KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Készülőben az emberiség utolsó nagy háborúja?

Habár több cikkben is tárgyaltuk az orosz vadászgép Szíria fölötti lelövésének körülményeit és lehetséges következményeit, azonban nem próbáltunk messzemenő következtetéseket  levonni belőle. A következő cikk írója megkísérli pótolni ezt a hiányzó “bátorságunkat”.
+++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++

A török légierő Szíria fölött lelőtt egy orosz vadászbombázót, azaz megtámadta a Közel-Keleti országban legálisan állomásozó orosz kontingenst! Mivel Törökország a NATO tagja, ezt a tényt úgy is lehet kezelni: A NATO lelőtte az orosz repülőgépet, egy olyan Észak-atlanti szövetségen kívüli – ország légterében, melyben ilyen cselekedet végrehajtására az ország legitim vezetőitől felhatalmazással nem bírt, azaz agressziót követett el! Ennek következményei beláthatatlanok!

Az alábbiakban elfogultság mentesen megkísérlem elemezni magának a légi akciónak a hátterét, és esetleges következményeit, több szempontból is:

Törökország az Iszlám Állam (IÁ) tevékenységének fő haszonélvezője. A Szíriából és Irakból az IÁ által rabolt, és áron alul értékesített kőolaj, török finomítókba került, illetve török közvetítéssel cserélt gazdát, melyért cserébe a törökök fegyverzetet szállítottak az Iszlám Államnak jó nagy áron, még ha „mérsékelt terroristákon” keresztül is. Ugyanezen az útvonalon haladt az összerabolt műkincsek értékesítése. Mindezekből Törökország óriási hasznot húzott, miközben az IÁ terrorja elől oda menekülők eltartása ennek csak csekély töredékébe került. Az Európát Törökországból elárasztó migránshullámot szintén megnyergelték, az általuk csillagászati áron forgalmazott gumicsónakok, mentőmellények, hamis úti okmányok és egyéb „menekült” felszerelések értékesítésével. Az Iszlám Államnak köszönhetően a török gazdaság oly annyira javult, hogy Erdogan elnök már az oszmán birodalom helyreállításáról kezdett álmodozni. Azonban az utóbbi napokban az IÁ – török kőolaj biznisz hírtelen súlyos csapást szenvedett, mivel az orosz légierő több száz tankautót kilőtt, és a terroristák által megszállt területekről a kibányászott olaj már nem volt biztonságosan szállítható!  Ezzel a nagy török álmok is foszladozni kezdtek! Ennek lehetőségét a cionisták bérence, Erdogan, már hamarabb felismerte, látva az oroszok igencsak hatásos fellépését a terrorállammal szemben. A kiesőnek látszó bevételek pótlásaként megzsarolta az Európai Uniót, amennyiben az nem kellő mértékű anyagiakkal támogatja a török államot a „menekültek” feltartóztatása érdekében, továbbá akadályozzák Törökország csatlakozását az EU –hoz, további milliókat fog Európába küldeni! Az unió vezetői azonban – Európa Hóhérját (Merkelt) kivéve – haboznak, hiszen már csak az hiányzik Európának, hogy a török csatlakozás révén további nyolcvan egynéhány millió muszlimmal gyarapodjunk, kik majd szabadon járkálhatnak határainkon át! Így Erdogannak nem maradt más választása, mint Európát a NATO –n keresztül belerángatni egy nagy háborúba az oroszok ellen, vagy legalábbis ennek esélyét fenyegetésként felvillantani! Miután kinyilatkozta, hogy minden légtérsértő repülőgépet lelőnek, alig várta a pillanatot, hogy egy arra (szándékosan, avagy véletlenül) tévedt orosz gépet leszedhessen az égről! Most ez is megtörtént.

Ez is érdekelheti:  Levédia krónikása: Az emberi együttélés - és az ő szabályai (18+)

Jelen pillanatban az a helyzet, amennyiben az oroszok vadászbombázójuk és a legénység elvesztését megtorolják, akkor a NATO minden országának be kell szállni a „buliba”! Azaz olyan ország mellett (érdekében) fogunk harcolni, amely a terrorizmust támogatja és fő haszonélvezője, miközben Európa a párizsi merényletek után hajtóvadászatot indított a terroristák ellen! Adott esetben, azaz ha Törökország mellett lépünk be a háborúba, magunk is terroristákká leszünk! Viszont ha nem szolgáljuk a török érdekeket, pillanatokon belül felénk fogják hajtani azt a több millió menekültet, akik még azt várják, mikor térhetnek vissza hazájukba. És teszik ezt majd már nem apránként, hanem egyszerre több tízezres tételben!

Milyen következményei lehetnek a felelőtlen és teljesen felesleges török légi incidensnek?

  • A kibontakozóban lévő francia-orosz terrorellenes koalíció kisiklik. Ez leginkább az USA érdeke. (Itt megjegyzem: én úgy gyanítom, az orosz vadászbombázó lelövésében főszerepet játszó F-16 vadászgépek nem törökök voltak! A törökök csak a „balhét” viszik el és lovagolják meg!) A Földközi tengeren állomásozó orosz hajóhad, élén a „Moszkva” rakétacirkálóval, amit a jenkik csak anyahajógyilkosnak titulálnak, parancsot kapott arra, hogy a franciák egyetlen repülőgép hordozóját és kísérőhajóit barátként kezelje. Mostantól ez legfeljebb csak a felszínen lesz így, a „Moszkva” rakétacirkáló már – biztonsági okokból – célba vehette a franciákat is, mert ki tudja? Franciaország mégis csak tagja a NATO –nak!
  • Asszad, szíriai elnök felhatalmazza Moszkvát Szíria légterének megvédésére. Így legális lehetősége lesz annak, hogy az oroszok minden oda tévedt török (esetleg jenki) gépet leszedjenek! Ez még rendjén is lenne, de ilyen felhatalmazás esetén az oroszoknak az időszakonként a délről berepülő izraeli gépekre is tüzet kellene nyitni! Bevállalja ezt is Putyin? Aligha!
  • Oroszország pl. az alvilágon keresztül felfegyverzi az örményeket és a kurdokat! Mindkét nép ádáz ellenségének tekinti a török kormányt. Törökország idővel darabjaira esik szét, vagy végső kétségbeesésében olyan cselekedetre ragadtatja magát, melynek egyenes következménye a világégés.
  • Putyin meghátrál. Talán ennek látom legkisebb lehetőségét, bár nem kizárt, hogy az örmények és a kurdok felfegyverzéséig ezt a látszatot kelti.
  • A NATO mérsékletre inti úgy Törökországot, mint Oroszországot, közben felkészül a háborúra.
  • A NATO felkéri a török kormányt, lépjen ki a szövetségből. Ez több mint csoda lenne!
Ez is érdekelheti:  Orbán Viktor Strasbourgban: Nemzetközi sajtótájékoztatót tart a miniszterelnök

Amennyiben nem elfogultan gondolkodunk, felmerül annak lehetősége is, hogy Putyin szándékosan provokálta a törököket a berepüléseikkel! Oroszország most előnyben van. Olyan haditechnikákat fejlesztett ki, melynek nincs alternatívája sem a NATO –ban, sem az USA –ban! Viszont ezt a pillanatnyi hátrányt az amerikaiak egy-két éven belül behozzák, sőt le is kőrözik! Tehát, ha az oroszok háborút akarnak nyerni, az most kell lebonyolítani! A háború rövid távú célja pedig a Boszporusz feletti ellenőrzés megszerzése! Oroszországnak ez majdhogynem létkérdés! De megy ez másként is: gazdasági nyomás orosz részről, elutasítás a NATO felöl, örmény és kurd kártyák megcsillantása, az EU –ba történő felvétel halogatása és Törökország már az oroszok vitorlájába fújja a szelet! (Egyelőre, mert a török is hasonló a románhoz: ki ad többet? Bazárjaikban az alkut jól bonyolítják, hát beviszik tapasztalatukat a politikába is.)

És végül lehet még egy, „szándékos véletlen” verzió is. Tekintve, hogy az amerikaiak el tudják téríteni a saját GPS helymeghatározó rendszerük jeleit úgy, hogy azok hamis helymeghatározást adnak, az oroszok saját rendszert dolgoztak ki, és Szíriában már azt használják. Vagyis az orosz vadászbombázó valóban csak szír terület felett haladt, de a törökök által használt – egyébként amerikai – helymeghatározó rendszert „valaki” manipulálta, így a törökök azt észlelték, hogy az orosz gép az ő területük felett repül! Vagyis mindkét félnek igaza van az általa kapott jelek értelmezésében, de a hunyó az más! Az USA!

A bolgár jósnőnek, Baba Vangának mégis igaza lenne?  (http://magaspart.hu/?p=462 ) Imádkozzunk, hogy mégse, mert ez lesz az emberiség utolsó nagy háborúja!

Forrás: Madarász László

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

9 thoughts on “Készülőben az emberiség utolsó nagy háborúja?

  1. Gratula a cikkhez.Essünk túl rajta.Aztán kitörhet az örök béke!Hát nem gyönyörű?

    1. De, gyönyörű lenne “az örök béke”. Erről álmodott Francis Fukuyama „A történelem vége?” című művében. Csak ő nem kívánt ehhez semmilyen pusztító vh.-t.

  2. Az F-16-osok nagy valószinűséggel tényleg nem török gépek voltak, azok a “valakik” irányíthatták az egész cirkuszt, akik a helymeghatározó eszközöket is módosították a szomszédból. Hogy mi lesz, hamarosan megtudjuk, de az elgondolkodtató, hogy a kiszámíthatatlannak mondott Putyin új évi köszöntőjében Obamát és Merkelt is arra kérte, működjenek együtt a világbéke megteremtésében. Emögött a látszat egyezkedésre törekvés mögött valami óriási dolog készülődik. Sajnos, semmi jó nem várható.

  3. T. Anna!
    Nehogy az legyen,amit annak idején tanítottak történelemből, hogy hitler és sztálin,megnemtámadási szerződést kötöttek, közben felosztották maguk között a világot. (litván levéltárak)

    1. T. T.Ferenc! Mi itt meg ott kellemes időtöltésként irogathatunk, másra kicsi a lehetőségünk. Mint már tudott, 1983-ban Moszkvában kijelölték a sorsunkat, felosztva a tábort s a benne szereplők további sorsát, mint ahogy a világét is…A többit Ön is én is, mindannyian tudjuk…

  4. T. Anna!
    “mi itt meg ott kellemes időtöltésként írogathatunk.
    Ha csak egy emberben is sikerül felkeltenem a benne lévő, szunnyadó igazságérzetet, vagy a tanulás iránti vágyat,már megtettem azt, amit ezzel megtenni lehetett.
    Én hiszek abban, hogy a “törvénynek a sors felett NINCS HATALMA !
    Üdv.TF

    1. Ferenc! Örülök, hogy ilyen derűlátó. Ám, akiben nem lobog állandóan az igazságérzet, s gyakorlatban nem tesz érte, az a szunnyadóját vissza is gyömöszöli a lelke mélyére, ha néha előbukkan.Vagyis semmit sem ér. Aki pedig nem tanul élete végéig, (nem intézményesített oktatásra gondolok) nem gyüjt ismereteket, nem naprakész – az minek él?
      A törvények?! Kik miatt vannak törvények? Miért vannak, miért változnak oly gyakorisággal?Ugye nem kell válaszolni… Üdv.

  5. T.Anna!
    “nincs miért szomorkodnom! Az univerzum eltart (nem az állam) ameddig szüksége van rám. Nekem csak tennem kell a dolgom. Ha a mag jó földbe esik, kihajt, már csak öntözni kell. Ha betonra esik,hiába locsolják. Mindenkiben ott az igazság, a tudás szikrája, ő dönti el “kit akar szolgálni és aszerint cselekszik,éli az életét,majd aratja mindezek gyümölcsét. Ha rendelkezik,megkülönböztető képességgel és tisztában vele, mit miért tesz.
    Miért vannak törvények? Hogy szabályozzák,keretek közé zárják az életteret, s akár szándék nélküli megsértése estén, a jogalkotó,bosszút álljon, elrettentsen, a bűn ismétléstől. Hiszen a törvény nem ismerete,nem mentesít felelősség alól.
    A törvényeket azért módosítják,hogy a törvényhozók “életminőségét javítani tudják, az állampolgárok rovására.
    üdv. F

  6. Akkor a negyedik háború már bunkósbotokkal lesz , ??
    — Igazán csoda lenne az aranykor , mivel már Nostradamus is megjósolta–
    –A cikk a valóságot tükrözi , ez a mai álláspont

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük