Hirdetés

Két év alatt ötezerrel csökkent Miskolc lakossága

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Miskolc

A Jobbik szerint Miskolc egyre katasztrofálisabb demográfiai mutatói egyszerre jelentik a Fidesz és az MSZP szegénységi bizonyítványát. Ezt annak kapcsán mondta keddi tájékoztatóján Pakusza Zoltán, jobbikos önkormányzati képviselő, hogy a legfrissebb adatok szerint az elmúlt két évben további ötezer fővel csökkent Miskolc lakossága.

A képviselő úgy véli, nem véletlen, hogy a tragikus adatot sem a Fidesz, se az MSZP nem kommentálja, hiszen tudják mi vezetett ide: az a 23 éves politika, amelyben a két párt feláldozta a várost saját pártérdekeinek az oltárán. Pakusza szerint miközben a Fidesz és az MSZP ideológiai alapon egymásra mutogat immár két évtizede, a város gazdaságával nem foglalkoznak.

Hangsúlyozta azt is, az ötezer fős népességfogyás tükrében átlátszó és hamis az a fideszes propaganda, hogy Miskolcon 2500 fővel csökkent a munkanélküliség.

A Jobbik szerint új útra van szükség – jelentette ki a képviselő -, aminek az egyik pillére a helyi vállalkozásokat helyzetbe hozó munkahelyteremtő városgazdálkodás, a másik pedig a mutyiknak véget vető elszámoltatás.

NIF

Facebook hozzászólások

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás