KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kétszer annyi embert hívnak be Kárpátaljáról, mint máshonnan

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

karpataljaAz országos átlag több mint kétszeresét hívják be Kárpátaljáról az ukrán hadseregbe – derül ki egy ukrán hírportál összeállításából. A jelenségre Szávay István országgyűlési képviselő hívja fel a figyelmet. Naná, hogy megint csak a Jobbik tiltakozik.

Az orosz-ukrán konfliktus kezdete óta mantraként hajtogatja a kijevi vezetés, hogy a háború terheiből az ország minden nemzetisége számarányának megfelelően veszi ki részét, a sorozás nem fogja aránytalanul érinteni a kisebbségeket. A magyar kormány ezt puszira el is hitte nekik, és azóta Budapest is ezt szajkózza minden aggódó kérdésre válaszul. A Karpatskij Objektiv nevű ukrán portál tegnap közzétett sorozási statisztikái azonban azt mutatják: a kárpátaljai magyarok bizony golyófogók lehetnek a háborúban.

A portál sorra veszi az ukrajnai megyék sorozási adatait (már, ahol rendelkezésre áll ilyen statisztika). Az összeállításból kiderül, hogy az 1,2 milliós Kárpátalja megyéből 2500 fiatalt rántanak be a seregbe, ez a lakosság 0,24%-a. Ugyanez az arány országosan 0,11%. Vagyis a magyarok által is lakott régióból arányosan több mint kétszer annyi embert hívnak be, mint máshonnan. Hasonlóan magas arányszámot csak a nyugat-ukrajnai Voliny megyében találunk, ahol viszont a lengyel kisebbség van jelen.
Néma asszisztálás

A megdöbbentő számok egyelőre csak a Jobbiknak tűntek fel. A jelenségre a párt alelnöke, Szávay István hívta fel a figyelmet pénteki közleményében. A politikus felháborítónak nevezi, hogy Szijjártó Péter mai kárpátaljai látogatásán is csak azt tudta megismételni: reméli, hogy a magyarok számaránya nem lesz aránytalan mértékű. „Egyértelművé vált, hogy még ez is csak hiú ábránd” – szögezi le Szávay.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (amelynek elnöke, Brenzovics László Porosenko elnök listáján került be az ukrán törvényhozásba), azt állítja, ő nem szavazta meg a sorozást. Ám nem teljesen mond igazat.

Ez is érdekelheti:  Bloomberg: Az Egyesült Államok dühös Macronra

Szávay István közleményében emlékeztet: a KMKSZ vezetője nem vett részt a sorozásról zajló szavazáson, holott az ukrán parlament honlapja szerint az ülésen jelen volt. A politikus úgy véli, „Brenzovics László nem merte a magyarság védelmében megnyomni a ‘nem’ gombot”, a KMKSZ pedig „megtéveszti a teljes helyi magyarságot”. Petro Porosenko frakciójának tagjaként nem lehet a magyarság érdekeit képviselni, nem lehet valaki egyszerre a magyarságot elnyomó ukrán hatalom és a magyar közösség képviselője – hangsúlyozza a Jobbik alelnöke.

A KMKSZ verziójával tényleg nem stimmelhet valami, ugyanis Darcsi Karolina, a szervezet kommunikációs titkára azóta már törölte azt a Facebook posztját, amelyben arról számolt be, hogy „a mi képviselőnk nem szavazta meg a sorozást”.

A képviselő emlékeztet: korábban őket vádolták hangulatkeltéssel, de „napról napra egyértelműbbé válik, hogy az a forgatókönyv valósul meg, melyet megjósoltunk.” Felszólítja a KMKSZ-t és a magyar kormányt, hogy „hagyjon fel végre a magyarok frontra hurcolása melletti néma asszisztálással”. Miközben Szijjártó Péter és Brenzovics László az arányos sorozással is elégedett, addig a Jobbik azt követeli a kormánytól, hogy egyetlen magyart se áldozzanak fel az idegen háborús érdekek oltárán. Ez nem a magyarság háborúja! – zárul a közlemény.

http://alfahir.hu/


A kormánynak kötelessége megmentenie a kárpátaljai magyarokat

Az ukrán konfliktusról és a kárpátaljai magyarság helyzetéről tájékozódott az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága keddi zárt ülésén. A bizottság több mint két órás ülésén többek között Tasnádi László, a Belügyminisztérium rendészeti államtitkára, Göbölös László, az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatója, Pásztor István, az Információs Hivatal főigazgatója, valamint Papp Károly országos rendőrfőkapitány adott tájékoztatást az ukrajnai helyzetről. A több mint kétórás tanácskozás után nyilatkozó képviselők beszámolója szerint kiemelten foglalkoztak az ukrajnai kisebbségek, köztük a kárpátaljai magyarság sorozásáról.

A kormánynak minden magyar életet meg kell mentenie

Mirkóczki Ádám, a bizottság jobbikos tagja hangsúlyozta: a kormánynak be kell fejeznie az Ukrajna területi integritásáért való aggódást, hiszen az már régóta érvényét veszítette, nincs esély arra, hogy az ország olyan legyen, mint az ukrán-orosz konfliktus kirobbanása előtt. Mirkóczki arra figyelmeztetett: a következő hetekben, hónapokban nagyon komoly fordulópontok fognak bekövetkezni a háborús eseménysorban, ezért mindenképpen felelősen kell hozzáállni a kárpátaljai magyarság biztonságának kérdéséhez. A Jobbik azt követeli a kormánytól, hogy egyetlen kárpátaljai magyart se engedjenek besorozni. Ha kell, akkor biztosítsanak a számukra „különböző státuszokat” Magyarországon, és engedjék át őket a határon, amíg nem rendeződik a helyzet.

Ez is érdekelheti:  Vitályos Eszter lett az új kormányszóvivő

Mirkóczki „mészárszéknek” nevezte a kelet-ukrajnai harcokat, amelyek a híradásokban „pozitív értelemben vannak eltúlozva”. A jobbikos bizottsági tag emlékeztetett arra, hogy a kijevi kormány a nemzeti kisebbségek aránytalan sorozásába kezdett, mely révén a magyar és a lengyel nemzetiségeket is Kelet-Ukrajnába küldenék egy olyan kormány érdekében felhasználva és feláldozva őket, „amely évtizedek óta porig alázza a kisebbségeit”.

Újságírói kérdésre a jobbikos bizottsági tag elmondta: számos olyan diplomáciai eszköze van a kormánynak, amit akár zsarolásként is felhasználhat a kárpátaljai magyarság érdekében. „A magyar kormánynak nem lehet más a minimuma, mint hogy megmentsen minden magyar életet” – jelentette ki Mirkóczki Ádám.

alfahir.hu – jobbik.hu

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

2 thoughts on “Kétszer annyi embert hívnak be Kárpátaljáról, mint máshonnan

  1. Mivel az ukrán nemzet egy nacionalista , ez a dolog várható volt .,,csak úgy tudnak véget vetni ennek a testvérháborúnak , ha letérnek a nacionalizmus útjáról…

  2. A németh zsoltot, kovács lacit és bandáját felajánljuk vigyék őket, de a Magyarokat hagyják ki ebből a népirtásból!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük