KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kezdődik: Cenzúrázzák a minisztériumok és szövetségi hivatalok internetes hozzáféréseit

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Hamarosan jönnek majd az internálások is?

A demokrácia hazájában, a szabadság földjén, ahol az emberi jogok tiszteletben tartására a leginkább odafigyelnek (állítólag), az MTI által kiadott, az MNO-n megjelent hír szerint nem lehet hozzáférni a WikiLeaks oldalaihoz. Ez pontosan azt jelenti (a laikusok részére), hogy a kormányhivatalok és minisztériumok internetes hozzáféréséből kiiktatták azokat a „csatornákat”, melyeken eddig ez az oldal megjelenhetett, így üres képernyőt bámulhat egy kormányhivatalnok, ha érdeklődése ezen portál felé irányul.

Mint köztudott, nagy vihart kavart a világ cionista köreiben, hogy a WikiLeaks nevű – egyébként Svédországban bejegyzett – internetes portál az elmúlt napokban olyan dokumentációkat szivárogtatott ki a nagyvilág számára, melyek igencsak érzékenyen érintették és roppant kényelmetlen helyzetbe hozták az Egyesült Államok kormányát, biztonsági szerveit, de más országok – melyek szinte szimbiózisban élnek az USA titkosszolgálataival pl. Mi6, Moszad – legfelső köreit is. Bár ezen kormányok tiltakozásukban leginkább azt hangsúlyozzák, hogy a most is folyamatosan kiszivárgó anyagok nemzetbiztonsági kockázatot rejtenek és illetéktelen kezekbe kerülve több ember, biztonsági szakember stb. életét veszélyeztetik, mégis többen úgy gondolják, hogy ennél sokkal nagyobb csapás az, hogy világosan bemutatja a dokumentumtenger, hogy a szövetséges szervezetek – de leginkább az USA hírszerzői – mennyire bizalmatlanok saját szövetségeseikkel szemben, azokról milyen véleménnyel vannak, egyes vezetők másokról milyen konkrét kijelentéseket tettek, vagy éppen véleményt formáltak. Gyakorlatilag leleplezi a világ nagyhatalmait és azok viselt dolgait. A WikiLeaks alapítója ezért (és nem más, mondvacsinált ügy miatt) lett száműzött vad a nagyvilágban, akit az Interpol is köröz.

A szabadság és emberi jogok hazájában tehát itt tartunk, embereket fosztanak meg az információszerzéshez való joguk gyakorlásától. Egyébként ezzel az USA kormánya eredményt elérni nem fog, ellenkező hatást ugyanakkor annál inkább, mivel alapvető emberi tulajdonság az, hogy minél inkább rejtegetnek az emberek elől valamit, azok annál kíváncsiabbak arra. Arról nem is beszélve, hogy otthon saját internetes hozzáférésükről tájékozódhatnak a munkahelyeiken betiltott oldal tartalmáról.

Ez is érdekelheti:  Dmitrij Trenin: Nem "kerek" az amerikaiak meglátása a moszkvai terrortámadással kapcsolatban

Közben Spanyolországban José Luis Rodríguez Zapatero szocialista kormánya a légiirányítók sztrájkja miatt rendkívüli állapot bevezetésével fenyeget, bevetette ellenük a hadsereget (szintén MTI hír az MNO-n), akik  megszállták a legtöbb repteret átvéve a légiirányító-tornyokat és az irányítást. A nagyobb dráma és elgondolkodtató jelenség a spanyolországi események kapcsán az, hogy az ügyészség és a rendőrség megkezdte a sztrájkban résztvevők személyi adatainak összegyűjtését és letartóztatásokkal fenyeget. Ez a spanyol szocialista demokrácia, melynek módszerei kísértetiesen hasonlítanak a gyurcsányi-bajnai időszak megnyilvánulásaira.

A légiirányítók egyébként azután kezdtek sztrájkba a hírek szerint, hogy hosszú egyeztetés után sem sikerült megegyezniük a bérekről, a munkakörülményekről és egyéb juttatásokról.

Mintha a cionista bankvilág  – mert ezen kormányok a bankoligarchia kiszolgálói – ellen kollektíve mozdulna meg a világ. Eric Cantona volt francia válogatott futballista is a minap (egy kissé naiv) felhívással fordult a világ „betéteseihez” azzal, hogy december hetedikén vegyék ki pénzüket a bankokból, hogy ezzel tönkre tehessék a pénzintézeteket. Mitagadás, nem valószínű, hogy ettől a felhívástól a bankok megriadnának, ugyanakkor ezek a jelenségek mind inkább mutatják azt az elégedetlenséget és növekvő feszültséget, melyet a globalista világhatalmi berendezkedés gerjeszt.

Új Ernő

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

2 thoughts on “Kezdődik: Cenzúrázzák a minisztériumok és szövetségi hivatalok internetes hozzáféréseit

  1. Annak viszont teljes mértékben örülhetünk,hogy a jelenlegi kormányunk abszolút mentes a cionistáktól!Bár nehezen,de minden erejét felhasználva ellenáll ennek a körnek.Türelem,és 5-10 év múlva meg lesz a forradalom eredménye.
    Ó,ez mennyire ismerős…..

  2. Jesszusom, kedves „Zsolt” !
    Nem olvastam végig a levelét, és azt hittem, hogy elvesztette az eszét. De megijesztett !

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük