásokat, az antiszemita megnyilvánulások közé. Azok inkább, egy Amerika, és Izrael elleni rosszul fogant katonai kampánynak minősülnek. Ha ezeket a támadásokat beleszámítjuk is az antiszemita megnyilvánulások közé, azok nem jelentenek különösebb veszélyt a zsidók számára, ha azok nem Izraelben, vagy az Egyesült Államokban élnek.

Fordította: Kaslik Péter

Michael Neumann, a kanadai (Peterborouhg, Ontario) Trent University filozófia tanára. Elérhető: mneumann@trentu.ca

A fenti tanulmány, “What is antisemitism”címen megjelent a Counterpunch c. folyóirat, 2002, június 4. számánam.

Külön angol változat

Közreadta: Nemzeti InternetFigyelő