KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kétmillió dollárt költöttek egyetlen terrorista kiképzésére

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az Egyesült Államok a szíriai háború negyedik évében már nyíltan működtetett egy kiképzési programot, amivel a kormány ellen harcoló fegyveres csoportokat hozott létre. Az USA Today által megszerzett költségvetési adatok alapján személyenként kétmillió dollárt költöttek a kiképzésre.

A lap amerikai tisztviselők nyilatkozatait vetette össze a kiképzési program nyilvánosan elérhető költségvetési elemeivel, és ennek alapján végzett számítást arra vonatkozóan, hogy személyenként ténylegesen mennyibe került a “felkelők” kiképzése. Mint kiderült, a Szabad Szíriai Hadsereg néven működő fegyveres csoport kiképzése során több mint kétmillió dollárt költöttek egyetlen “újonc” felkészítésére. A lap hangsúlyozza, hogy a program teljes kudarccal végződött, így az amerikai adófizetőknek nem csak több száz millió dollárba került a szíriai kormány elleni fegyveres harc, de az sem jelenthető ki egyértelműen, hogy az összeget valóban kiképzési programra költötték.

Az USA Today emlékeztetett, hogy a Pentagon közleményei szerint 2015 elején 500 millió dollárt különítettek el csak az idei kiképzési programra, melytől azt remélték, hogy év végére háromezer fegyveres harcost tudnak felkészíteni, azt követően pedig évente ötezret (mindezt az ISIL elleni harcra hivatkozva). Ezzel szemben a programot 384 millió dollár elköltése után leállították, és a kiképzett személyek egy része eltűnt. Az első hullámmal kiképzett és felfegyverzett 180 főből mindössze 145 maradt a programban, és ebből 95 tartózkodik Szíria területén.

A lap szerint bár a pénzeket elkülönítették, a Pentagon által létrehozott négy kiképzőtáborból kettőben soha nem kezdődött meg a program végrehajtása. A Szabad Szíriai Hadsereg tagjainak felkészítésére költött összeget személyenként 30 ezer dollárra csökkentették, a fennmaradó összeget pedig “más, az ISIL ellen harcoló erőknek” adták. Ugyanez mondható el az Irakban folytatott kiképzési programról, amire mintegy egymilliárd dollárt költöttek, de az összeg felhasználása szintén nyomon követhetetlen.

Ez is érdekelheti:  Stoffán György: Nagypéntek - 2024...

http://www.hidfo.ru/

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Kétmillió dollárt költöttek egyetlen terrorista kiképzésére

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük